2009. március 23., hétfő

Az igazi nőnap - Gyümölcsoltó Boldogasszony

„Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”


Babits Mihály: Második ének









MEGHÍVÓ
GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY
köszöntésére

Szeretettel várunk mindenkit, aki itt él vagy dolgozik a fővárosban, vagy épp itt tartózkodik, vagy azért jön Budapestre, hogy velünk együtt köszöntse Boldogasszony Anyánkat.
2009. március 25-én, szerdán 16 órától 19 óráig folyamatosan a Duna partján, a Szent Korona közelében kérjük Boldogasszonyunk segítségét nemzetünk lelki-erkölcsi-szellemi megújulásáért.
A Batthyány tér mellett a Bem rakparton, az Országházzal szemben - a 86-os busz megállója előtt -, a széles járdán.

Aki csak teheti, jöjjön közénk, ha több ideje nincs, akár csak néhány percre! Az ökumenikus egyházi együttlét alkalmával, imával, énekkel megtapasztalhatjuk milyen közösségben egymásra hangolódva érezni Boldogasszonyunk éltetı erejét. Újraélhetjük szellemi örökségeinket az ének
által. A város zaja ellenére, a közösségben megérezhetjük a Szent Korona rendező erejét.
Óránként ismétlődő: ima – ének Boldogasszonyhoz, Megváltónkhoz, Teremtő Istenünkhöz.
Örömmel fogadunk erre az alkalomra szóló éneket, imát, verset, régen élt és ma élı nagyjaink – akár mások rólunk írott - gondolatait.

Aki rendelkezik kevésbé ismert Mária énekkel, kérjük hozza magával, hogy a következő
Boldogasszony napi köszöntésre a Mária ének gyűjteményünkhöz hozzá fűzhessük.
Feladatul tűztük ki, hogy összegyűjtjük egy csokorba a Mária verseket, és imákat is.

Velünk voltak eddig (Nagyboldogasszony, Kisasszony, Olvasós Boldogasszony, Földtiltó Boldogasszony és Gyertyaszentelő Boldogasszony napján):

Csókay András, Deme Tamás, Hardy F. Gábor, Hargitay András, Herpai Sándor, Kocsis István, Papp Lajos, Wittner Mária, Zétényi Zsolt

Sarlós Boldogasszony napján – július 2. - folytathatnónk...

Szeretettel várunk minden tenni vágyakozó embert.

Az eddig csatlakozott szervezetek:
Magyar Hagyomány Műhely,
Kárpát-haza Nemzetőrség,
Magyarországért Egyesület,
MAG szervezetei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése