2009. április 24., péntek

Lakossági fórum volt Móron

Móron április 21-én, kedden megtartottuk a II. lakossági fórumot a Szent Erzsébet Római Katolikus Iskolában. A jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgatták Varga László előadását a Magyarok Szövetségéről...

Az előadás előtt a Móri Városi Televízió interjút készített Lászlóval.

A bevezető után elénekeltük közösen a Himnuszt, majd egy beszámoló következett arról, hogy a március 16-án megalakult móri közösség mivel foglalkozott mostanáig.

Jelen voltunk a Magyarok Szövetségének Zászlóbontó ünnepségén, szemetet gyűjtöttünk a Vértesben, tankönyvgyűjtési akciót indítottunk a felvidéki magyar általános iskolások számára, részt vettünk a Magyarok Szövetségének különböző előadásain, a Fejér megyei gyűléseken, ill. egy az előadók számára rendezett felkészítő oktatáson.

Magyarok Szövetsége móri közösség

Ezt követően Varga László tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy mi a Magyarok Szövetsége, miért jött létre, mik a céljai, ill. hogy ezeket a célokat kikkel, hogyan és mikor szeretné elérni.

László országértékelésében mindenki számára világossá tette, hogy Magyarország a "rendszerváltás" előtti állapotához viszonyítva minden tekintetben rosszabb helyzetbe került. Szó volt arról is, hogy mi a lehetséges kiút.

Sok kérdés érkezett az egybegyűltek részéről az elhangzottakkal kapcsolatban, melyeket talán sikerült megnyugtató módon megválaszolni.

Alapvető célunk a közeljövőben, hogy a móri lakosságot minél nagyobb számban vonjuk be az együtt gondolkodásba, a közös tevékenységekbe, ill. hogy elindítsuk, segítsük a környező települések munkáját.

A móri közösség heti rendszerességgel tart gyűlést. Ennek helyszíne szintén a Szent Erzsébet Római Katolikus Iskola, időpontja: hétfő, 17-19 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk gyűléseinkre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése