2010. május 17., hétfő

Tehetségkutató versenyt rendeztünk Dunaújvárosban

Tehetségek találtattak

A Magyarok Szövetsége által meghirdetett népmesemondó, népdalénekes, hangszeres népzenei előadó és néptáncos tehetségkutató verseny Dunaújvárosi és Sárbogárdi járási területi elődöntőjét Dunaújváros, 2010. Ígéret havának 15. napján, azaz május 15-én rendezték a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kamaratermében.

A zsúfolásig megtelt nézőtéren helyet foglalók kiváló produkciókat láthattak-hallhattak.

A verseny zsűrijében Németh Irma, Kobialski Mária, Kozma Erzsébet, Pere Nikolett és Szántó Péter foglalt helyet, s néha bizony nagyon nehéz helyzetben voltak a sok ügyes és jó torkú gyereket hallva.

Minden kategóriából és korosztályból hárman jutottak tovább a megyei középdöntőbe, az alsós énekegyüttesek közül viszont minden résztvevő, mert a zsűri - mivel annyira jó volt mind a négy együttes - holtversenyben valamennyit továbbjuttatta.

Kiemelkedően magas létszámban vettek részt a versenyen a Móricz iskolások, és kiválóan szerepeltek. Az énekegyüttesek nagyon szép neveket adtak maguknak, ami külön is elnyerte a közönség tetszését.
NÉPDAL
a/ szólóének 6-10 éves
Rácz Kata (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Deák Viktória (2a) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Simon Csongor (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

11-15 éves
Hamid Erik (5b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Tóth Adrienne (7b) Rácalmás, Jankovich Miklós Ált.Isk.


b/ énekegyüttes 6-10 éves
Hajlikázók (3b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Csicsergők (2b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Feketerigók (2a) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Betyárok (4b) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

11-15 éves
Bo-Ri (Stermeczki Boglár Ágnes - Takács Rita) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Kanászok (felsős fiú csoport) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.
Dalolók (felsős lányok) Dunaújváros, Móricz Zsigmond Ált.Isk.

NÉPMESE 6-10 éves
Ábrahám Johanna (4.) Székesfehérvár, Kossuth L. Ált. Isk.
Osztobányi Regina (8.) Dunaújváros, Szórád Márton Ált.Isk.
Rend Izabella (6.) Kulcs, Fekete István Ált.Isk.

NÉPZENE
a/hangszerszóló
11-15 éves
Bognár Katalin (5.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.
Balázs Máté (6.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.

b/Kisegyüttes 6-10 éves
Buruncz Noémi (6.) - Citera Alsószentiván, Levendula Isk.


A folytatásban a megye harmadik területi versenyét rendezik legközelebb, amely május 29-én lesz, Székesfehérváron, s aki – bármely kategóriában, például az itt elmaradt néptáncban - elfoglaltsága vagy más ok miatt nem tudott az Agárdon vagy a mostani dunaújvárosi versenyen részt venni, az a megyeszékhelyen még indulhat a területi elődöntőn. A megyei középdöntőt június 5-én Fehérvárcsurgón rendezik, az országos döntő pedig a Magyarok Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán lesz, 2010. augusztus 13-14-15-én.

A verseny díjait a Magyarok Szövetsége ajánlotta fel, a fődíj: a legjobb előadásokat egy CD lemezen jelentetik meg.

A rendezvényen készült képek megtalálhatóak az alábbi oldalon:
http://www.mezofoldielet.hu/nggallery/page-756/album-all/gallery-48

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése