2010. augusztus 26., csütörtök

Meghívó a Fejér Szövetség Megyegyűlésére

Kedves Fejér Szövetségi Tagok!

Elérkezett az idő, hogy tagságunkat és szövetségi viszonyainkat a nyár eleji változások után véglegesítsük. A Fejér Szövetség Székesfehérvárott, de Fejér megye több településén és országos szinten is kezd ismertté válni és kezdi utolérni azon figyelmet, amit még, mint Fejér megyei magyarok szövetsége vívott ki magának. A helyhatósági választásokon induló szervezetek is arra számítanak, hogy választási fórumokat szervezünk a megyében, és készülnek arra, hogy megtárgyalják azokat a szerződési feltételeket, amelyeket a Fejér Szövetség, mint a választásokon nem induló szövetség a képviselőjelöltekkel szemben támasztani kíván a közélet megteremtése és kiszélesítése érdekében, támogatásának elnyerése fejében. Azon meggyőződés mellett folytatjuk tovább közéleti munkánkat, hogy csakis a közösségi együttműködés és a társadalmi ellenőrzés súlyának helyreállításával reménykedhetünk abban, hogy a települések képesek lesznek kilábalni abból a válságból, amibe juttatta a jelenlegi rendszer. A Fejér Szövetség nem kevesebbet tűzött célul, minthogy felsőházi szerepet vív ki magának Fejér megyében mindaddig, míg alkotmányunk jogfolytonossága helyre nem áll.

Szeretettel meghívunk és elvárunk Benneteket a

a Fejér Szövetség Megyegyűlésére
2010. szeptember 1. (szerda) 19 órára
Székesfehérvárra, a Napsugár Ablakművek
emeleti termébe
(Csúcskai út a téglagyár mögött)

Program: 

18:45 – 19:00 Érkezés és gyülekezés

19:00 Megnyitó

19:05 – 19:30 Összefoglaló az elmúlt nyár eseményeiből

1.Fejér Szövetség Nyilatkozata

2.Fejér Szövetség Sajtótájékoztatója és anyagai

3.Fejér Szövetség kapcsolatai és tervei

19:30 – 20:00 Fejér Szövetség, Fejér MAG Egyesület és Fejér Szövetség mozgalom

4.Fejér Szövetség MAG Egyesületi alapszabály elfogadása és aláírása

5.Fejér Szövetség alapelvei végleges változat és tagsági hozzájárulás elfogadása

SZÜNET csatlakozási ívek aláírása, befizetések

20:30 – 21:30 Fejér Szövetség szerepe a helyhatósági választásokon

6.Fejér Szék tisztviselőinek és a Fejér Szövetség szóvivőinek választása

7.Képviselőjelölti szerződés

8.Választási fórumok szervezésének menete

9.Hosszú távú tervek és kezdeményezések

Zárás

Székesfehérvár, 2010. augusztus 23. A megyegyűlés szervezői nevében: Sajó Victor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése