2011. február 3., csütörtök

Emléklap a szegedi székelykapukért

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kedden délután Csíkszeredában, a városháza gyűléstermében díszes emléklap átadásával fejezte ki köszönetét Ráduly Róbert Kálmán polgármesternek, Antal Attila alpolgármesternek, és Csíkszék székely közösségének, hogy vállalták Szegeden a székelykapu-sor csíkszéki kapujának felállítását.


Patrubány Miklós adta át az emléklapokat

2010 augusztusában Szegeden, Vértó mellett a korábbi években emelt Magyar Életfa-, illetve Székely Himnusz-emlékművekhez vezető domboldalon állították fel a székelykapu-sort, a nyolc székely szék hozzájárulásával. Az eseményre az I. Székely – Magyar Világtalálkozó keretében került sor. Itt van a csíki székelykapu is. Patrubány Miklós kifejezte meggyőződését, hogy a székelykapuk látványa segít Szeged és Magyarország népének is az arculatváltozásban. Hozzátette, Sopronból és Székesfehérvárról is érdeklődtek, hasonló székelykapukat szeretnének. „A székelység a Kárpát-medence ősnépe, és erre büszkék kell lennünk” – mondta Patrubány, aki csíkkozmási származású. Ráduly Róbert Kálmán és Antal Attila megköszönték az emléklapot, a polgármester elmondta, tavaly két csíki székelykaput avattak Magyarországon, Szeged mellett Tiszaújvárosban, az egyik testvérvárosban is. Mindkettő a nagytusnádi Kovács Gábor, és fia, István munkáját dicséri, és ahogy a polgármester fogalmazott „gyönyörű, felemelő, és bennünket testesít meg, a székely összefogás jelképe”. A polgármester megköszönte a csíkszeredai Székely Nemzeti Tanács segítségét is az ügyben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése