2012. május 20., vasárnap

MVSZ: Kiírta magát a közéletből Balog Zoltán

Az MVSZ Elnökségének állásfoglalása Balog Zoltán kollektív rágalmával szemben

„2004. december 5-én új korszak kezdődött a magyarság életében.”
Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Duna televízió – 2011. október 11.

„December 5-én a magyar emberek többsége igennel szavazott,
és az ő politikai akaratuk természetes küldetést és kötelezettséget jelent számunkra,
hogy ennek a politikai akaratnak megfelelően is ezt a törvényt meghozzuk.”
Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes, a törvény előterjesztője, Országgyűlés – 2010. május 20.

Az MVSZ Elnöksége 2012. május 17-i ülésén foglalkozott Balog Zoltán FIDESZ-es országgyűlési képviselőnek parlamenti-bizottsági meghallgatásán, a sajtó nyilvánossága előtt tett nyilatkozatával, melyben a hivatalos jegyzőkönyv szerint a következő kijelentésre ragadtatta magát: „A Magyarok Világszövetségét, azt a bűnbarlangot soha nem fogjuk támogatni, amíg én miniszter vagy államtitkár leszek, vagy szavazatommal ezt meg tudom akadályozni.”

E kijelentés kapcsán az Elnökség az alábbi állásfoglalást hozza:

1.    Balog Zoltán fenti kijelentését politikusként, egyúttal azonban hivatalos személyként, hivatali munkája során, nagy nyilvánosság előtt minden bizonyíték nélkül tette, ami megítélésünk szerint közösség elleni rágalmazásnak minősül, sőt közösség elleni izgatásra is alkalmas, minthogy ilyen jelenséggel a világhálón azóta találkozhatunk is.

2.       Balog Zoltán azt az MVSZ-t rágalmazza, amely – hogy csak egy néhány cselekedetét említsük
·           évtizedes következetes harcával karnyújtásnyi közelségbe hozta a magyar állampolgárságot minden magyarnak;
·           az EU asztalára tette a benesi dekrétumok ügyét;
·           tényfeltáró elemzéssel kiszámította az ’56-os szovjet katonai intervenció által okozott 50 milliárd dolláros kárt, és követelhetővé tette azt Magyarország részére.

3.       Az elmondottak alapján az MVSZ Balog Zoltán ellen az elszenvedett rágalmak és a közösség elleni izgatás miatt bűnvádi feljelentést tesz, a jó hírnevét ért sérelmek miatt pedig polgári pert kezdeményez.

4.       Balog Zoltánnak e kijelentése miatt távoznia kell a közéletből.

5.       Az Elnökség emlékeztet arra, hogy bár a kormányzati többség részéről korábban is csak hátrányos megkülönböztetésben volt része, az MVSZ részt vett a kormánymentő Békemenetben, mert mindenben és mindenütt önzetlenül a magyarság ügyét szolgálja.

Jelen Állásfoglalást az MVSZ Elnöksége megvitatásra és elfogadásra a Küldöttgyűlés elé terjeszti.

Budapest, 2012. május 17.                                            A Magyarok Világszövetségének Elnöksége

MVSZ Sajtószolgálat
7434b/120518

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése