2012. július 18., szerda

Földügyi konferenciára szólítja a társadalmi szervezeteket, szakembereket a TAHSZ

Zimmermann: Közbelépünk, ha diszkriminációt látunk
(Fotó: Horváth Péter Gyula

Továbbra is virágzik, sőt új erőre kapott a zsebszerződések világa és a spekulatív földbiznisz. Úgy tudjuk, az eddig ismert tizenhét mellett a zsebszerződések tizennyolcadik típusa, az elbirtoklás is divatba jött.
 

Mostanáig csak tizenhét zsebszerződés típust ismertek a hatóságok, de a napokban a tűzzel-vassal üldözött illegális kontraktus tizennyolcadik fajtáját is kitalálták a spekulánsok és a dörzsölt ügyvédek – tudta meg lapunk. Tegnap egy olyan friss zsebszerződésre bukkantak Győr-Moson-Sopron megyében, amelyben elbirtoklás útján jutott hozzá az osztrák gazda a magyar földtulajdonos értékes területéhez. A magyar gazda természetesen aláírásával is hozzájárult az elbirtokláshoz, amelyre a Földhivatal is áldását adta, és nonszensz módon a tulajdoni lapon is átvezette az új, külföldi birtokos földszerzését. Roszík Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke a Magyar Nemzetnek tegnap arról beszélt, hogy az osztrák kormány ellenlépéseket tervez gazdáik védelmében. Lapunknak úgy nyilatkozott: zsebszerződések révén már mintegy egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon virágzik a biznisz. A zsebszerződések tizennyolcadik típusa még a szakembereket is meglepte, de Roszík szerint további, eddig még nem ismert fajtái is létezhetnek már a külföldiek illegális földszerzésének.

„Lassan itt az ideje, hogy Ausztriára cseréljük Kapuvár helységnévtábláját, ott ugyanis a termőföldek nagyobb részére már rátették a kezüket az osztrákok. A kormány dicséretes módon célkeresztbe vette a zsebszerződéseket, s támadást indított a spekulánsok, a magyar földbitorló külföldiek ellen, de egyelőre semmi nem riasztotta el az illegalitástól azokat, akik a magyar földre fenik a fogukat. A két évvel ezelőtti állapotokhoz képest egyelőre semmivel nem lett jobb a helyzet” – mondta lapunknak Roszík Péter.

Az elnök egy ugyancsak friss, a napokban kötött haszonbérleti szerződésről is tájékoztatta a Magyar Hírlapot, amely súlyos, minden arcátlanságot felvonultató földszerzésre utal. Eszerint egy Győr-Moson-Sopron megyei termőföld-tulajdonos úgy adta haszonbérbe egy osztrák gazdának a tulajdonát, hogy a pályázati feltételek között kikötötték: a bérbeadó jogosult hat nap alatt, egy összegben hozzájutni a földjére vonatkozó ötéves bérleti díjhoz. „Ez azt jelenti, hogy a haszonbérlőnek hat napon belül mintegy tizenegymillió forintot kell átutalnia a tulajdonosnak. Enélkül nem juthat hozzá a földterülethez. Melyik magyar gazda tud hat nap alatt tizenegymillió forintot kifizetni? E kikötés teljes mértékben kizárja a pályázatból a magyar termelőket, osztrák társaik azonban játszva kifizetnek ekkora összeget csak azért, hogy új területekhez, új lehetőségekhez és a kiváló minőségű magyar földhöz jussanak” – ismertette Roszík Péter. Közölte, számításaik szerint mintegy ötszázmilliárd forintnyi, hazánknak és a hazai gazdáknak járó támogatást pumpálhattak ki az országból az osztrák termelők, amióta beléptünk az unióba. Úgy tudjuk, a magyar bíróságok az esetek hetven százalékában hiába nyilvánítják semmisnek az asztalukra kerülő zsebszerződéseket, a spekulánsok és ügyvédjeik úgy szignóztatták a korábbi tulajdonosokkal a kontraktusokat, hogy semmisség vagy visszavásárlás esetén a vételár tízszeresét kellene kifizetnie termőföldjéért a tulajdonosnak. „Semmisség esetén a tulajdonjog visszaszáll az eredeti tulajdonosra, de a korábbi vételárat ki kell fizetnie a vásárlónak. Igen ám, csakhogy a vételár zsebbe ment, a szerződésben pedig annak tízszeresét rögzítették papíron. Az eredeti, magyar tulajdonos képtelen kifizetni ilyen hatalmas összeget” – jelentette ki Roszík Péter. Hangsúlyozta: az osztrák tartományi agrárkamarák és a bécsi külügyminisztérium arra készül, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának magyarországi lejártakor, azaz 2014-ben az összes formában s minden lehetséges fórumon megtámadják az új magyar földtörvényt. Az osztrák gazdák mindenáron megtartanák szerződéseiket, és földháborúra készülnek. „Mindent rendbe kell tenni 2014-ig, s nem lenne szabad csak az új földtörvényre hagyatkozni. Ezen múlik hazánk és a magyar agrárium jövője” – szögezte le.


5 perces interjú: Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete
– Szakértők szerint külföldi gazdák egy-másfél millió hektár földet birtokolnak nálunk úgy, hogy ahhoz nem legális úton jutottak hozzá.

– Ha jók a földrajzi ismereteim, ez annyit tesz, hogy a hazája tíz százaléka külföldiek kezében van. Erre vonatkozóan nincsenek komoly adatok. A valóságban 150–200 ezer hektár körül jár az a terület, amelyet az osztrák vállalkozók művelnek. S e mondatban a „művelnek” szó különös súllyal esik latba, hiszen nem üres, álcás birtoklásról, hanem fajsúlyos mezőgazdasági tevékenységről beszélünk. A legtöbben gabonafélék, olajos magvak és kukorica termesztésével foglalatoskodnak, de akad néhány gyümölcsben, zöldségben és tejtermelésben „utazó” gazda is. Ha már itt tartunk, utóbbiak munkája aszerint is megítélhető, hogy hazájuk évek óta nem használja ki az EU által neki biztosított exporttej-kvótát. Azaz ha az osztrák gazdák teljesítményét kivennénk az egészből, még messzebb kerülnénk a keretcéloktól.

– Újabban azzal vádolják meg önöket, hogy a magyar földtörvény 2014-es életbe lépése után minden lehetséges fórumon megtámadják majd az új jogszabályt. Van ennek alapja?

– Ezt határozottan visszautasítom. Sem az illetékes minisztériumok, sem az osztrák agrárkamara nem tervez efféle lépéseket. De minek is törnénk ilyesmin a fejünket? Csak akkor lépünk közbe, ha visszamenőleges hatállyal akarják elvenni azokat a földeket, a már említett 150–200 ezer hektárt, amelyeket teljesen szabályosan, minden jogi feltételt teljesítve szereztek meg az osztrák vállalkozók. S ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy az osztrák vállalkozások mindkét ország gazdaságának hasznot hajtanak akár ipari, szolgáltatási vagy mezőgazdasági területen.

– Egy önökre nézve sérelmes törvény esetén a zsebszerződéses osztrák gazdáknak is biztosítják a jogi védelmét?

– A magyar törvényeket mindenkinek be kell tartania, aki az országban tartózkodik. A nagykövetség csak diszkrimináció vagy zaklatás esetén segít. Világos azonban számomra – és erről a kabinetjük mérvadó körei biztosítottak –, hogy nem kell jogszerű tulajdon ellen irányuló intézkedésektől tartanunk.

Szarvas Szilveszter

Jelenleg a Kormány által a parlament elé benyújtott földtörvény tervezet itt érhető el. (https://docs.google.com/file/d/0B2eX2yV7Hp4dazU5Z2NYVEVVZGs/edit)
Csatlakozz
most a Nemzet- és Földvédő Közindítványhoz,
mert holnap már késő lehet!
A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése