2012. október 31., szerda

A Magyarok VIII. Világkongresszusa "In vivo" című orvoskonferenciájának ajánlásai és határozatai

VK 2 - Az In vivo című orvoskonferencia ajánlásai és határozatai

A magyarság demográfiai kérdéseivel és katasztrofális egészségügyi állapotával foglalkozott a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében megtartott In vivo című konferencia, Dr. Dávid Tamás és Dr. Horváth Szabolcs vezetésével.
A magyar nép egészségügyi állapotát legtömörebben a konferencia társelnökének, Dr. Horváth Szabolcsnak Egészségi állapotunk és a mai egészségügyünk megítélése 10 In vivo orvoskongresszus tapasztalatával című előadása foglalta össze, amelyből alább idézünk:

„A magyar nép Európa beteg nemzete. A szívkoszorúér halálozás az európai átlag háromszorosát, az agyérbetegség három és félszeresét, a rosszindulatú daganat kétszeresét közelíti meg... A várható élettartam lerövidülését főleg az átszenvedett társadalmi (történelmi) folyamatok magyarázzák. Nemzetünk egészségügyi állapota…szeretett Hazánk egyik vezető sorskérdése.”

„Önző, népidegen bankár-szemlélet uralkodik, mely miatt minden előremutató népegészségügyi program vagy el sem indul, vagy forráshiány miatt megakadt.” A világon „az élettartam növekedését vagy csökkenését eldöntő határérték 1500 USD/fő/év.” „Magyarországon egy főre – írd és mond – ennek mindössze – még kimondani is borzalmas! – 1/5-e, mintegy 300 USD jut.”

„A legutóbbi népszámlálás szerint 100 házasságra 56 válás jut,…ugyanakkor minden harmadik gyermek házasságon kívül születik.”

„ Az elmúlt 50 év során egyre növekvő lemaradás figyelhető meg a hasonló nagyságú országokhoz képest 100 ezer lakosra jutó egyetemi hallgatók arányában: ma már csaknem háromszoros a különbség.”

„Az etatikus szemléletű gazdasági érdekek földbe döngölték az orvosszakmai szempontokat.”

Ezen az állapoton csak határok fölötti összefogás segíthet:
„A közös, az összefogás stratégiája, Európa beteg nemzete, a magyar nép megmentése.” A harc „a történelem tragikus sodra miatt sokszoros terhelést szenvedő magyarság megmentéséért folyik.”

Ám:
Süket fülek és vak szemek figyelik az egészségügyben még kitartó lelkileg és fizikailag kimerült szakdolgozók vergődését, s döbbenten fogják látni, ha az ország egészségügye összeomlik, s ellátás nélkül marad.”
„A sajtózár, az eddigi kormányok egészségpolitikája, a média nagy részének tudatos vaksága egy súlyosan beteg nép betegágya mellett több mint bűn.”

Következésképp:
„Minden maradék erőnkkel maradunk és tesszük a dolgunkat – mert ránk méretett a legnagyobb felelősség, egy igazságtalanul megtört, beteg, de egyedülállóan tehetséges, ránk szorult nép gyógyítása…”       
 Az In vivo orvoskonferencia az alábbi ajánlásokat terjesztette a Záró-konferencia elé:

1.    A GDP százalékában kifejezett egészségügyi kiadások növekedjenek.
2.    Lényegesen nagyobb szerepet kell tulajdonítani főleg a krónikus, degeneratív betegségek esetén a prevenciónak, a megelőzésnek, ezen belül a lakosságot érintő egészség-megőrző, felvilágosító munkának a TV-en, rádióban, újságokban, interneten.
3.    Felhívjuk a kormány figyelmét, felelősségének prioritásában az egészséges nemzetépítés rendkívül fontos feladatára.
4.    Az etatikus szemléletű gazdasági érdekek ne döngöljék földbe az orvosszakmai szempontokat és az orvosok, szakápolók gazdasági, erkölcsi, társadalmi megbecsülését, elismerését. Legyen az orvoslás EMBERKÖZPONTÚ!
5.    Legyen a krónikus, degeneratív betegségek kezelése OKI TERÁPIA és NEM TÜNETI KEZELÉS!
6.    A határon belüli és kívüli rossz egészségmutatók az összmagyarságot érintik. Ezért rendszeressé kell tenni a továbbképzések, testvérkórházi kapcsolatok szervezését. Előszűrő és konzíliumi progresszív ellátó központokat kell kiépíteni.
7.    Legsürgősebb cél – országszerte – táplálkozási- és életmód-tanácsadó és megelőzés-biztosító központok létrehozása.
8.    Kérjük a kormányt és a népjólétért, népegészségért felelős országgyűlési képviselőket, hogy támogassák teljes erejükkel  a média és az orvostársadalom kooperációját az egészségtudatos élet fontosságának széleskörű terjesztését a holisztikus, integratív rákkezelési eljárások ismertetését, klinikai, kórházi bevezetését, az állam, a társadalom, a nép egészségügyi és gazdasági fellendülésének érdekében.
9.    A krónikus betegségek (főleg RÁK, CODP, ISB, Colitis ulcerosa, Chron-kór, diabetes, hypertonia) megelőzésének és holisztikus integratív, egyénre szabott, célzott kezelésének  széleskörű ismertetése  az egyetemi, iskolai oktatásban és klinikai alkalmazásának indítása  a klinikákon és kórházakban.
10. Az ÖNELLÁTÓ, KERT-MAGYARORSZÁG (biozöldség, egészséges háztáji baromfi, jószág…) megvalósításának azonnali indítása országszerte KULCSKÉRDÉS a MAGYARSÁG hosszútávú TÚLÉLÉSE szempontjából.
11. Kérjük a „Codex alimentárius2 és az EU/24/2004 szabályzat határozott visszautasítását.
12. Kérjük Dr. Horváth István világraszóló érelmeszesedés elleni felfedezésének
támogatását, és klinikai alkalmazásának bevezetését  hazánkban több ezer, globálisan több millió emberélet megmentése érdekében, ill. egy érelmeszesedés elleni kutatóintézet felállítását.
13. Kérjük Dr. Dávid Tamás és kutatócsoportja által 30 éves kutatómunkával kidolgozott és 17 éves világszerte klinikai alkalmazással alátámasztott (több ezer terminális, előrehaladott áttétes rákbeteg megmentésével) orthomolekuláris rák-terápia rendszerének elismerését, támogatását, széles körű járóbeteg klinikai alkalmazását  a konvencionális rákkezelés előtt, azzal együtt vagy azután.

Felkérjük a törvényhozókat, hatóságokat, országgyűlési képviselőket e két fent említett, rendkívül sikeres eljárás kifejezett támogatására a magyar nép és az emberiség súlyos krónikus degeneratív betegségeinek leküzdésében.
Az In vivo orvoskonferencia az alábbi határozati javaslatot terjesztette a Magyarok VIII. Világkongresszusának Záró-konferenciája elé, amely azt meg is szavazta:

A Magyarok VIII. Világkongresszusa az In vivo című orvoskonferencia javaslata alapján kéri Dr. Horváth István világraszóló érelmeszesedés elleni felfedezésének támogatását és klinikai alkalmazásának bevezetését  hazánkban több ezer, globálisan több millió emberélet megmentése érdekében ill. egy érelmeszesedés elleni kutatóintézet felállítását.

A Magyarok VIII. Világkongresszusa kéri Dr. Dávid Tamás és kutatócsoportja által 30 éves kutatómunkával kidolgozott és 17 éves világszerte klinikai alkalmazással alátámasztott (többezer terminális, előrehaladott áttétes rákbeteg megmentésével) orthomolekuláris rák-terápia rendszerének elismerését, támogatását, széles körű járóbeteg klinikai alkalmazását a konvencionális rákkezelés előtt, azzal együtt vagy azután.

A Magyarok VIII. Világkongresszusa felkéri a törvényhozókat, hatóságokat, országgyűlési képviselőket e két fent említett rendkívül sikeres eljárás kifejezett támogatására a magyar nép és az emberiség súlyos krónikus degeneratív betegségeinek leküzdésében.
A Magyarok VIII. Világkongresszusa az In vivo című orvoskonferencia javaslata alapján megbízza a Magyarok Világszövetségét, hogy kérje a „Codex alimentárius” és az EU/24/2004 szabályzat határozott visszautasítását.
 
MVSZ Sajtószolgálat
7634/121031

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése