2012. november 14., szerda

Tátong az ásott verem az NFA elnöke alatt?

Nyílt levél a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökének a kajászói gazdák ügyében

2012. november 13. kedd / forrás: http://lehetmas.hu/
Tisztelt Sebestyén Róbert Elnök Úr! 

A kajászói gazdatanács és az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért – Fejér Szövetség Egyesület október 17-én levelet intézett Önhöz és a vidékfejlesztési miniszterhez is, amelyben felhívják a figyelmét arra, hogy Kiss Árpád kápolnásnyéki tetőfedő a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) állami földpályázatán összesen 284 hektár, 8194 aranykorona értékű földrészletet nyert el húsz éves haszonbérletbe. Holott a Termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 22. § (1) bekezdése alapján belföldi magánszemély termőföld haszonbérletként legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföldet szerezhet meg. 

Éppen ezért a kajászói gazdák, a helyi földterületek feletti önrendelkezés elve alapján, a megállapított szabálytalanságok felszámolása érdekében kinyilvánították azt a szándékukat, hogy az NFA által földbérletpályázaton meghirdetett 0122/1 és 0124/1 helyrajzi számú földterületeket saját kezelésükbe veszik. 

Az LMP alapvető fontosságúnak tartja, hogy a helyi gazdálkodók beleszólhassanak a saját településükön található állami földterületek sorsába. Felháborító, hogy a kajászói gazdálkodók közül egy sem jutott akár egy négyzetméternyi földhöz a saját települése határain belül, mert azok Kiss Árpád mellett Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe kerültek. Mindezt az NFA földbérlet pályázatainak átláthatatlansága, a nyilvánosság kizárása és a pályázatok szubjektív pontozása tette lehetővé. Az LMP egyetért a kajászói gazdatanáccsal abban, hogy a jogtalanság vádja nem a kajászói gazdákat illeti, hanem azokat, akik a jogtalanságot nem akarják észrevenni és feltárni. 

Kérem tehát Elnök Urat, hogy a Magyaralmás HU21-10005 azonosító számú nyertes pályázathoz hasonlóan a fenti földrészletekre vonatkozó pályázati eredményt is nyilvánítsa érvénytelenné és eredménytelenné, és konzultáljon a kajászói gazdatanáccsal a földek további hasznosításának módjáról. Ez a most a Parlament előtt lévő Földforgalmi törvény által előírt helyi földhasznosítási bizottságok szerepének is megfelelhet, amelyek azért sem kaphattak szerepet az állami földek elosztásában, mert ezeket a kormány kivette a Nemzeti Földalapról szóló törvényből annak 2010-es módosítása során. 

Az LMP szerint a 6000 AK érték feletti föld pályáztatása ügyében hivatali visszaélés bűntettének tényállása valósulhatott meg, amelynek kivizsgálása érdekében feljelentést teszek. 

Budapest, 2012. november 13. 

Üdvözlettel, 
Szabó Rebeka
országgyűlési képviselő

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Fejér Szövetség vonatkozó bejegyzései (történelem):
Rendkívüli Sajtótájékoztatót tart a Fejér Szövetség 
Ha start, hát legyen START a föld után A TV-n is!  
Élőlánc Magyarországért - Élőlánc a törvényességért 
Visszás hangok és visszhangok Kajászóról 
Sajtónyilatkozat a kormány 2012. november 12.-i állásfoglalásáról 
Miért törvénytelen az NFA kajászói szerződése (felvételekkel)
MOZGÓSÍTÁS - IGAZSÁGOT KAJÁSZÓNAK - ŐSZI SZÁNTÁS 
Jelen állapotok között mutyizni sem törvénysértő... 
ODE (MTI OS): Ki hazudik a földügyben?
Szégyellje magát a süket és néma közszolgálati sajtó!
Föld(f)osztás NFA módra - Hajdú-Biharban is azt folytatják, amit Fejérben kezdtek el!

A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése