2013. május 31., péntek

Az MVSZ sajtóközleménye az ujgur testvéreinket ért megkülönböztető eljárásról

Közlemény bombariadóról és székházbezárásról

Május 30-án, 17 óra 30 perc körül a nagy erőkkel kiszálló rendőrség közölte: egy XI. kerületi utcai telefonról jelentkező névtelen telefonáló bejelentette, hogy a délután folyamán a Magyarok Világszövetsége budapesti székházában bomba fog robbanni. Ezért azonnali hatállyal elrendelték a székház teljes kiürítését, amelyben a hatósági emberekkel való kapcsolattartás érekében csupán Patrubány Miklós elnök és Orbán József igazgató maradhatott. A mintegy három órán keresztül zajló tűzszerészi vizsgálódás nem vezetett eredményre, robbanóanyagot nem találtak.

Nem alázatos! Gyalázatos! Kiutasították az Ujgur Ifjúsági Világkongresszus Küldöttségét az országból

Megalázó módon kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldöttségét

Május 30-31-én és június 1-jén Budapesten ülésezett volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozata, ám a nem is olyan régen a Zsidó Világkongresszust ajnározó budapesti kormány ezúttal is kimutatta a foga fehérjét. Csütörtökön este néhány perccel 20 óra után lehajtott fővel, megalázottan távozott mintegy 15-20 ujgur fiatal a Magyarok Világszövetségének Semmelweis utcai székháza elől. Távol-keleti testvéreinket aljas és megalázó módon kiutasították Magyarországról.

Trianonról emlékezik meg a Fejér Szövetség a 174. Hétvezér Estén

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2013. május 30., csütörtök

Utolsó beharangozó a majd' végleges menetrenddel ("végső" program)

Kedves Honfitársaink, vásáros kedvű leendő Vendégeink! 

Amennyiben az Égiek is úgy akarják, mint mi, márpedig miért is ne akarnák, akkor bizony a programot, a fogyasztható és vásárolható portékák választékát tekintve az egyik legerősebb vásárnak nézünk elejbe! Nos, hát

KÖSZÖNVE A KÖZREMŰKÖDŐK JÓ SZÁNDÉKÁT VÁRJUK EPEDVE A NAPOT, HOGY
A
4. Botond napi Fejér Vásár
Fehérvár (egyik, ha nem) legnagyobb és legismertebb hagyományőrző vására, napsütéses "esőnapon":
2013. június 2-án,

Vasárnap-Vásárnap, 1000-2200

Székesfehérvárott, a Vásártéren
úgy folyjék, ahogy a szó fakad annak a szájábúl, kinek a bőség a torkában ragadt!

A teljes vásár és a jurta tervezett menetrendje legalul megtekinthető és letölthető.
Vendégünk lesz a nagy előadójurtában másfél-másfél órára, meg amíg a karmaink közül ki nem szabadulnak: Dr. Weixl Várhegyi László természetgyógyász, Kubínyi Tamás közíró és Kásler Árpád BAÉSZ elnök, bátor, nemzetegyesítő hazafi és a vásár alatt velünk lesznek a Viktória Központ odaadó egyesületének tagjai!

2013. május 27., hétfő

Rendkívüli sajtótájékoztató Bábonymegyeren - lezárul egy fejezet (frissítve)

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton hívjuk meg Önöket tisztelettel

a Gazdatanácsok Szövetsége és az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség nevében
2013. május 29-én, szerdán, már 9 órától
a Bábonymegyer, Szent István* út 76. szám alatti állattartó gazdaság felszámolási eseményeire,
a környező máig parlagon heverő területek határszemléjére és
háromnegyed 11-től a Rendkívüli Sajtótájékoztatóra
* félreértés miatt itt Szent László út szerepelt

2013. május 25., szombat

Kásler Árpád: A Magyar Köztársaság a maga jog- és értékrendjével együtt megbukott

Kásler Árpád rádióüzenete a Magyar Országgyűléshez és a Bíróságokhoz



A IV: Botond Napi Fejér Vásár esőnapon, június 2-án lesz!

Kedves Honfitársak, Vásáros Résztvevők, Fellépők, Barátaink!

KÉRJÜK, TERJESSZÉTEK:
Viharjelzés miatt a május 26-ra tervezett
4. Botond napi Fejér Vásár
Fehérvár (egyik, ha nem) legnagyobb és legismertebb

hagyományőrző vására, esőnapon:

2013. június 2-án,

de Vasárnap-Vásárnap, 1000-2200

Székesfehérvárott, a Vásártéren
lesz!
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Búcsúszavak: Életre, halálra (felvétel)

Életre, halálra - Patrubány Miklós búcsúbeszéde Rácz Sándor temetésén 

Rácz Sándor temetésén az elhunyt és a család kérésére a búcsúbeszédet Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mondta. A végtisztességtevők közül többen történelmi jelentőségűnek nevezték a búcsúbeszédet. A félórás beszéd egyszerre volt hódolat Rácz Sándor történelmi nagysága előtt és nemzetpolitikai program. A közszolgálati média teljesen elhallgatta, az eseményről háromperces összeállításban beszámoló Hír tévé, még csak említést sem tett elhangzásáról. Alább közzétesszük Patrubány Miklós beszédének teljes szövegét.


Életre, halálra
Végső búcsú Rácz Sándortól

2013. május 24., péntek

A "hivatalnyikok" és "közszolgáik" elterelő csörömpölései közepette temettük az "Utolsó Nagy Magyart"!

Honfitársak!
Tegnap temettük Rácz Sándort, de nem temettük azt, amidőn élt és azt, amiért halt!

- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békítik a simák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
                                        /József Attila/

RÁCZ SÁNDOR A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE TISZTELETBELI ELNÖKÉNEK TEMETÉSE
PATRUBÁNY MIKLÓS A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE ELNÖKÉNEK BÚCSÚJA
Kőszegi M. László filmje
Nemzeti Sírkert, 2013. május 23.

Patrubány Miklós:"Rácz Sándor semmibe vett élete legyen sikoly, legyen kiáltó szó!
Magyar élet addig nem lesz Magyarországon, amíg helyre nem állítjuk a történelmi jogfolytonosságot.
Történelmi Alkotmányunkon kívül nincs és nem is lehet életképes Magyar Nemzet"

Miskolcon már nem szavakért, aláírásért emelnek szót


Perun innen és túl: Egy világutazó képes útibeszámolója és könyvbemutatója

Ha kedd, akkor Hétvezér Est!

A 173. Hétvezér Est vendége: Istenes Győző



Következő előadónk, Istenes Győző, Purisaca Golenya Ágnessel járta végig Ecuadort, Perut, Bolíviát és Chile egy részét, amiről könyvük is megjelent, Perun innen és túl címmel. Útjuk komoly, és sokszor igen fárasztó kutatómunkával telt, s az izgalmas kalandokat sem nélkülözték.

Ecuadorban Móricz János nyomában indultak el, megpróbálták dokumentálni életútját, elméleteit, felfedezését a Tayos Barlangban. 



Mit rejt az Ecuador, Peru és Bolívia alatt húzódó, sőt, talán egész Dél-Amerikát behálózó barlangrendszer? Kiknek az érdeke, hogy titokban tartsák az emberiség előtt? Hogy kerültek magyar szavak az ott élő őslakosok nyelvébe? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel a hallgatókban. A választ lehet, hogy hamarosan megkapjuk.

2013. május 22., szerda

Holnap május 23. - Végső búcsú Rácz Sándortól harangszóval

Holnap, 2013. május 23-án vehetünk végső búcsút Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökétől, akit csíksomlyói búcsún a Nemzet Halottjának neveztek.

Szent István Bazilika
9.00 óra           - Kegyelet lerovása Rácz Sándor koporsója előtt
11.00 óra        - Gyászmise kezdődik, amelyet Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke végez
                       Az ökumené jegyében közreműködik: Pápai Szabó György református lelkipásztor
12.00 óra         - Kivonulás

2013. május 21., kedd

IV. Botond Napi Fejér Vásár programja (egy héttel később, június 2-án, esőnapon)

4. Botond napi Fejér Vásár
Fehérvár (egyik, ha nem) legnagyobb és legismertebb
hagyományőrző vására
 Székesfehérvár, Vásártér, 2013. május 26.
Vasárnap-Vásárnap, 1000-2200

Nagy beszéd Nagy temetésén - Rácz Sándorra emlékezve

Rácz Sándor beszéde Nagy Imre újratemetésén, 1989. június 16-án

Lassan feledésbe merül, hogy Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak újratemetésén, 1989. június 16-án, az egyik meghatározó beszédet Rácz Sándor mondta. Egy 56 éves, érett politikus szólalt meg, túl az életfogytiglani börtönbüntetésen, amelyet 25. születésnapján róttak ki rá. Hangjából végtelen alázat csendült ki magyar népe iránt, továbbá a felelősség vállalása, a kommunizmus és a szovjet megszállás kérlelhetetlen bírálata és a méltányosság a Pesti srácokkal szemben, „akik nélkül nincs forradalom, és akik nélkül nincs szabadság!” – mint mondta. És még valami: titokban előkészítve, beszédébe ágyazva, harminc éves tiltás után elénekeltette a könnyező százezres tömeggel a régi magyar himnuszt, a Boldogasszony anyánk című egyházi éneket. Sajtószolgálatunk alább közzéteszi Rácz Sándor beszédének teljes szövegét, amely ide kattintva meg is hallgatható.

Rácz Sándorért a gyászmise május 23-án, 11 órakor kezdődik a Szent István Bazilikában.

Mécs Lászlót idézzük a 172. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Montskó István: "Vád és Védőbeszéd" - Mécs László Est


Montskó István, nyugdíjas operaénekes, előadóművész lesz ismét a Fejér Szövetség előadója. Legutóbb Sajó Sándor életét és verseit mutatta be nagy sikerrel: http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2013/01/sajo-sandor-est.html

Ezúttal a papköltő, Mécs László líráját szólaltatja meg, aki a két világháború közti vallásos líra legnagyobb képviselője volt. 


Bár verseit francia nyelvre is lefordították és versesköteteit Paul Valéry előszavával adták ki Párizsban is, itthon vegyes kritika fogadta költészetét, és csak halála után, 1978-ban kapott posztumusz Magyar Örökség díj elismerést.

2013. május 16., csütörtök

A Rácz Sándor Kegyeleti Bizottság közleménye: Nemzeti Gyász és Kegyelet

Kegyelet lerovása Rácz Sándor koporsójánál


Mindazok, akik Rácz Sándort életében tisztelték, kegyeletüket koporsójánál május 23-án, csütörtökön 9 órától kezdődően róhatják le. A koporsó melletti őrállást a Történelmi Vitézi Rend szervezi. 11 órakor kezdődik a gyászmise, amelyet Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke végez. A temetésre 14 órakor kerül sor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

A kegyeleti bizottság levélben fordult Erdő Péter bíboroshoz, Bölcskei Gusztávhoz, a református zsinat elnökéhez, valamint Gáncs Péterhez, az evangélikus egyház püspök-elnökéhez, és kérte, hogy a gyászmise kezdetekor, 11 órakor kondítsák meg a harangokat.

A Rácz Sándor Kegyeleti Bizottság nevében: Kozma Imre, Patrubány Miklós, Molnár V. József, az MSZ szakrális vezetője, v. Hunyadi László, a Vitézi Rend főkapitánya, Dégi András, a POFOSZ elnöke, Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, Vanek Béla, az 1956-os Alapítvány elnöke, Fazekas János, az ’56-os Szövetség elnöke, Dr. Boór Ferenc, a Gazdatanácsok Szövetségének titkára.

Előre a lenini úton elvtársak!

A törvénytelenségeit takargató NFA koncepciós eljárásokat indít?
Avagy nemcsak a kajászó zöldvetést, hanem a bábonyi és kajászói gazdákat is kitárcsázná?
A Gazdatanácsok Szövetségéről - szó szerint - nem is beszélve?!

A Bábonymegyeri Gazdatanács tagja, Gál Ferenc által 18 éve művelt 1.5ha-os terület miatt indított eljárást az NFA 2.5 milliós kártérítést követelve azért, hogy mindenki tudtával és belegyezésével ápolta és tette a környező "dzsuvas"-hoz képest paradicsomi kertté a területet!
"Gratulálunk" az eszement koncepciós eljáráshoz az illetékeseknek!

2013. május 15., szerda

A Hétvezér Esték májusban - Igéret hava


IV. Botond napi Vásárnap - Vasárnap: 2013. május 26. helyett egy héttel később, június 2-án, esőnapon

Figyelem: megváltozott!
A június 2.-ára halasztott 4. Botond Napi Fejér Vásár programja az alábbi oldalon olvasható:
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2013/05/utolso-beharangozo-iv-botond-napi-fejer.html

A 2013. évben is Ígéret havában (májusban), ám most a 26. napon rendezzük meg újra Fehérvár egyik (ha nem éppen a) legnagyobb hagyományőrző vásárát, melynek névadója: Botond.
Botond, azaz Bot-Buzogány(os) Ond.
Vendégeink lesznek: Prof. Dr. Dávid Tamás, Kubínyi Tamás, Bakos Batu, László Andrea és a Hungarikum, a Köfém és az Alba Regia nyugdíjasai, a Viktória Központ odaadó egyesületének tagjai, a Fejér Íjászok és a fejérek buzogányos vitézei, ... s még sokan mások, fehérvári honfitársaink.
  

Hallgattassék meg a KÖZEMBER [felvétel]

Ajánljuk minden honfitársunk figyelmébe Kásler Árpád üzenetét a Magyar Országgyűléshez azzal a tudattal is, hogy az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Fejér Szövetség és a Gazdatanácsok Szövetsége június és július hónapban országjáró körutat szervez a helyi Gazdatanácsok megalakulása érdekében. Semmi biztosíték nincsen arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium által a napokban benyújtandó újabb földtörvény tervezet olyan helyi földbizottságoknak ad majd működési keretet, amelyek megfelelnének annak, amelyet a kajászói alakulógyűlésén fogadtak el egyhangúlag az ott összegyűlt és a Gazdatanácsok szervezése mellett kiálló és szövetségre lépő gazdák!

Hallgattassék meg a KIS-KÖZEMBER, még mielőtt késő lesz!

Elvszerű együttműködés mellett kiállva: "Civilek a földtörvényért"

Tisztelt Fidrich Róbert Úr!
Tisztelt "Civil Szervezetek"!

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (ÖMFV) és a Fejér Szövetség (FEJSZE) nevében javasoljuk, hogy vegyék be a következő fő pontot is a javaslatukba:
A Földtörvényben rögzítendő "helyi földbizottságok" összetételének és jogosultságainak alapjavaslataként támogatjuk a 2013. február 2-án Kajászón megalakult Gazdatanácsok Szövetsége által egyhangúlag elfogadott, majd a Küldöttgyűlése által megerősített (Gazdatanácsok Szövetsége SZMSZ) alapokmányaiban rögzítetteket (Gazdatanács bejelentő).

Mindezektől függetlenül az ÖMFV és FEJSZE nevében aláíróként csatlakozunk kezdeményezésükhöz, ahogy az előző beadványuk esetén is tettük.

Aradi Éva a Szent László Akadémia programján szombaton

Az év 20. hetén a Szent László Magyarságtudományi Akadémia, mint egyetemes magyar népfőiskola, az alábbi előadásokat szervezte és szervezi Budapesten, a Magyarok Házában. A hétfői előadók:  Marek Tibor Mit kell tudni az atomenergiáról? Ismeretlen energiák hasznosítása, Varga István Modern pénzügyek, korlátok és lehetőségek címmel kerültek sorra, míg a szombati előadók: Dr. Kőrösi Mária HAZÁNKHOZ― HAZÁNKÉRT ― NEMZETÜNKÉRT ― a politikai geográfia tükrében, majd Aradi Éva Magna Hungaria címmel tart előadást. Az előadások a világháló segítségével a világ bármely pontján élőben követhetőek.

Gyászol a Nemzet



GYÁSZOL A NEMZET

Elhunyt Rácz Sándor
az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke,
a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnöke

Rácz Sándor
történelmi jelentőségű közéleti szerepvállalása és emberi nagysága,
hajlíthatatlanul egyenes jelleme,
a történelmi igazságtételért folytatott életküzdelme, áldozata jogán
a nemzet halottja.

Búcsúztatása május 23-án, csütörtökön 11 órakor a Szent István Bazilikában tartandó gyászmisével kezdődik, és 14 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben végződik. A gyászszertartást Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke végzi.

2013. május 13., hétfő

Felhívás minden fehérvári honfitársunkhoz

Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt 75. Emlékévet Szervezők!
Tisztelt Fehérvárt szerető helyben lakók!

Nem kell nekünk már érvelni amellett, ami magától értetődő kellene, hogy legyen. No, nem most, vagy mostantól, hanem már évek óta, maga-magától. De, ha már nem is, akkor legalább attól, amit elmondtunk nem egyszer, de százszor. Mi nem mondunk le róla. Erről lemondani nem lehet. Főként nem, amikor minden arról szól, hogy legyen már végre valami az, ami. Bár ne kellene ezt százszor elmondani!

Ha kell, hát elmondjuk megint, újra és újra, hogy ráébredjenek végre azok, akiket egyszerűen nem zavar, ha az Országzászló téren nem az Országzászló, hanem épp a nyegle hiánya lobog:

Országzászlót az Országzászló térre, nem kirakatot!

Kásler Árpád karavánja a nyáron elindul

A Karaván elindul

A kifosztottak felemelik a fejüket és lerázzák láncaikat, megkezdődik az ország egyesítése, majd augusztus 17-én Nagy Nemzetgyűlést tartunk.

Nem minden arany, ami fénylik ...

Nem minden arany, ami fénylik
avagy váratlan váraljai válasz a fejérek nyílt levelére

2013. május 12. 11:30 Váralja Szövetség írta, <varalja.szovetseg@gmail.com>:
 
Tisztelt Fejér Szövetség Elnöksége!

Ha valóban szeretnének a Váralja Szövetséggel foglalkozni (és nem csak a lejáratás szándékával), akkor kérjék ki szervezetünk álláspontját és ez meg fog történni. Nyitottak vagyunk bármiféle értelmes beszélgetésre, de folyosói pletykákkal nem kívánunk foglalkozni.

2013. május 12., vasárnap

Lipusz Zsolt a 172. előadó vendég a Hétvezér Estén (elmaradt)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Lipusz Zsolt: A forradalmi tavasztól az olaszliszkai siratófalig
Állami ünnepek, megemlékezések és történelmi emlékévek a birodalomváltás előtt és után Magyarországon. 


Lipusz Zsolt, történelem tanár, közíró lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték sorozatának 172. előadója.

A Nyíregyházáról származó előadó az utóbbi években a magas színvonalú, hatalmas lexikai tudásról tanúságot tevő, szókimondó tanulmányaival, publicisztikáival, kommentárjaival a nemzeti radikális tábor egyik legjobb tollú újságírójává nőtte ki magát.
 


Történelmi tárgyú írásaiban, publicisztikáiban, többek közt, a hazaszeretet, a kommunizmus, Mohács, Trianon kérdéseivel foglalkozik, vagy éppen belpolitikai kérdéseket feszeget, nem egy ízben tabu témákat döntögetve a cigányságról, zsidókról és a holokausztról.

2013. május 11., szombat

Fejér Szövetség Elnöksége üzenete a nyilvánosságnak és a Váralja Szövetség Elnökségének

Tisztelt Honfitársak és tisztelt Váralja Szövetség Elnöksége!

Levelesládánkba pottyant ez a több, mint bomlasztó üzenet, melyben egy jó barátunk és szövetségesünk levelére válaszolt K.M. a Váralja Szövetség nevében   (minden eshetőségét a személyeskedésnek elkerülve írtuk a neveket csupán a kezdő betűkkel):

    Kedves H... A...!

    Köszönjük szépen levelét! Teljesen igaza van, az összefogás nagyon fontos. De hogy fogjunk össze például a Fejér Szövetséggel, akik jelenleg azt hangoztatják, hogy Ángyán József áruló... Talán érzi, hogy ez valahogy nem helyénvaló. A földügyet jelenleg a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért szervezet viszi, Ángyán Józseffel az élünkön. Amelyik szervezet ehhez csatlakozni akar, azt szeretettel várjuk, viszont a minket árulónak megbélyegzőket messziről elkerüljük. Hiszen hogyan lehetne Ángyán professzor úr áruló? Ő kezdte el az egészet, ő a szószólója a földügynek. Ez így nagyon nincs helyén.

    Köszönettel és üdvözlettel:

    K... M...
    Váralja Szövetség

Ennyi a levél, ami miatt a Fejér Szövetség Elnöksége az alábbi nyilatkozatot tenni volt kénytelen:

2013. május 6., hétfő

A Rácz Sándor Kegyeleti Bizottság közleménye

Rácz Sándor
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke kezdeményezésére 2013. május 3-án a Magyarok Házában összeült  Rácz Sándornak, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökének, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökének méltó temetését előkészíteni hivatott Kegyeleti Bizottság. 

A kegyeleti testület – amelyben képviselteti magát a Magyarok Világszövetsége, a TIB – Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a POFOSZ – Politikai Foglyok Országos Szövetsége, az 1956. Alapítvány, az 1956-os Magyarok Világszövetsége, az ’56-os Szövetség,  a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, a Gazdatanácsok Szövetsége, a Magyarok Szövetsége valamint Budapest főpolgármestere – Rácz Sándor családjának jelenlévő képviselőjével egyetértésben az alábbi közlemény közzétételéről határozott:

Knoll Gyula repülőezredes előadása a magyar UFO-esetekről (könyvbemutató)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Knoll Gyula: UFO – Az elhallgatott valóság – könyvbemutató


Knoll Gyula nyugalmazott repülőezredes, több nagysikerű repülős könyv szerzője, már második alkalommal lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték sorozatának előadója.
A tavaly augusztusi, telt házas előadáson Vitéz nagybányai Horthy Istvánról beszélt, ahol szép számmal vettek részt volt repülős társai és a repülés szerelmesei is.
Ezen az estén saját életéről fogunk tőle hallani, amely rendkívülinek mondható, hiszen küldetései során többször jött vissza a halál torkából. Ezek után már nem is csodálkozhatunk azon, hogy UFO-val is találkozott, amely máig is emlékezetes maradt számára.
Erről szól legújabb kötete, az „UFO – Az elhallgatott valóság. ”

Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (22)

Húsdaráló
LA SURCONSOMMATION (felvétel a képre kattintva megtekinthető)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (21)

2013. május 5., vasárnap

MINT SZ@R A FŰBEN

Nem érdekli az NFA-t, hogy bizonyítottan (a terület megosztásával önmaga által is elismerten) törvénytelenül járt el és jár el azóta is szüntelen. Ha tehetnék, nem csupán a kajászóiak vetését, de a kajászóiakat is betárcsáznák?!
 

A Nyílt levél címzettje képletesen Sebestyén Róbert.
"Ezennel felszólítjuk Önt, hogy azonnal távozzék az NFA éléről, ezzel lehetővé téve az Ön vezetése alatt elkövetett törvénytelenségek okozta drámai helyzet emberi megoldását."
 
Valójában mindazokhoz szól, akikben még van jóérzés és becsület és emlékeznek még a kajászói gazdák legutóbbi nyilatkozatára:
"Magyarországon, ha van még becsület, akkor az arat, aki vet"
A más vetésének betárcsázása szóba sem, gondolatba sem esett.
 
Az NFA magát "jó gazdaként" hirdetve folyamatos törvénytelenségektől sem visszarettenve uralkodik már a helyi földek felett, miközben a kormány és a kormánypárti országgyűlési képviselők egy szót sem szólnak, csak hallgatnak, mint sz@r a fűben!!!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2013. május 1., szerda

120-an írták alá az NFA tevékenysége elleni petíciót

Mottóként álljon itt Sárvári Attila hozzászólása:
"... az NFA őriztetni kezdte a területet, hogy a helyi gazdák nehogy bevessék éjjel." Az őrző-védő módszert helyi gazdák ellen a Bajnai-féle Hajdú_Bét Rt. alkalmazta először - ők azért szállták meg verőemberekkel a libatenyésztő gazdák telephelyeit, hogy a gazdák ne tudják eladni a libákat piaci áron a konkurenciának - így jutott hozzájuk fizetés nélkül ...
http://veol.hu/hirek/kajaszoi-foldugy-a-foldalap-kezeloje-oriztette-a-kajaszoi-tablat-1540441 
Tiltakozó megmozdulás az NFA tevékenysége ellen
2013. április 30., Budapest