2013. július 26., péntek

Kalmár János ad elő a 182. Hétvezér Esten

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Kalmár János: Salamon kulcsának titka 

Kalmár János, író, UFO kutató,
a Magyar Ufó Kutató Szövetség elnöke
Az előadó sokféle tudomány területet ismer, amelyek iránt azonban alázattal viseltetik  és saját tudását csak a nagy ismeretlen világegyetem elenyésző részének tartja. Kedvenc területe a pszichoszomatikai rajzelemzés, amelyet tanít is. Magáról úgy vélekedik, hogy mindennel foglalkozik, ami titok, rejtély, amelyeket szeretne társaival, barátaival együtt megfejteni és nagy örömet okoz számára, ha valamire fény derül.

Régóta foglalkoztatják az emberiség nagy kérdései. Főként az, hogy miképp lehetne földünkön jólétet teremteni minél több ember számára.
Az összeesküvés elméleteket, vagy, - ahogy ő nevezi - „gyakorlatokat” már 23 éve kutatja és ezekben találja a választ arra a kérdésre, hogy miért történnek úgy a dolgok, ahogy megtörténnek. Így jutott el a Földön kívüliekhez is.


Kalmár János ezen az estén bennünket is beavat a rejtélyekbe, miközben Salamon kulcsának titkairól hallhatunk az alábbi gondolatok kíséretében:

Mit tudhatunk meg Salamon kulcsának titkáról?
Ki volt a rejtélyes idegen az égből?
Honnan érkezett RÉ?
Milyen bizonyítékok vannak a Földön RÉ itt jártának?
A titok megfejtése.
Árulkodó szimbólumok az emberiség történelmében.
Kik és milyen csoportok őrzik a titkot ma is?

Az előadás után kedvezményesen lesz kapható az „Az élet fénye” c. könyve, amely a rejtélyes fehér porról szól.

Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje: 2013. július 30
. (kedd) 19.00-21:00 óra

Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (26)

Kásler Árpád újabb telefonos üzenete a képre kattintva hallható
(a korábbi bővített változata pedig ide kattintva tekinthető meg)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 
Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (25)

A királyi város meztelen, hisz' a bazári megoldás esztelen

Kipróbálták a zenélő szökőkutat a Magyar Király szálló előtt

Egy próba keretében csütörtökön este elindították a zenélő szökőkutat a Magyar Király szálló előtti téren. A jelenlevők láthattak két óriásbábot is a hat közül, amelyeket a Vörösmarty Színházban készítettek fehérvári diákok a Koronázási Ünnepi Játékokra.

A Fő utca rekonstrukciójának keretében két szökőkút is létesült, az egyik a Varkocs-szobor előtt található, itt burkolatba integrált vízjáték készült. A másik szökőkút a Magyar Király szálló előtt kapott helyet, ahol a fákkal és a víz kondicionáló hatásával javítja majd a tér klímáját. Ezen szökőkút interaktív és zenélő funkcióját a közönségnek egy próba keretében mutatták be csütörtök este.
A gyerekek azonnal birtokba vették a szökőkutat, s önfeledten futkároztak a hűs permetben a Magyar Király szálló előtt.  Fotó: Simon Erika (a képre kattintva a felvétel is megtekinthető)

2013. július 25., csütörtök

Nem kíván az ujgur vezető játszani ... kormányzati "ittapiros-holapiros"-t sem

Kártérítést kér a jogellenesen kitoloncolt ujgur vezető

Ügyvédjével való tanácskozás alapján fogja számszerűsíteni kártérítési igényét a magyar állammal szemben – mondta Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus alelnöke szerdán, a Magyarok Világszövetsége székházában tartott sajtótájékoztatón. Elmondása szerint szervezetüket jelentős anyagi, de még nagyobb erkölcsi kár érte. Valósággal sokkolta a Budapesten gyülekező Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának küldötteit az, ahogyan a magyar hatóságok bántak velük.  

Ümit Hamit: Nem. Nem voltam, nem vagyok, nem leszek terrorista. Patrubány Miklós: Ha nem tudják bizonyítani, hogy Ümit Hamit okkal gyanúsítható meg a terrorizmus vádjával, akkor ezért a botrányért annak, aki ezt a megalázást elrendelte, felelnie kell.

2013. július 20., szombat

Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (25)


Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Minden megjegyzés - kommentár - nélkül (24)

Az ok és okozat összefüggéseket nem írja felül semmiféle hála

Obrusánszky Borbála már megint feltalálta, újra megtalálta ... a "spanyol viaszt"?!

OB: "A Kárpát-medencei úgynevezett őshonos elmélet ezen a ponton sem állja meg a helyét, hiszen nagyon sok vívmány nem a régi magyar területekről indult ki, hanem a folyóközi, kaukázusi és mezopotámiai térségből érkezett el hozzánk és Nyugat-Európába."

Hova vezet ez a folyton előretörő - s már ki tudja, hogy kinek is, de szörnyen vak - "hála"?!

Dr. C. George Boeree: Az “Indoeurópai” őshaza
(Shippensburg University of Pennsylvania)
Tételezzük csak fel, hogy igaz, s valóban nem a Kárpát-medencében találták fel - teszem azt - a "spanyol viaszt", akkor ez mit is bizonyít? Akkor a magyar nem lehet őshonos abban a hazában, ahol már tízezer évekkel ezelőtt is szik volt a szik, szék volt a szék és megannyi krónikában a "szikán" sziklán székelő székely ember Szikambriája volt a szaka-széki-székita szkíták fővárosa?! Csak mert a magyarnak nevezett, s igencsak megrekedt, elakadt "akadémia" berkeiben a finnugrizmus halálából most éled újra egy másik "honfoglalás mánia"?! Annak ellenére, hogy megannyi nyelvészeti, eredettani, régészeti, műveltségi, különösen is kéz- és földművességi, ... bizonyítékai vannak már annak, hogy a Kárpát-medence az őshazája - s már azt is sejtik sokan, hogy nem is csak - a magyar ember ős- és ókori emberré válásának?!

2013. július 18., csütörtök

Nyírő Józsefet idézi meg ifj. Tompó a 181. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
ifj. Tompó László: Akitől holtában is félnek - Nyírő József életműve

Az előadások helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadások ideje:
2013. július 23. (kedd) 18.00-21:00 óra

Oláh-román értelmiség a nemcsak "román mániáról", a történelemhamisítás ellen

A magyar értelmiség részéről is hasonló kiállásra van szükség.
Már régóta hangsúlyozom:
Amíg nincs minden kárpát-medencei nyelven feltüntetve egy felirat (úton, útfélen, boltokon, közlekedési eszközökön, ...), addig nem kívánok sem angol, sem francia szöveget látni, ha értem és beszélem is, akkor sem!

 Marius Diaconescu történész Erdélyről és Romániáról

Ferenc (az öreghegyi)

2013. július 17., szerda

Fazekas a lovat tolja alá, miközben Nyerges nyergeli már - s mindez a lovasára vár!

Dunántúli földeket kebelez be a Nyerges-birodalom. 

Újabb, jelentős kiterjedésű földterületek kerülhetnek Fidesz-közeli oligarchák, elsősorban Nyerges Zsolt nagyvállalkozó, kezébe. Minderről Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő számolt be szerdai győri sajtótájékoztatóján. A jobbikos képviselő a parlament múlt heti ülésén több alkalommal is felszólalt az ügyben, felhívva a figyelmet, hogy egy Nyerges Zsolthoz köthető cégcsoport Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyékben sorra nyeri az állami földbérleteket. Magyar Zoltán elmondása szerint a vállalkozó zsebszerződésekben és vadászati mutyikban is eljáró ügyvédje 16 egyszemélyes céget hozott létre strómanokon keresztül. „Egy bankban nyitottak bankszámlát, a cégjegyzék számok is egymást követik, teljesen egyértelmű a visszaélés” – jelentette ki a jobbikos honatya.

2013. július 16., kedd

Koporsóba zárt üzenet

 
magyar királyi  szent lászló lovagrend
2013.07.13. számú  közleménye Horthy Istvánné Ilona Nagyasszony  utolsó üzenetéről.

2013. július 15., hétfő

Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái a világhálón

Prohászka Ottokár (1858–1927) a XX. század elejének talán legnagyobb katolikus hitszónoka volt. Összegyűjtött munkáit a Gondola.hu portál 25 kötetben közzétette a világhálón. A Kultúra és terror című Prohászka-tanulmányból vett idézettel kívánunk jó olvasást mindenkinek.

„A modern fejlődés ugyanúgy az államban, mint a tudományban a többszabadság jelszava alatt indult meg, de azért az állam is, nemkülönben a társadalmi s gazdasági élet is tele van az elnyomás s az erőszakoskodás égbekiáltó bűneivel. Vegyük csak az állami és társadalmi élet operaházát, első versenyporondját, a parlamentet; vegyük szemügyre a  pártpolitikai életet, nem látjuk-e abban a hatalmaskodás az erőszakoskodásnak szabadalmazott üzelmeit? Felnőtt emberek: átlag mégis csak művelt emberek alkotják a pártokat;  de állásfoglalásukat, sakkhúzásaikat s intrikáikat az ösztönösség s az érdekhajhászás kiszámíthatatlansága jellemzi és bélyegzi.”

A Székely rendtartás és a Hol vagytok székelyek írója ma eltávozott (kiegészítve)

Elment egy SZIKAMBER

Tisztelt Olvasónk! 

Fájó szívvel tudatjuk, hogy

BARABÁSI LÁSZLÓ
írónk 
hosszan tartó betegség után ma délelőtt eltávozott közülünk.

70 évet élt. 
Temetése július18-án lesz Csíkszeredán. 
Emlékét őrizzük, nyugodjék békében!

  
*************
 
A mellékelt képeken:
1. Barabási László
2. A tavalyi Ünnepi Könyvhéten még utoljára együtt Barabási László és Varga Csaba
és most újra együtt egy más dimenzióban...
  
Fríg Kiadó, Baranyi Krisztina

2013. július 11., csütörtök

Emlékezz a Hősökre Szegeden, s az országban mindenütt július végén!

Fejérek!
Menjünk Szegedre!
Ez évben is ott a helyünk.


Telekocsik indulnak 2013. július 27-én 9 órakor az Udvardi út 34. elől (Öreghegy, Püspök-kertváros).
Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámokon:
+36302038648, +36205527370

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Filmvetítés és beszámoló egy székelyföldi "honfoglalásról" a 180. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Boór Ferenc: Nem elég ... - Székelyföldi magyar honfoglalás ma?
 

Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője számol be legutóbbi székelyföldi útjáról a 180. Hétvezér Estén. Alkalmi előadónk a Székelyvéckei Baráti Társaság meghívásával, mint a Magyarok Világszövetsége küldöttségének tagja vett részt ötödmagával, Patrubány Miklós elnökkel és Bottyán Zoltán, Borsos Géza alelnökökkel és egy régen látott temesvári előadónkkal, Vetési Zoltánnal a már hagyományosan, évenként megrendezett gyermektáborban a távoli (szinte ismeretlen) faluban, a Maros és Hargita megye határában fekvő Székelyvéckén.

2013. július 8., hétfő

Kárpátok őre: "Maroknyi székely őrt áll, mint a szikla ..."

Csíkban áll őrt a Kárpátok őre

Székelyföldön jártamban lehettem tanúja és részese annak, hogy az 1918-ban a bevonuló románok által Kolozsvárott porrá zúzott, ám most jó székely-magyar emberek összefogásával helyreállított szobrot Csíkcsomortánban székelyek és magyarok felavatták. Szívből kívánom, hogy a Székely Himnusz ama sora ne legyen a székely sorsa. Ha porlott is még, őrt áll újra, őrt áll, mint egy székely szikla!
Ferenc (az öreghegyi)

Közös irányt mutató emlékmű válságos időben - (2013-07-08)
forrás: http://csomortan.ro/index.php?menuID=311&event=751&id=399

Dr. Varga Csaba stratégiakutató ad elő a 179. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Varga Csaba: A magyarság és kollektív tudata - Mi lesz 2100-ig? 

Dr Varga Csaba, filozófus, szociológus, lesz a Fejér Szövetség 179. előadásának a vendége a Királykúton.

Az előadó sajátos területe a metafilozófia.  Ez a tudományág együttesen kezeli a tudományt és a spirituális gondolkodást. Vagyis a „cél nem más, mint a tudás és a tudat, avagy a gondolat és tudat összehangolása, egyeztetése, sőt egyesítése.” Az Aranymag Intézet honlapján nem kevesebbet állít, minthogy azt „feltételezi, hogy a 21. század egyedül érvényes gondolkodása a metafilozófia lesz.”