2013. augusztus 21., szerda

MVSZ 75. évforduló - Kitüntetettek névsora

MVSZ-75 - Kitüntetések az MVSZ alapításának 75. évfordulóján

A Magyarok Világszövetsége alapításának 75. évfordulóján, az örökös tiszteletbeli elnökök – Perényi Zsigmond, Teleki Pál, Wass Albert – emlékhelyénél, a magyar világszórvány vándorzászlaja előtt történt meg a kitüntetések átadása azoknak, akik az évtizedek során, a Magyarok Világszövetsége kötelékében, vagy annak égisze alatt szereztek érdemeket a magyar nemzet szolgálatában. A kitüntetettek közül sokan már nincsenek az élők sorában. Az ő méltányolásuk posztumusz történt. Jóllehet a kitüntetéseket az MVSZ elnöke ítéli oda, az MVSZ Elnöksége az évforduló előestéjén egyhangú szavazattal döntött arról, hogy nem részesülhetnek kitüntetésben azok, akik az MVSZ-ben vállalt megbízatásuknak szándékosan nem jártak a végére, vagy akik nyíltan szembe fordultak a magyar nemzet egységét felmutatni hivatott szervezettel. A kitüntetettek érdemeit a Magyarok Világkongresszusának aranyérmével,  ezüstérmével, illetve díszes emléklappal jutalmazta a 75 éves Szövetség. Az arany- és az ezüstérmeket öt évvel ezelőtt, 2008-ban, a Magyarok VII. Világkongresszusa alkalmával verték.

A Magyarok Világkongresszusa aranyérmével kitüntetettek névsora

L. Németh Erzsébet
posztumusz
Magyarország
Borbély Imre
Erdély
Temesvár
Botos Ilona
Kanada
Torontó
Felber Zoltán
Svájc
Bázel
Fuksz Sándor
Felvidék
Nagytárkány
v.
Hompoth Zoltán
Magyarország
Vecsés
Jordáky Béla
Svédország
Göteborg
Dr.
Léh Tibor
Franciaország
Párizs
v.
Oláh István
Magyarország
Eger
v.
Tokay Rozália
Erdély
Kolozsvár
Dr.
Török István és Viola
Erdély-Németország
Marosvásárhely-Nürnberg
Ümit Hamit
Dzsungária-Németország
Ürümcsi-München

A Magyarok Világkongresszusa ezüstérmével kitüntetettek névsora

Buzás László
posztumusz
Erdély
Bogyay Elemér
Kanada
Toronto
Dr.
Boór Ferenc
Magyarország
Székesfehérvár
Dr.
Borbély Zsolt Attila
Erdély
Arad
Csap Lajos
Délafrika-Magyarország
Durban-Nagykanizsa
Dr.
Cseh Tibor
Délvidék-Magyarország
Nagybecskerek-Budapest
Csík-Huszák Gabriella
Szlovénia
Ljubliana
Felber Irén
Svájc
Bázel
Ferenczy Zsuzsa
Ausztrália
Melbourne
Gábor Ferenc
Erdély
Köröstárkány
Gyetvay György Gergely
Magyarország
Budapest
Dr.
Horváth Szabolcs
Magyarország
Nagykovácsi
Kádár Dániel és Mária
USA
Cleveland
Dr.
Kállay Oszkár és Zita
Belgium
Brüsszel
Dr.
Kincses Előd
Erdély-Magyarország
Marosvásárhely-Budapest
Dr.
Király Gábor
Magyarország
Budapest
Kiss Endre József
Magyarország
Sárospatak
Dr.
Kiss László
Magyarország
Debrecen
Komsa József
Erdély
Szatmárnémeti
Kovács Ilona
Felvidék
Párkány
Ladó László
Ausztrália
Melbourne
Mátyás Attila
Erdély
Nagyvárad
Novák Tamás és Kati
Magyarország
Velem
Okos Márton
Erdély
Kalotaszentkirály
Orbán József
Magyarország
Budapest
Pápai Szabó György és Ilona
Magyarország
Velence
Pozsonec Mária
Szlovénia
Lendva
Rácz Szabó László
Délvidék
Zenta
Radványi Viola
Felvidék
Jóka
Simon Dezső
Magyarország
Zalaegerszeg
Szász Zoltán
Erdély
Páva
Trembeczki Gyula
Magyarország
Eger

A Magyarok Világszövetsége emléklapjával kitüntetettek névsora

Dr.
Búzás Gábor
posztumusz
Magyarország
Kiss Dezső
posztumusz
Magyarország
Kolcsár Sándor
posztumusz
Erdély
Dr.
Lipcsey Ildikó
posztumusz
Magyarország
Dr.
Szerdahelyi Szabolcs
posztumusz
Magyarország
András Dezső
Erdély
Marosvásárhely
Dr.
Antal Balázs
Magyarország
Budapest
Dr.
Bajnóczi Pál és Enikő
Magyarország
Mohács
Bakk István
Magyarország
Budaőrs
Barcsik Géza
Magyarország
Solymár
Bencze Mihály
Erdély
Négyfalu
Bendó György és Csibi
Magyarország
Budapest
Benkő Emőke
Erdély
Bardoc
Beregi Aida
Magyarország
Budapest
Bernáth Sándor és Éva
Magyarország
Mohács
Bikfalvi György
Erdély
Tasnád
Bodnár József
Magyarország
Aszód
Dr.
Borsos Lajos
Svájc
Zürich
Dr.
Czimbalmos István
Magyarország
Balassagyarmat
Csémy Tamás
Csehország-Magarország
Prága-Debrecen
Dráfi Mátyás és Borbála
Felvidék
Révkomárom
Dunky András
Erdély-Magyarország
Zilah-Budapest
Egyed József
Erdély
Lövéte
Dr.
Endrédi Szabó Lajos
Magyarország
Bécs
Faludi Sándor
Magyarország
Eger
Faragó László
Magyarország
Gyöngyös
Ferenc János
Magyarország
Boconád
Fetzer János
Magyarország
Etyek
Dr.
Gotthárd Csilla
Németország
Passau
Dr.
Gyárfás Ágnes
Magyarország
Miskolc
Dr.
Hévizi Józsa
Magyarország
Budapest
Illés Rudolf
Magyarország
Pásztó
Kárpáti Gábor Csaba
Magyarország
Gárdony
Kele Sándor
Magyarország
Budapest
Kéri Edit
Magyarország
Budapest
Kincsesné Salca Mária
Magyarország
Budakalász
v.
Kiss János Mihály
Magyarország
Nagykőrös
Kis-Tóth Ferenc
Magyarország
Szabadszállás
Dr.
Kovács Lehel
Erdély
Marosvásárhely
Kozák Attila
Magyarország
Budapest
Leskó Ferenc
Magyarország
Újszilvás
Dr.
Medgyessy István
Magyarország
Debrecen
Mihály László
Magyarország
Budapest
Mihály Zsolt
Magyarország
Budapest
Nemes József
Magyarország
Budapest
Németh Lajosné Lídia
Magyarország
Rákoscsaba
Orbán László Zsolt
Erdély
Kolozsvár
Pásztor Imréné
Magyarország
Veresegyház
Pintérné Reubl Teréz
Magyarország
Vecsés
Dr.
Pócs Alfréd
Magyarország
Eger
Sajtos József
Magyarország
Székesfehérvár
Dr.
Simon Péter és Ilona
Magyarország
Mohács
Sipos Kata
Magyarország
Budapest
v.
Szabó Károly
Erdély
Kolozsvár
Szabó László
Erdély
Kolozsvár
Dr.
Száva Tibor
Ausztria
Bécs
Szűcs Ferenc
Magyarország
Szolnok
Valiskó Ferenc
Magyarország
Salgótarján
Végsőné Fazekas Aranka
Magyarország
Sátoraljaújhely
Veres Hortenzia
Magyarország
Budapest
Veszelszki Ferenc
Magyarország
Budapest
Zilizi Tihamér
Felvidék
Pozsony
v.
Zombory István
Magyarország
Kecskemét

MVSZ Sajtószolgálat
8010/130820

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése