2014. február 1., szombat

Dr. Ébert Jenő és Dr. Kürti Katalin: Véd-e a védőoltás?

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Ébert Jenő és Dr. Kürti Katalin: Védő(?)oltás 

A Fejér Szövetség 206. rendezvényén két orvos szakember fog beszélni a védőoltásokról. 

A téma nagyon is aktuális, hiszen elkezdődött az influenzajárvány és az ellene való oltást már a tévé reklámokban is ajánlgatják. ( „Ön már beoltatta magát?”) Persze, a reklámból már nem derül ki, hogy a beoltottakat valóban elkerülte-e a járvány. Egy közeli ismerősöm elmondta, hogy megkapta az influenza elleni védőoltást és közvetlen ez után az influenzát is. Ő már biztosan nem kér belőle az idén.

Annak ellenére, hogy nálunk kiugróan magas a kötelező védőoltások száma, az egészségügyi hatóságok 2014. ősztől újabb két vakcina kötelezővé tételét tervezik: a pneumococcus elleni szérumot és a humán papilloma vírus elleni oltást. Ezek azonban még nem kötelezőek, csak kötelezően ajánlottak, amely azt jelenti, hogy a szülő még írásban kérheti gyermeke felmentését mindkét esetben. 

Ezzel egy időben növekszik az oltásellenzők vagy oltáskritikusok száma is. Ők szeretnének mindent megtudni az oltóanyagok biztonságosságáról, eredményességéről és a létező, összes információ birtokában akarnak dönteni, hogy beoltatják-e gyermeküket vagy sem. 

A Nebáncsvirág Egyesület is nagyobb teret engedne a szülőknek az oltások kérdésében, és kitűzte zászlajára a „Legyen választható a kötelező!” jelszót. Az egyesületi tisztségviselők közt számos orvos található, akik több éve kutatják a kötelező oltások területét. Tapasztalataikat, írásaikat a nebancs.hu honlapon olvashatjuk. 

Bár, a mellékhatások lejelentésére nincs kötelezettség, időnkét hallunk olyan esetekről, hogy az oltást követően krónikus betegségek alakultak ki, vagy akár belehalt valaki.

Ezzel az előadással az a célunk, hogy a szülők korrekt tájékoztatást kapjanak mindenről az oltásokkal kapcsolatosan, hiszen a mai EU jogszabályok szerint a háziorvosnak nem kötelező ismernie még az oltóanyagok összetevőjét sem. Ha valaki mégis kíváncsi, akkor elég fáradságos munkába és hosszú időbe telik, amíg a közegészségügyi hatóságok kérésre megküldik ezeket. 

Ne hagyja ki az alkalmat, jöjjön el a Fejér Szövetség előadására és győződjön meg a védőoltásokkal kapcsolatos tényekről! 

A Nebáncsvirág Egyesület küldetése: 
„…Alaposan megismerve az oltásokkal kapcsolatos terület minden oldalát, fáradhatatlanul elvégezve az ehhez szükséges felelős gyűjtő és válogató munkát, arra a következtetésre jutottunk, hogy a népegészségügy egy magasabb fokát jelentené, ha az oltások beadását az állam szabadon választhatóvá tenné. A Magyar Homeopata Orvosi Egyesülethez hasonlóan azt valljuk, hogy a háziorvos segítségével minden gyermek esetében egyénileg kellene mérlegelni egy-egy védőoltás szükségességét a gyermek és a család kórtörténete, célirányos vizsgálatok, illetve a szociális körülmények alapján.” 
 
Az előadás ideje: 2014. február 4. (kedd) 18 óra 
Helyszín: Hotel Magyar Király Szálló, Trónterem, Székesfehérvár, Fő út 10.

1 megjegyzés:

  1. "Annak ellenére, hogy nálunk kiugróan magas a kötelező védőoltások száma, az egészségügyi hatóságok 2014. ősztől újabb két vakcina kötelezővé tételét tervezik: a pneumococcus elleni szérumot és a humán papilloma vírus elleni oltást. Ezek azonban még nem kötelezőek, csak kötelezően ajánlottak, amely azt jelenti, hogy a szülő még írásban kérheti gyermeke felmentését mindkét esetben."

    Fentihez egy pontosítás:
    Nem azt kell írásban kérni, hogy nem kéri, hanem azt, hogy kéri az ember az oltást. A Pneumococcus ellen pedig a 2014. június 30. után született csecsemők kötelezettek az oltásra, a gyakorlatban azonban a szülőket megtévesztve, kötelezőként feltüntetve ennél hamarabb született kisbabákat is beoltottak, így aztán nem csoda, ha "önkéntes alapon" 98%-os átoltottságot sikerült összehoznia a védőnőknek és gyerekorvosoknak, akik ebben benne voltak.

    VálaszTörlés