2014. március 19., szerda

Halálosan megfenyegették a Magyarok Világszövetsége elnökét

Halálos fenyegetés Patrubány Miklósnak

A Magyarok Világszövetsége az alábbi közleménnyel fordul a nyilvánossághoz: 

Egy magát Kovács István névre kiállított magyar személyi igazolvánnyal igazoló férfi bement a Magyarok Világszövetségének székházába és kihallgatást kért az MVSZ elnökétől, Patrubány Miklóstól mondván, hogy egy igen fontos  intézményt képvisel.

Az MVSZ elnöke egy elnökségi tag társaságában hallgatta meg az idegent, aki pár mondat után rátért mondanivalójának lényegére:
Felszólította Patrubány Miklóst, hogy mondjon le a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztségéről.
Amennyiben erre nem hajlandó – akkor meg fog halni. Majd szó szerint megismételte felszólítását és fenyegetését.

Az MVSZ elnöke ajtót mutatott neki.

Kovács István távozott, de még aznap levelet küldött, amelyben fenyegetően megismételte lemondató felszólítását. Ellenkező esetre két lehetőséget „ajánlott” fel. Idézet a levélből:

Az első, a gyors és viszonylag kevés szenvedéssel járó közúti baleset, amely néhány napig lefoglalja majd a sajtót, ismered a sztorit, az autó műszaki okok miatt kisodródott az útról, többször átpördült... de a kedvencem, az a menet közben elaludt  a sofőr, majd áttért a szembejövő sávon, szabályosan közlekedő...

A másodikon belüli második lehetőségedet nem szívesen részletezném, vannak gyógyíthatatlan, nagy szenvedésekkel járó betegségeink... ezekkel talán a Karácsony Szent Ünnepét is meg lehet érni, de minek...

„Óra indul !”

Levele végén az alábbi linket közölte, amelyen akkor még saját fényképe is megjelent.

Kovács István 180-185 cm magas, fehér bőrű, barna hajú, szemüveget visel.

Miután a rendőrség ennyi adat birtokában sem találja Kovács Istvánt, a Magyarok Világszövetsége ezennel a nyilvánossághoz fordul.

MVSZ Sajtószolgálat
8264/140318

Megvannak a fenyegető fényképei

Tegnap este Sajtószolgálatunk közleményt adott ki Halálos fenyegetés Patrubány Miklósnak címmel. Ezt követően, öt perc leforgása alatt ketten is jelentkeztek, akik a világhálón a közleményünkben megadott youtube-cím és e-mail cím alapján megtalálták az MVSZ elnökét halálosan fenyegető Kovács István fényképeit.

Bízzunk benne, hogy a fényképek birtokában a rendőrség rövid úton kézre keríti a fenyegetőt.

Ma reggelig újabb olvasóink sora küldte el Kovács István fényképeit.
Az MVSZ elnöke köszönetet mond a világháló magyar közösségének a segítségért.

MVSZ Sajtószolgálat
8265/140319


„Az MVSZ legfőbb célja a magyar nemzet világméretű egységének megjelenítése, ezen belül a magyar önazonosság megőrzése és a nemzet épülése. Ennek megvalósítása érdekében szervezi működését.” (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése