2014. március 8., szombat

Március 10: a Székely Szabadság Napja

Marosvásárhelyre figyeljen a világ!
- A nagyvilág magyar közösségeihez -

Március tizedikén, a Székely Szabadság Napján, amikor Európa és a nagyvilág nagyvárosaiban a székelyekkel szolidaritást vállalók közösségei Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek, akkor meg kell emlékezniük arról is, hogy Marosvásárhelyen, a megemlékezést követő felvonulást betiltotta a hatóság. Ma már nem csak a székelyek jogos követelésének támogatására kell Románia nagykövetségei elé vonulni, hanem az alapvető emberi jogok védelmében is.
Ezúton kérjük a nagyvilág magyar közösségeit, hogy követeljék a gyülekezési jog, a szólásszabadság tiszteletben tartását Romániában. Hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött. 
Beszédes az, hogy a felvonulást betiltó határozatot rendőrségi fejlécet viselő papírra nyomtatták, ezzel is jelezve, hogy Romániában a hatóságok, könnyen és gyorsan az elnyomás, az emberi jogok korlátozásának eszközeivé válhatnak.  
A tegnapi napon Románia miniszterelnökéhez, Victor Ponta úrhoz címzett memorandumban kértük, hogy Románia kormánya utasítsa Maros megye prefektusát, hogy a közigazgatási bíróságon támadja meg a törvénytelen, tiltó határozatot. A memorandumot eljuttattuk Gabriel Oprea belügyminiszternek és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is. Ez az utolsó lehetőség, hogy március tizedikén, a tavaly májusban már bejelentett felvonulást törvényesen megtarthassuk. A székelység a jog és a törvényhozó, rendtartó falvak népe. Ennek megfelelően jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. Ennek lehetett tanúja a nagyvilág a diktatúra bukása után is, és ezt az utat járta és járja több mint tíz éve a Székely Nemzeti Tanács. Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelő közösség áll szemben a jogsértő, a diktatúra hagyományait éltető hatósággal.
Arra kérjük a világ magyarságát, figyeljenek Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, egyenes adásán keresztül legyenek tanúi annak, hogy méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiállunk a jogaink mellett. Elmondjuk ismételten: szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek! Mondjuk ki újra együtt: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható! Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Marosvásárhely 2014-03-05                                               Izsák Balázs
                                                                      A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Mozgósíthat a tiltás (A székely szabadság napja)



Az utolsó száz méterhez érkezett a székely szabadság napjának szervezése, felerősödött a mozgósítás, és remélik, az utolsó napokban az MTVA is bekapcsolódik a népszerűsítésbe – mondta el a Háromszék kérdésére Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A felvonulás betiltását nem hagyják annyiban, keresik a jogorvoslat lehetőségét, de felhívják az emberjogi szer­vezetek figyelmét is, hogy a szólásszabadság és a gyülekezési jog sérült a polgármesteri hivatal döntése okán. Bíznak benne, az önkényes döntés miatti felháborodás mozgósít, és még többen kivonulnak március 10-én a marosvásárhelyi Postarétre.
Izsák Balázs hangsúlyozta: a jövő évi rendezvény szervezését már idén március 11-én megkezdik éppen azért, hogy ne fordulhasson elő a mostanihoz hasonló időhúzás. Ugyanakkor felhívják a világ kü­lönböző tájain szimpátiatüntetéseket szervezők figyelmét, hogy március 10-én Marosvásárhelyen már nem csak Szé­kelyföld autonómiájáért kell tüntetni, hanem az alapvető emberi jogok súlyos megsértése miatt is. Az SZNT elnöke elmondta, felhívással fordul a székelyföldi polgármesterekhez, hogy március 15-én, az ünnepi megemlékezések után minél több településen tartsanak kisebb felvonulást, így tiltakozzanak a marosvásárhelyi menetelés betiltása ellen. Izsák Balázs kitért arra is, hogy jónak tartja Kincses Előd ügyvéd javaslatát, aki azt tanácsolta, forduljanak memorandummal a miniszterelnökhöz, és kérjék, utasítsa a prefektust a polgármesteri határozat bírósági megtámadására. Mint fogalmazott, meg­tesznek „minden olyan lépést, amely illesz­kedik a demokrácia és jog kereteibe”.
A Háromszék érdeklődésére az SZNT elnöke elmondta, múlt héten egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, várják, hogy a szövetség nevesítse szónokát a március 10-i megemlékezésre, és azt is, hogy jelölje ki biztonsági embereit, akik segítik majd a rendezvény zavartalan lebonyolítását. Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnökkel több ízben egyeztettek, reméli, az utolsó napokban aktívan bekapcsolódnak a szervezésbe. Felhívta a figyelmet arra is: az RMDSZ elsősorban az októberi nagy menetelésnek köszönheti, hogy most kormányba hívták, ezt Victor Ponta tételesen is megfogalmazta, amikor azt nyilatkozta, hogy így akarják elejét venni a magyarság radikalizálódásának. Izsák Balázs elmondta továbbá, Dorin Florea polgármester tiltása elsősorban felháborodást és elégedetlenséget váltott ki az emberekből, éppen ezért reméli, nagyon sokan kimennek majd a megmozdulásra.
Az SZNT idén harmadik alkalommal szervez megemlékezést a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél. A székely szabadság napján tavaly 30 ezren gyűltek össze és vonultak petícióval a prefektúra elé, idén Dorin Florea polgármester a megemlékezést engedélyezte, de a felvonulást betiltotta, az SZNT szerint későn és jogtalanul. Hétfőn a Maros Megyei Törvényszék elutasította a polgármesteri tiltást megfellebbező SZNT-s keresetet.
Izsák Balázs tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormányfőhöz címzett beadványt az SZNT Victor Ponta miniszterelnöknek, a kor­mánynak, a belügyminiszternek és Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is eljuttatta. Kelemen Hunort arra kérték, hívja fel a figyelmet az ügy sürgősségére.
Szerző: Farkas Réka

Székely Szabadság Napja 2014-ben Marosvásárhelyen, Budapesten, Sárospatakon, Szolnokon, Bécsben, Stuttgartban, Londonban, Isztambulban, Los Angelesben, Clevelandben és Torontoban


2014. március 10 - a Székely Szabadság Napja

Budapest - Hősök tere

Program

16.00-17.00 - gyűlekező. Fellép a Kárpátia zenekar, az Árpád Hős Magzatjai és az Osztováta együttesek

17.00 - Himnuszok eléneklése, műsor megkezdése

Műsorvezetők: Erdélyi Klaudia és Takács Bence

Beszédet mond: György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke és Gubík László, a felvidéki Via Nova ífjúsági szervezet elnöke.

A megemlékezés során fellépnek a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Színház székely származású művészei, szavalatot mond Wittner Mária és Kézdivásárhelyről Sebestyén Rita, táncosokkal érkezik Juhász Zoltán és családja a Békás zenekar közreműködésével, énekel Baricz Gergő és a Historica zenekar frontembere, Ézsiás Péter.

Ha az időjárás megengedi, a rendezvény alatt 9.600 mécsesből kirakunk egy 8x12 méteres székely zászlót tiltakozva az ellen, hogy a román hatóságok továbbra is üldözik a székely jelképeket!

A tüntetés  előtt és alatt a rendezvény költségeinek fedezésére adományokat gyűjtünk, egy jelképes 100 forintért cserében adunk 1 teamécsest, amivel mindenki hozzájárulhat a székely (mécses)zászló kirakásához. (az őszi tüntetéshez hasonlóan a jelszó: "Százas, hogy ott leszek").

Egy 1.000 Ft-os adományért cserében bárki tulajdonosa lehet a Székelyek Nagy Menetelése alkalmából kiadott 2014-es, A3-as méretű falinaptárunknak.

19.00 körül a tömeg a marosvásárhelyi vonulás betiltása elleni tiltakozásképpen (mindenki kezében egy-egy mécsessel) a román nagykövetség elé vonul, ahol letesszük a mécseseket és elénekeljük a Székely Himnuszt.


Akik személyautóval mennek valamelyik helyszínre, van még hely az autójukban és szívesen elvinnének másokat is, kérjük jelezzék nekünk az elérhetőségüket, és mi megjelentetjük azt a honlapunkon!
Azokat, akik nem tudnak ebben az időszakban a fenti helyszínekre utazni kérjük, hogy saját településükön szervezzenek megemlékezést, akár családjaik, barátaik körében, hogy a Székely Nemzeti Tanács felhívására ismét tömegek tegyenek tanúbizonyságot kiállásukkal a székely autonómia szükségessége mellett Európában, Amerikában és Ausztráliában. Kérjük őket, hogy előzetesen is jelezzék ebbéli szándékukat a Székelyföldért Társaságnak, hogy a sajtónak erről be tudjunk számolni.
Ne feledjétek, a jelszó a régi: Székelyföldért megmozgatjuk az egész világot!

A nemzeti önrendelkezés jegyében tartott megemlékezések helyszínei:
1. Székelyföld - Marosvásárhely - időpont 17.00 óra, helyszín a Postarét
szervező: Székely Nemzeti Tanács
2. Magyarország - Budapest - időpont 17.00 óra, helyszín a Hősök tere
szervező: Székelyföldért Társaság
3. Magyarország - Sárospatak - időpont 17.00 óra, helyszín Wass Albert emlékkő
szervező: Sárospataki Wass Albert Kör
4. Magyarország - Szolnok - időpont 17.00 óra, helyszín a Tisza hajósok terén az I. és II. világháborús emlékmű
szervezők: a székely leszármazottak közössége és a Vitéz Rend
5. Magyarország - Esztergom - időpont 16.00 óra, helyszín a Prímás-szigeten lévő országzászló
szervező: Esztergomi Polgári Körök
6. Ausztria - Bécs - időpont 18.00 óra, helyszín Prinz Eugen Strasse (a román nagykövetség előtt)
szervező: Szolidaritási Bizottság Erdélyért
7. Németország - Stuttgart - időpont 19.00 óra, helyszín Schlossplatz,
szervező: Hunnia Baráti Kör
8. Egyesült Királyság - London - időpont 2014. március 9., 16 óra, helyszín BBC New Broadcast House, Langham street, W1A 1AA
szervező: Magyar Magvető
9. Törökország - Isztambul - időpont 2014. március 9., 14.00 óra, helyszín Yanarsu Sokak 42, Etiler/Beşiktaş
szervezők: Samet Aksakal, Ahmet Acikgöz, Saffet Yilmaz
10. Amerikai Egyesült Államok - Cleveland - időpont 2014. március 9., 18.00 óra, helyszín a Szent Imre templom parkolója
szervezők: a Clevelandben élő székelyek
11. Amerikai Egyesült Államok - Los Angeles - kerekasztal beszélgetés a székely autonómiáról, időpont: 2014. március 9., 17.00 óra, helyszín 920 S. Olive Street CA 90015 (Magtár)
szervező: Hungarian Cultural Alliance
12. Kanada - Toronto - időpont 2014. március 9., 15.00 óra, helyszín 555 Richmond Street West
szervező: Székely-Magyar Kanadai Egyesület

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése