2014. április 2., szerda

Szavazz úgy, hogy ne szégyelld majd magad!

Barátom!

Rendkívül sokan kérdezik mostanában tőlünk, hogy kikre és kire szavazzanak vasárnap. Olyanok is, akik úgy élnek le négy-négy évet, akár tízszer egymás után, hogy fennen hirdetik: ők nem politizálnak ám! De szavazni? Azt muszáj. S olyanok is, akik elbizonytalanodtak. Most szavazzanak a sok közül a jobbikra, arra, akit jobbnak tartanak, vagy maradjanak otthon, s bízzák a választást megint azokra, akik már annyira sem értik, hogy mi van, hogy akár újra és újra visszaszavaznák hóhéraikat?!
?!
Eláruljuk, hogy mi az ábra. Semmit sem változott négy év alatt, vagy ha mégis, akkor az semmiben sem hasonlít már arra, amit képzeltél valaha. Egyetlen szabad mandátumos országgyűlési képviselőt sem ismerünk el, aki képtelen volt igazolni, hogy maga-magában több volna, mint egy idétlen és időtlen ígéret önmagának-önmagában, legyen az akár szebb is és jobb is, mint ami volt és van! Mióta létezik a fejérek szövetsége, már csakis azt fogadjuk el képviselőnknek csupán, aki nem utólag, hanem előre, már előre vállalja, hogyha még adott szavát sem tartja, akkor minden további feltétel nélkül lemondatható azonnal. Nem akkor csupán, ha mindenki, vagy a többség akarja, hanem ha bárki, egyetlen is igazolni tudná, hogy megszegi azt, amire a szavát adta! Nem, barátom! Nem mondhatod már, hogy ilyen nem volt és nincsen, vagy nem is lesz, minthogy négy éve sem mondhattad, mert négy éve is akadtak ilyenek, ha nem is olyan kevesen, mint tegnapelőtt, vasárnap. Nos, ennyi a változás négy év alatt, ha minket kérdezel, hogy mi is az ábra.

Mi nem változtatunk azon, amit négy éve is mondtunk. A Fejér Szövetség már olyan választást sohasem támogat, ahol a képviselők négy évig azt csinálhatnak a felhatalmazással, amit csak akarnak. Szövetségünk senki mást nem támogat, csak azokat, akik szerződést kötöttek, mint hárman a múlt vasárnap, vagy szerződést kötnek holnap, vagy holnapután, de nem mással, nem a saját jelölő pártjukkal, hanem csupán azokkal, akiktől elfogadottságukat, megválasztásukat várják vasárnap. És esküsznek, de nem másra, csupán az ősi alkotmányra, Magyarországra, a Nemzetre, nem holmi 1949-es vagy arra alapozott tákolmányra! Itt megtekintheted, hogy ki is az, aki ezt máris vállalja. Ők azok, akik vállalták a saját programjukat, szavukat és azt, amit mi is a legfontosabbnak véltünk, hogy vállaljanak.

Hány képviselőjelölt az, aki a visszahívhatóságot, az ősi alkotmány helyreállítását valóban akarja? Kevesebb, mint kétharmad. S mennyi volt az, aki - ha már hirdeti, akkor - ki is dolgozta, hogy milyen formában tegyen tanúbizonyságot arról, hogy a szavát tartja? Egy sem. S mennyi volt az, aki - ha már nem erőlködött azon, hogy szavahihetőségét tettlegesen is igazolja, akkor legalább - a Gazdatanácsok Szövetsége által felkínált régi-új társadalmi szerződést elfogadja és aláírja? Nincsenek többen, csak hármanŐrájuk bátran szavazhatsz, ha minket kérdezel. A többiek? Kérdezd meg őket! Nem tolongtak, nem ajánlottak jobbat, csupán fanyalogtak. A többivel azt csinálsz, amit akarsz! Tőlünk más választ ne várj, mert nem kaphatsz!

Tessék. Itt a válasz. Válassz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése