2014. június 15., vasárnap

Germán medicina a Hétvezér Esték 6. évének első előadásán este 7 órától

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Csákvári Eszter:  ÚJ Germán medicina
Szeretettett várunk minden érdeklődőt
A Fejér Szövetség 225. előadására
2014. június 17-én, 19 órai kezdettel
A Miss Tee Teaboltban (Ady Endre u. 32. I. em.)

Ismerkedjünk meg az előadóval:
Csákvári Eszter vagyok, 1969. július 15-én születtem Ózdon.
Egészségügyi végzettséggel rendelkezem. Három gyermek édesanyjaként, rengeteg tapasztalatot szereztem az egészség és a betegség területein. Világ életemben segíteni szerettem volna az embereknek. Aztán egy óriási fordulat, ezt lehetővé is tette. Mivel legkisebbik gyermekem, Katica 2006 augusztusára allergiás lett szinte mindenre, ezért kerestem a kiutat. Rengeteg féle „gyógymódot” kipróbáltunk, sajnos sikertelenül. De mi nem adtuk fel. Nyolc hónapnyi keresgélés után végre rátaláltunk az Új Germán Medicinára.

240 nap szenvedés, diéta, műtét, és fájdalom után bukkantunk rá erre a fantasztikus felfedezésre. Ezután két hét leforgása alatt meggyógyult Katica az étel, és az inhalatív allergiájából is. Ehhez, pedig csak az Új Medicinát kellett megismerni. Egyetlen előadás megváltoztatta az életünket!
Miután Katica meggyógyult, belevetettem magam az Új Medicina tanulásába. Tudtam, hogy ezt kell tennem, hisz ez az egyetlen mód, mellyel segíteni tudok embertársaimnak.
Tanulmányaim közben megírtam az „Ébredjetek Anyukák” című könyvemet. De még ezzel sem elégedtem meg. Tovább képeztem magam, és most már egyéni beszélgetésekkel, Új Medicina előadásokkal és szemináriumokkal tudom támogatni a rászorulókat, és az érdeklődőket.

Célom, hogy:
- mindenkihez eljusson az Új Medicina!
- mindenki rájöjjön az élet- és az egészség egyszerűségére!
- mindenki felébredjen!
ÉBREDJETEK!!!
Csákvári Eszter


Továbbította a Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése