2014. július 4., péntek

Az MVSZ Petőfi Sándor Intézetet alapít

Petőfiért! - Petőfi Sándor Intézetet alapít a Magyarok Világszövetsége

A Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése 23/2014. (05.10.) számú határozatával egy Petőfi Intézet létrehozásáról döntött. A létrehozandó Petőfi Intézet a költő életét és művét hivatott dokumentálni, különös tekintettel életének utolsó szakaszára, amely a magyar állami intézmények által letagadottan, szibériai elhurcolásban zajlott.

 Az MVSZ által létrehozandó Petőfi Intézetnek lesz múzeumi-, dokumentációs- és kutatórészlege. A Küldöttgyűlés a megalapítással az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságát, illetve annak koordinátorát, Fuksz Sándort bízta meg.

A Petőfi Intézet szakmai irányítását Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, az MVSZ Elnökségének és Petőfi Sándor Bizottságának tagja vállalta.

Tekintettel a magyar államnak, különösen a Magyar Tudományos Akadémiának és az 1989. július 17-e, Petőfi Sándor hamvainak Szibériában történt feltárása óta Magyarországot irányító politikai osztálynak elfogadhatatlan viszonyulására, a Petőfi Intézet egyelőre nem Magyarország területén fog működni.

Korábban írtuk:
Petőfiért! - 20 oldalas összeállítás Petőfi Sándor szibériai utóéletéről a Leleplező-ben - Hrúz Mária sírjának megbontására megvolt az engedély...
Petőfiért! - Patrubány Miklós nyílt levele Morvai Ferenchez
Petőfiért! - A magyar nép temesse el nagy költőjét - A.V. Tyivanyenko-interjú a Szent István Rádióban
Petőfiért! - Franz Fidler: Petőfi Sándor nem halt meg Fehéregyházánál
Petőfiért! - Kónya-Hamar Sándor nagyapjától tudta, hogy Petőfi Sándor Szibériában halt meg
Petőfiért! - Tetemre hívás - Kiss Endre József beszéde
Petőfiért! - Fuksz Sándor: A politika kiszolgálójává süllyedt ez a ház.
Petőfiért! - Kerekasztal a nemzeti kegyeletadás kötelezettségéről
Petőfiért! - Tetemre hívás nemzeti ünnepen viharos, hideg szélben
Petőfiért! - Kidőlt MTA-pillér a Petőfi-kutatásban - A.V. Tyivanyenko előadása és az MTA
Petőfiért! - A nemzeti kegyelet megadásának kötelezettsége
Petőfiért! - Az MTA már a '70-es években tudta...

MVSZ Sajtószolgálat
8395/140704


„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése