2014. július 30., szerda

Pásztón megrendítő gyász miatt e hétvégén nem lesz avatás

Tragikus haláleset miatt elhalasztják a Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyének felavatását

A Magyarok Világszövetsége mély megrendüléssel tudatja, hogy tegnap balesetben elhunyt pásztói tagja, Gortva János, a Bottyán Zoltán térségi alelnök vezette Pásztói Csoport egyik meghatározó tagja. János 62 éves villanyszerelő volt, és tegnap este, sötétedés után felmászott egy villanypóznára, hogy az augusztus 2-án felavatandó Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyének világításán igazítson. Leesett és szörnyethalt.

Az MVSZ osztozik a Család mély gyászában. Az MVSZ szolidáris a nagy próbatételben Pásztói Csoportunkkal. A Magyarok Világszövetsége posztumusz a Magyar Nemzetért Ezüstéremmel tünteti ki Gortva Jánost, akit az MVSZ és a nemzet felemelkedésének ügyén való önkéntes munkálkodásán ért a halál.


A Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyének – amelynek létrehozásán az MVSZ Pásztói Csoportja több mint egy éve emberfeletti erőfeszítéssel fáradozott – augusztus 2-ra tervezett felavatása elmarad.

Az MVSZ székházára kitűzték a gyászlobogót.

Budapest, 2014. július 30-án

A Magyarok Világszövetsége
 
Melléklet:  – Bottyán Zoltán térségi alelnök tájékoztató levele

Tisztelt Elnök Úr!

Megrendülten tudatjuk, hogy Gortva János testvérünknek a Fogadalmi Hely közvetlen közelében bekövetkezett tragikus halála miatt a Fogadalmi Hely avatása további intézkedésig elmarad.

Gortva János tiszta, nemzetét szenvedélyesen szerető, érte mindenkor tettre kész igaz magyar ember volt. A Fogadalmi Hely avatásra történő előkészítő munkája közben rosszul lett, eszméletét és életét vesztette. Kegyelem a tragédiában, hogy fájdalmat nem érzett. Néhány nappal korábban ünnepeltük 62. születésnapját. Az MVSZ Pásztó és Körzete Csoportja a gyászoló családdal és a város lakosságával együtt gyászolja. Élete a Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyétől örökre elválaszthatatlan marad.

Bottyán Zoltán, az MVSZ Pásztó és Körzete Csoportjának elnöke

Korábban írtuk:

MVSZ Sajtószolgálat
8438/140730


„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése