2014. november 11., kedd

Két éve Szent Márton napján történt a földfoglalás Kajászón

Két év telt el az NFA törvénytelenségei közepette! 

S most az NFA a saját törvénytelenségét leplezendő pályázatokat írt ki három olyan területre, amelyet a kajászóiak fellépésére választott le Kiss Árpád területéről, azonban amelyre már pályáztatott egyszer, hiszen a pályázatot és Kiss Árpád szerződéses viszonyát nem semmisítette meg. Azaz a vissza nem vont 2011. évi pályázatra hivatkozva tartja fenn Kiss Árpád törvénytelen szerződéseit több, mint 200 hektáron. A kajászóiak fellépése miatt kényszerből leválasztott területmorzsákra a pályázók által már befizetett pályázati díjakat megtartja, nem fizeti vissza, helyette újra befizetteti azt a reménykedő gazdákkal és mindent megtesz, hogy a pályázatból azt kizárja, akinek a fellépése miatt szabadult fel e töredék terület a törvénytelenség alól. Mondvacsinált indokkal beperelte az általa kiszemelteket, majd a pályázati feltételekbe befogalmazta, hogy a vele perben állókat kizárja a pályázati lehetőség alól.

https://www.youtube.com/watch?v=xjxAv295LmE&list=PLqdtbEajfvOs7KLuvmFsyx9K_tWqF7-hT
2012. november 11. "Őszi szántás"
Kajászón (felvételek a képre kattintva)
A második évfordulóra datált a bejelentés,
hogy az NFA továbbra is törvénytelen
2012. október 17. "Őszi határszemle"
Kajászón. Az NFA e nap második évfordulóján
írt ki pályázatokat az érintett terület-morzsákra
Éppen két évvel ezelőtt történt a Kajászói Gazdatanács földfoglalásaként elhíresült "Őszi szántás".
Két éve tártuk fel az arcátlan törvénytelenséget Kajászón.
Két éve hiába perelte a Szövetség emiatt az NFA-t, bár az eljáró bíróságok elismerték, hogy a törvénytelenségi bejelentés helytálló, azonban formáljogi okokra, nevezetesen arra hivatkozva, hogy az érdekvédő, képviseleti joggal bejegyzett egyesület nem perelhet az ügyben, másodfokon is elutasították a törvénytelenség kimondását. Az ügy a Kúriánál tart.

Két éve küzd a Szövetség azért, hogy az NFA a törvénytelenséget számolja fel és a törvénytelen bérlőt távolítsa el a területtől, azonban az NFA ahelyett, hogy a törvényességet helyreállította volna, 2013 tavaszán, a "Tavaszi vetés" akció után megtorlásként kártérítési pert indított az NFA által elhanyagolt területen végzett mezőgazdasági munka miatt egy helyi gazda ellen. Ebben az ügyben döntés 2014. december 4-én lesz a Székesfehérvári Járásbróságon.

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség és a Gazdatanácsok Szövetsége bejelentést tett a Fejér Megyei Főügyészségen, hogy az NFA a törvénytelenség fedezéseként, azt meg nem szüntetve, hanem fokozva írt ki pályázatokat töredék terület-morzsákra most Kajászón, tehát azért, hogy az Ügyészség azonnal lépjen fel a törvényesség helyreállítása érdekében és kötelezze az NFA-t Kiss Árpád összes szerződésének megsemmisítésére. Azaz nem 64, hanem összesen 284 hektárra kell kiírni tisztességesen és törvényesen pályázatokat (végre) Kajászón!

-------------------------------------------- a beadvány --------------------------------------------
https://docs.google.com/file/d/0B2eX2yV7Hp4deHJVVENZbzhPcG8/edit

Fejér Megyei Főügyészség
8003 Székesfehérvár Pf.49.
Tisztelt Főügyészség!

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, valamint a Gazdatanácsok Szövetsége BEJELENTÉSSEL FORDUL T. Címhez, hogy az NFA máig nem állította helyre a törvényességet Kajászón, ezért az alább részletezettek miatt haladéktalanul kötelezze a Magyar Államot képviselő NFA-t a törvénytelen

HU21-10063 és a HU21-10064 számú

föld-haszonbérleti pályázatok érvénytelenítésére és e tény kihirdetésére!

A HU21-10063-as pályázattal 141,1257 HA-t hirdettek 4008,68 AK értékben, a HU21-10064-es pályázattal 143,5317 HA-t hirdettek 4165,64 AK (tehát összesen 8194 AK) értékben még a 2012. év januári elbírálásra. Mindkét pályázatot Kiss Árpád kápolnásnyéki vállalkozó nyerte olyan feltételekkel, melyeket sem a „vesztesek”, sem más a mai napig nem ismerhetett meg.
  1. A nem mezőgazdasági vállalkozó Kiss Árpád, a „kihirdetéskor” sem rendelkezett mezőgazdasági képesítéssel. Hónapokkal a pályázati eredmény kihirdetése után „szerezte” azt meg.
    Haszonbérleti pályázati felhívás 3. pontja értelmében Kiss Árpád pályázata érvénytelen.
  2. Az NFA földbérleti pályázati kiírás kimondja, hogy egy pályázó a vonatkozó törvényekkel összhangban legfeljebb 300 HA terület- vagy 6000 AK értékhatár mértékű földterületen lehet földhasználó. Kiss Árpád fenti pályázatai, s az azokra hivatkozó földbérleti szerződései a 0124/1, 0172/16, 0175/3 és 0122/1 hrsz.-ú területekre lényegesen meghaladták a 6000 AK értéket.
    Felhívás 12.2. pont alapján Kiss Árpád fenti pályázatokra alapozott szerződései (mind) semmisek.
  3. Kiss Árpád a fenti területekre kötött földbérleti szerződések aláírásakor büntetőjogi nyilatkozatot tett, hogy a pályázott és elnyert területekkel nem haladja meg a földtörvényben előírt maximumot. Az NFA vonatkozó jogkövetkezményei szerint az a pályázó, aki valótlan nyilatkozatot tesz, nem tarthat igényt állami tulajdonú föld használatára.Felhívás (12.2.f[1]) 12.3. pontja alapján Kiss Árpád a hamis nyilatkozata miatt minden állami földterületet érintő haszonbérleti szerződésből, pályázatból automatikusan kizárt.
Emiatt a gazdák, egyesületünk és a szövetség folyamatos panasszal és bejelentéssel, majd büntető feljelentéssel is élt, azonban formál jogi kifogások vagy más miatt mindmáig eredménytelenül.

Az eltelt két évben az NFA nem volt hajlandó elismerni a törvénytelenséget, ezt tovább tetézte újabb törvénytelenségekkel. A fenti pályázatok semmissé nyilvánítása helyett (ahelyett, amit még egy pontosan ugyanilyen korábbi ügyben tett – Magyaralmási precedens[2], 2012.05.17.), az NFA:
  1. a pályázatok alapját utólag törvénytelenül módosította, hogy Kiss Árpád szerződéses viszonyát fenntarthassa, azaz a két pályázatban érintett legnagyobb, 0122/1 hrsz.-ú területet a nyilvánosság teljes kizárása mellett megosztotta, a területből 0122/6 hrsz. alatt leválasztott annyit, hogy a 0122/5 hrsz. alatti maradék területtel Kiss Árpád szerződése törvényesnek tűnjék. Az NFA ezzel minden pályázót, aki a törvényes határt betartva nem pályázott törvénytelenül mindkét pályázatra, tisztességtelenül hátrányos megkülönböztetésben részesített, míg a törvényszegő Kiss Árpádot többszörösen tisztességtelen és törvénytelen előnyhöz juttatta!
  2. Kiss Árpáddal – törvénytelenül – kötött új szerződést a 0122/6 hrsz.-ú terület kivételével minden – a semmis (!) – pályázattal elnyert területre 20 évre (!), mintha a pályázatok érvényesek lettek volna (holott a terület alapjának, mértékének megváltoztatása önmagában is érvénytelenné tette a pályázatot, s 20 évre csakis pályáztatással köthető földbérleti szerződés). Annak ellenére tette, hogy a pályázati kiírás egyértelműen kizárta azt a pályázót, aki pályázatával túllépi a törvényi korlátozást, mégis 20 (nem 1!) évre és a pályázati alapot jelentő földterület megosztásával kötött új (?!) szerződést éppen a törvényszegővel. Törvénytelen!
  3. Különösen aggályos, mert bűncselekménynek is minősülhet, hogy a leválasztott 0122/6-os területet az NFA formailag saját művelésbe is vette (törvényi felhatalmazása erre ismeretlen) és visszamenőlegesen (2012.11.01.-i), vissza-dátumozással és „tulajdonosi alapú földhasználati” joggal jegyeztette be magát a vonatkozó földhasználati lapon (okirat hamisítás alapos gyanúja). Nem lehetett az NFA földhasználó olyan területen 2012.11.01-től, amely 2013.01.28.-ig a földhivatali nyilvántartásban még nem is szerepelt, s amelyre 2012.11.16-án Kiss Árpád (nem az NFA!) kért birtokvédelmet az illetékes jegyzőtől, s amelyről az NFA és Kiss Árpád is minden fórumon azt nyilatkozta, hogy szabályos bérleti szerződés van érvényben a területen!
Egy jogállamban ennyi nyilvánosságra került jogsértés következmény nélkül?!

Az NFA most még halmozottabb törvénytelenséget követ el – a törvénytelen pályázati szerződések visszavonása, megsemmisítése nélkül – azzal, hogy pályázatot hirdet (vissza nem vont pályázatban) már pályáztatott, ám a törvénytelenség nyilvánosságra kerülése miatt (azóta fedezetként) leválasztott töredéknyi területmorzsákra (a törvénytelenség „memorandumaként” október 17-én, napra pontosan az ország első Gazdatanácsa megalakulási napján, azaz a Kajászó Gazdatanácsa által „Őszi Határszemle” címmel végrehajtott figyelem felhívó „kajászói földfoglalás” második évfordulóján).

Az NFA a Kiss Árpád által korábban törvénytelenül elnyert területek 6000 AK maximum feletti megosztásával és 0122/6 hrsz.-mal 2013-ban létrehozott, mintegy 64,18 HA földterületet mára három további részre bontva írt ki pályázatokat. Bár ezzel tevőlegesen elismeri az eredeti pályázat (így Kiss Árpáddal kötött szerződések) érvénytelenségét, a törvénytelenséget úgy kívánja legalizálni, hogy Kiss Árpád semmis szerződéseit fenntartja, az érvénytelen pályázatra befizetett pályázati díjakat megtartja, s most a leválasztott területekre (morzsákra) újra befizetteti a díjat a pályázókkal.

Az NFA mindent – akár halmozott törvénytelenséget is – elkövet annak érdekében, hogy elkerülje a törvénytelenség beismerését és az azzal járó és a helyi gazdák ellen általa elkövetett meghurcolások miatti felelősségre vonást.

EX TURPI CAUSA NON ORITUR ACTIO – TÖRVÉNYTELENSÉG JOGOT NEM ALAPÍT!

Az NFA saját törvénytelenségét takargatva fokozza a törvénytelenséget Kajászón. Végzetes lehet annak következménye, ha törvénytelen pályáztatással az érintettek körét tovább bővíti.

Ezért kérjük, hogy T. Cím haladéktalanul lépjen fel a halmozott törvénytelenséggel szemben, kötelezze az NFA-t az eredeti állapot visszaállítására, azaz a fent hivatkozott pályázatokban érintett minden területre vonatkozóan kötelezze, hogy
·        hirdesse ki a fent hivatkozott pályázatok semmisségét,
·        fizesse vissza az érvénytelen pályázatokra beszedett pályázati díjakat
·        és csakis ezután kössön egyedi megbízási szerződéseket a helyi gazdákkal vagy írjon ki törvényes földbérleti pályázatokat az összes érintett területre!

A Kormány programja továbbra is a családi gazdaságokat kívánja támogatni a falujukban lévő állami tulajdonú földek bérletével, esetleg tulajdonba adásával. E fokozottan törvénytelen, s már két éves ügyben meghurcolt és kisemmizett, ellehetetlenített helyi gazdáknak kártérítés, a felelősöknek pedig felelősségre vonás jár.
  1. Az NFA vezetése folyamatosan félrevezeti a Kormányt, a bíróságokat és a közvéleményt, a miniszter nem látja el felügyeleti kötelezettségét.
  2. Olyan embernek teszik lehetővé földalapú támogatáshoz való jutást, aki törvénytelen és érvénytelen pályázat alapján kötött szerződéssel jelentkezett be az MVH-ban, ami felveti akár a bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúját is, de mindenképpen a korrupció lehetőségét.

A Székesfehérvári Járásbíróságon folyó 16.P.22731/2013. sz. perben tett tanúvallomások és beadványok minden tényt és bizonyítékot tartalmaznak.

Egyebekben: tisztázás, adatok átadása céljából folyamatosan – amint az elmúlt két évben is, most is – személyesen is szívesen állunk a Tisztelt Főügyészség rendelkezésére!

Kelt:     Székesfehérvárott, 2014. november 11-én
            két esztendővel a kajászói „őszi szántás” után, annak második évfordulós napján

Tisztelettel:
                         Hahn László ügyvezető alelnök sk.                                 Dr. Boór Ferenc titkár sk.
           Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület                 Gazdatanácsok Szövetsége


[1] „12. A pályázat érvényességének feltételei: … 12.2. A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó nyilatkozatát arról, hogy: … f) sem a pályázat benyújtásakor, sem a pályázat elnyerése esetén nem esik a Tft 22. § (1), (2) és 21. §-ban foglalt, a haszonbérelhető területek nagyságára vonatkozó korlátozása alá, …”

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése