2014. október 30., csütörtök

Kikre is emlékezünk pénteken 16 órakor a fehérvári Romkertben?

Fehérvárott eltemetett királyok és királynék
feltételezett címer pajzsai a krónikák alapján
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás és békesség Istentől!
Erős vár a mi Istenünk!

Kedves Barátaink! Fejérek Mind!

Meghívásunkat elfogadva jelezte részvételét:
a Magyar Patrióták Közössége (Budapest)
az Alfa Szövetség (Budapest)
a Hegyvidéki  Trianon Társaság (Budapest)
a Trianon Társaság Fejér Megyei Szervezete (Székesfehérvár)
a Fejér MAG Egyesület (Székesfehérvár)
a Fehérvári Polgári Védegylet (Székesfehérvár)
a HVIM Fejér Megyei Szervezete (Székesfehérvár)
az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (Székesfehérvár)

és még sokan mások, mint magánszemélyek

A városvezetéssel, a Fejér Megyei Múzeumok és a Vörösmarty Színház Igazgatóságával megkezdendő tárgyalásaink előtt nincs esemény, amely jelentősebb hatással lenne annak sikerére, amit képviselünk, mint az a csendes, de kegyeletteljes rendezvény, amely előtt egy nappal - a korábbi híradásunkat megismételve - küldjük újra meghívónkat!

Egy mécses és/vagy egy szál virággal a kézben, s ha lehetséges, fehér sállal a nyakban tegyünk közösen látogatást a Nemzeti Sírkert és Emlékhelyen a történelmi-kegyeleti szertartás megemlékezésünk keretében holnap!

Beszélgessünk az oltásokról! - októberi utolsó hírlevél



Hírlevél
2014. október 29.

Kedves Hírlevél Olvasók!

Két-három héten belül benyújtásra kerül Petíciónk. A mai napig 4417 aláírás gyűlt össze. További aláírásokat várunk, mert minden egyes aláírás számít.

A Petíció népszerűsítésére és annak aláírására indított és jelenleg is tartó Facebook kampányunkra további megosztókat, segítőket keresünk. Ha szívesen részt venne, ebben a munkában kérjük, hogy e-mail címünkön (beszelgessunk.az.oltasokrol@gmail.com) jelezze szándékát. Köszönjük.

Következő hírlevelünkben tudósítunk a Petíció átadásáról.

Kik lőttek a "véres csütörtökön"? Megtudhatjuk a 245. Hétvezér Estén

A
Fejér Szövetség
HÉTVEZÉR ESTÉK
előadás sorozatának 245. előadója
Kéri Edit
2014. november 04-én
az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 58. évfordulóján

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Kéri Edit: Kik lőttek a Kossuth téren 56-ban
Kik voltak az orvlövészek a Kossuth tér több épületének tetején 1956. október 25-én, a „véres csütörtökön”? Kik voltak a Himnuszt éneklő, harminc ezres, fegyvertelen tömeg százaira halált hozó, ezreket megsebesítő vagy nyomorékká tevő sortűz embertelen elkövetői, gyilkosai?” Kéri Edit bátran nyúlt a témához: évtizedek hazugságaira világított rá kötetével! Még sok mindent homály fed, a gyilkosok közöttünk osztogatják ma is a parancsokat, bankok, minisztériumok élén, fontos, bizalmi beosztásokban. Kéri Edit lyukat ütött a hazugság falán. A fal teljes lebontása azonban még ránk szabott kemény feladatként az utókorra maradt. 
 
Az előadás ideje: 2014. november 4-én kedden 18 óra 
Az előadás helye: Székesfehérvár, Miss Tee Teabolt, Ady Endre. u. 32. I. em.

2014. október 28., kedd

Most akkor van, vagy nincs kormány tisztviselő a kitiltottak listáján?!

2014. október 27. írta: MISKOLCMA

Teljes a lista az Amerikából kitiltottakról

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy miért bukott meg a teljes Magyarországot behálózó korrupció. Most a németül megjelenő, óriási olvasottságnak örvendő Pester Lloyd időszaki lap számolt be a kiszivárgott nevekről. 

A lap a neveken kívül megemlíti, hogy a belépési tilalom határozatlan időre szól, és nem köt maga után semmilyen közigazgatási és bírósági eljárást, kizárólag politikai döntés.

2014. október 27., hétfő

Hétvezér Est: 150 év legnagyobb orvosi tévedései

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Demecs István: 150 év legnagyobb orvosi tévedései 

Demecs István, természetgyógyász lesz a Fejér Szövetség vendége a 244. Hétvezér Esten.

150 év legnagyobb orvosi tévedései.  Ezzel a címmel jelent meg könyve, amelyben, többek között ír Semmelweis Ignácról is, akinek tanait saját korában orvoskollégái és a tudományos világ is elutasította, ma pedig az anyák megmentőjének ismeri el a világ. Az előadó maga nem orvos de, mint természetgyógyász azt hirdeti, hogy az egészséges táplálkozással és életmóddal megőrizhető az egészségünk, megelőzhető az életminőség romlása. Soha nem késő átvenni az irányítást a saját életminőségünk és egészségünk felett. Számos példával bizonyítja, hogy az orvos- tudomány dogmái még ma is léteznek. Sőt a gyógyszer-lobbi támogatásával a gyógyítás mindenható egyetlen és helyes módjának a modern orvostudományt állítja a világ elé. Izgalmas, mindannyiunkat érintő kérdéseket feszeget az előadó, hogy hogyan tudjunk meg többet az egészségünkről és annak megőrzéséről.

Az előadás ideje: 2014. október 28. (kedd) 18.00 óra 
Az előadás helye: Szfvár, Miss Tee Teabolt, Ady Endre. u. 32. I. em.

2014. október 24., péntek

Őrizzük az 56-os lángot a 25. évfordulón a Magyar Király Szálló előtt

ŐRIZZÜK A LÁNGOT
az első fehérvári 56-os megemlékezés 25. évfordulóján
  • Köszönet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak az egész napos rendezvényért,
  • Köszönet a mintegy kétszáz fehérvári polgárnak az együttlétért, részvételért,
  • Köszönet a szónokoknak, Tián Józsefnek, Murányi Leventének, Völgyi Szabolcsnak, Kónyi Kiss Botondnak az igaz szavakért és
  • Köszönet a társadalmi szervezeteknek, a Vértesalja és a Bakonyalja Gyermekeinek, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak, a Fejér Szövetség tagjainak az együttműködésért, az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó felidézéséért!

2014. október 25-én a Szent István bazilikában emlékeznek Rákóczi újratemetésére

Rákóczi újratemetésére emlékeznek Budapesten

108 éve nem emlékeztek meg Magyarországon II. Rákóczi Ferenc újratemetéséről. /1906. október 28-án hozták haza Törökországból a fejedelem hamvait/

II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 108. évfordulójára emlékeznek Budapesten október 25-én. Ünnepi megemlékező szentmise lesz 11 órától a Szent István bazilikában.

Gyülekező 2014. október 25-én szombat 10 órától a Szent István-bazilikában.
Istentisztelet és a megemlékezés 11 órától kezdődik. A részvétel ingyenes.

2014. október 23., csütörtök

Avanti ragazzi... - Előre budapesti srácok...

1956: Hősiesség-Tisztesség-Méltóság - Előre budapesti srácok!

http://www.egipatrona.hu/mvsz/index.php/sajtoszolgalat/2013-sajtoanyaga/1504-avanti-ragazzi-elore-budapesti-sracok-az-mvsz-elnoksegenek-allasfoglalasa-es-palyazati-felhivasa
Felvétel a képre kattintva indul
A Magyarok Világszövetsége az 58. évfordulón azzal tiszteleg az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc hőseinek emléke előtt, hogy ezen a napon hozza nyilvánosságra annak az olasz dalnak magyar fordítását, amely a Lazio Róma labdarúgó mérkőzésein világszerte máig élteti 1956 hős budapesti ifjait, Kattintás ide: Avanti ragazzi di Budapest! – Előre budapesti srácok! A magyar fordítás szerzője: Bálint Miklós Bendegúz, zene: Aurora, ének: Magyar Csaba.

2014. október 21., kedd

A Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete október 23-án Rácz Sándorra emlékezik

Testvérek! Magyarok!

Ha esik és ha fúj is! 2014. október 23-án nem maradhatunk otthon! Az időjárás, bizony, 58 évvel ezelőtt sem volt jobb, mint ami most várható. Találkozzunk legkésőbb 14 órakor a Magyar Király Szállónál, hogy tiszteletünket fejezzük ki a Fejér Szövetség tiszteletbeli tagja, Rácz Sándor iránt, aki 25 évvel ezelőtt éppen itt, az akkor még Velence Szállónak nevezett Magyar Király Szálló előtt, az első fehérvári 56-os emléktábla avató  forradalmi megemlékezésen tartotta meg első forradalmi emlékező beszédét újra szabadon, hogy aztán 2012. december 1-én, újra e megyében, a Fejér Szövetség Összefogás a Magyar Földért és Vidékért címmel megrendezett Országos Munkaértekezletén és Szolidaritási Nagygyűlésén tartsa meg az utolsót Kajászón. Az utolsó nyilvános közéleti nagybeszédét, mielőtt végleg eltávozott. A Jóisten tartsa meg emlékét, hogy soha ne feledjük, hogy ki is volt a mi utolsó tanítónk! Isten áldja az utolsó nagy 56-ost,
Rácz Sándort!

Állófogadás október 31-én a Nemzeti Emlékhelyekért és Ünnepeinkért!

Királykút Emlékház, Székesfehérvár
Honnan-hova vezet a királyok útja?

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás és békesség Istentől!
Erős vár a mi Istenünk!

Tisztelt Elnök Asszony/Úr! 
Tisztelt szakmai, közéleti és közösségi Szereplők, védegyleti Tagok, Patrióták, Huszárok, Lovasok és Íjászok, Kardforgatók, Vitézek és Lovagok, Hagyományőrzők és hagyománytisztelő Építészek, Művészek!

Szeretettel hívjuk meg Önöket, társadalmi szervezetük, közösségük képviselőit a 2014. október 31-én (pénteken) 16 órakor a fehérvári Romkertben, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely területén, a királyi és királynéi síroknál tartandó Királyi Halottak Napi történelmi-kegyeleti szertartásra és az azt követő,
előreláthatólag 17 órakor a Királykút Emlékházban (Mikszáth Kálmán út 25.) kezdődő
kötetlen beszélgetéssel egybekötött állófogadásunkra,
melyhez a köszöntőre és a felvezető gondolatok mintegy 10 perces összefoglalására Dr. Boór Ferencet, az MVSZ megyei elnökét kértük fel:

Az NFA kontra Kajászó perben döntés december 4-én várható

Éppen egy hete, hogy lezajlott a harmadik tárgyalás abban a perben, amit az NFA - a törvénytelenségeiről a figyelmet elterelendő, a kajászói gazdákat megfélemlítendő - indított Böcsödi Gergely kajászói gazda, a Gazdatanácsok Szövetsége alapító tagja ellen, hogy többmilliós kártérítésre kötelezze. No nem azért, mintha a gazda bármilyen kárt okozott volna, hanem azért, hogy az NFA egy 70 km-rel távolabbról hívott céggel zavartalanul legyilkolhassa a kajászóiak vetését. A többmilliós kártérítés alapja nem erkölcsi, nem is anyagi kár, hanem a már addig is, de azóta igazán hírhedté vált, újabban NFA őrző-védő szolgáltatóvá felcsapott B5 Globál Kft egyhavi bére csupán. Na, hja, ha lúd, hát legyen kövér! Na, hja, ha nem jő a kutyára dér.

Fehérvári Romkert 10 éve - Fehérvári Polgári Védegylet felhívása - készüljünk október utolsó napjára

Három a magyar igazság...

A volt-nincs Romkert-hangár
Három esemény 2014 Magvető hava (októberének) utolsó napján ... s mindhárom arról szól, amire büszke lehet minden fehérvári polgár. Furcsa összeállítás, de az élet furcsa fordulataihoz képest ez már csupán csak hab a tortán (szó szerint). Örömteli, vidám megemlékezésre hív a Védegylet. Emlékezésre, hogy a méltóság és kegyelet vágya tette a fehérvári Romkertet vasrácsaitól szabaddá. Amint néhány nappal ezelőtt még a Fejér Szövetség is tette, mikor közreadta felhívását, hogy emlékezzünk királyainkra, királynéinkra is 2014. október 31-én, október utolsó napján, azaz ... mint kiderült ... ez évben éppen

A HANGÁR ELBONTÁSÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁN!

2014. október 20., hétfő

Dux Hungariae - Sanctus Emericus - Americus Patronus

South Bend-i templom: Sanctus Emericus Dux Hungariae - Americus Patronus

Dux Emericus - Patronus Americus

Sanctus Emericus Dux Hungariae – Americus Patronus, avagy Szent Imre Magyarország hercege Amerika védőszentje, hirdeti az Indiana (USA) állambeli South Bend városa katolikus templomának óriási freskója. 

A mellékelt felvételt Dr. Prokopp Mária professzor, művészettörténész bocsátotta a Magyarok Világszövetségének rendelkezésére. 

Az itt közölt fénykép a hatalmas freskó-együttesből Szent Imre herceg alakját ragadja ki, lábánál az USA és az Árpád-ház címerével.

S olvasható a felirat is: Amerika PATRÓNUSA!!!

A freskó alkotója Prokop Péter festőművész, aki 1957-ben emigrált Rómába. A művész Monsignore Szabó János, az amerikai magyarok lelkésze meghívására 1961 nyarán érkezett az Indiana állambeli South Bend-be, ahol a magyarok 1949-ben épült templomának művészi kialakítására kérték fel. 1962. november 3-án avatták fel nagy ünnepélyességgel elkészült művét.

Az első fehérvári 56-os ünnepség 25. évfordulója

2014. október 18., szombat

Királyi Halottak Napi történelmi-kegyeleti szertartás a fehérvári Romkertben

FELHÍVÁS


Hétvezér Est: Major Lajos bácsi, aki egyidős Trianonnal.

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
A 243. Hétvezér Est vendége Major Lajos bácsi, aki egyidős Trianonnal. 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Ő maga az élő történelem, hiszen rajta kívül már nincs élő kortársa aki szolgált Horthy seregében, megjárta mint hadifogoly a Kelet-Ukrajnai  Donbaszt, ahol 6 évig bányában dolgozott. Mint hívő ember, az Isteni gondviselésnek tulajdonítja, hogy egyetlen túlélőjeként egy donyecki bányaszerencsétlenségnek, haza került. 

Magyarság tudatát, erdélyi gyökereit egész életében megőrizte. Kora ellenére, ma is ott van minden nemzeti megmozduláson, ahol úgy érzi, ki kell állni a magyarságért, a nemzeti érdekekért. A jókedv és a dalolás gyerek kora óta kíséri életét. Mint mindig, nemcsak mesélni fog életéről, hanem született tehetségként dalolni is.

Mindenkit szeretettel várunk, hogy tanúja legyen egy olyan életútról szóló beszélgetésnek, amely azon túl, hogy párját ritkítja, példát mutat a ma élő minden korosztálynak tisztességből, emberségből és magyarságból.

Az előadás ideje: 2014. október 21. (kedd) 18 óra
Az előadás helye: Székesfehérvár, Miss Tee Teabolt, Ady Endre. u. 32. I. em.

2014. október 13., hétfő

Kinek-mi a választás tétje: összetartás és becsület - kedden vizsgáznak mindketten!

Sokan tolongtak - számításból vagy sem, kit érdekel? - a földügyekben! Is!

Kevesen tettek annyit és olyan következetes becsületességgel és tisztességgel, mint Kajászó és különösen Böcsödi Gergely! Az életben nem sok dolog van, ami mérvadóbb, minthogy 

https://www.youtube.com/watch?v=WNLgnIED7QA
Ne hallgass, hallgass meg!
(A képre kattintva)
Kis falucskának, szólt a harangja ...
KIRE SZÁMÍTHATSZ, MIKOR FENYEGETNEK!
KIK ÁLLNAK MELLETTED, MIKOR ÍTÉLKEZNEK FELETTED!

A FEJÉREKNEK EZ VOLT A VÁLASZTÁS TÉTJE.
KÉRDÉS SEM FÉRHET AHHOZ, HOGY OTT LESZNEK-E GERGŐ MELLETT! 

HOGY KI FELETT TÖRNEK PÁLCÁT?
Kiderül 2014. OKTÓBER 14-én kedden 9 órakor
a földszint 6. számú tárgyalóteremben,
a Székesfehérvári Járásbíróságon 
(a Dózsa György tér 1.-ben) 

2014. október 10., péntek

Hétvezér Est - Juhász Zsolt: A magyar nyelv, mint útikönyv az élet nevű túrához

Ha kedd, akkor   Hétvezér Est
Juhász Zsolt: A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ
 

Akik létrehozták valaha ezt a nyelvet és a hozzá tartozó írást, amit ma rovásírásnak nevezünk, azoknak konkrét céljaik voltak. Ahogy nem húztak egyetlen vonalat sem, úgy nem mondtak ki egy hangot sem véletlenül. Az egyetlen és eredeti céljuk, az emlékezet fenntartása volt. – Hogy emlékezzünk arra, hogy miért is jöttünk valójában erre a világra. A modern emberek nagy részében rejlő zavarodottság és frusztráció pont abból fakad, hogy elvesztették a kapcsolatot az eredeti céljaikkal. 

2014. október 8., szerda

A Fejér Szövetség elnöke már október végén tárgyalna a fehérvári Nemzeti Emlékhelyekről

 
Címzett: Cser-Palkovics András, polgármester
Székesfehérvár, Polgármesteri Hivatal, Városház tér 1.

Tisztelt Polgármester Úr!

Egy keleti mondás szerint az emberek azzá válnak, amilyen úton haladnak. Ezért üdvözlöm, hogy elfogadta a nyílt levelünkben felajánlott párbeszédet, hiszen a párbeszéd a legjobb módja annak, hogy a székesfehérvári polgárok érdekeit szolgálja.

A párbeszéd e kérdésben örvendetes fejlemény, azonban a "választások eredményétől függetlenül” javasoljuk a hivatalba lépő polgármestert is mindenképp meghívni, hogy minden érintett és érdemi döntéshozó véleménye és álláspontja is kifejezésre juthasson. Bizton remélhetjük, hogy ugyanennyire készségesen áll rendelkezésre.

Vona: "csak a nemzet" - Patrubány: "csak tisztességesen"!

Patrubány Miklós válasza Vona Gábornak - Nyílt levél

Nyílt levél
Vona Gábor, a Jobbik elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

Hozzám intézett levelére – melyet ugyan nem jelzett nyílt levélként, de amelyet az Önök körei kiszivárogtattak – nyílt levéllel válaszolok.

Mindenekelőtt méltányolom levelének tisztelettudó hangnemét, és azt, hogy elismerően szól a Magyarok Világszövetsége 76 éves történetének legjelentősebb nemzetpolitikai cselekedetéről, a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásához elvezető 2004. december 5-i népszavazásról.

Sajnálattal kell megállapítanom viszont, hogy hozzám intézett levele teljességgel válasz nélkül hagyja és egyoldalúan, vita nélkül le is zárná azokat a súlyos, egyre égetőbb kérdéseket, amelyekre hosszú hónapok óta hiába próbáltuk az Ön és vezetőtársai figyelmét felhívni. Ön elegánsan elsiklik a lényeg fölött.

Ha Elnök úr vette volna a fáradságot arra, hogy az MVSZ Elnökségének Murányi Levente Jobbik-alelnök révén hivatalosan eljuttatott intelmével foglalkozzék, akkor lehet, hogy nem jutunk ide. Ha illendőnek tartotta volna, hogy a Magyarok Világszövetsége négy magas rangú vezetőjének Önhöz intézett levelét elolvassa, rá kellett volna jönnie, hogy az egy sikoly, amely arra figyelmeztetett, hogy betelt a pohár!

Ha megtalálta volna a módját, hogy a Magyarok Világszövetségének elnökét – saját személyi titkárának ígérete és több képviselőtársának közbenjárása után – visszahívja, lehet, hogy az MVSZ Elnökségének 23 igennel, és mindössze két tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadott határozata, amely választás elé állítja együttes MVSZ- és Jobbik-tagsággal bíró tagjait – nos, lehet, hogy ez nem született volna meg.
Feladó: Vona Gábor <vona.gabor@jobbik.hu>
Dátum: 2014. október 4. 17:17
Tárgy: levél
Címzett: Magyarok Világszövetsége elnök <elnok@mvsz.hu>

Patrubány Miklós Elnök Úr részére
Magyarok Világszövetsége

Tisztelt Elnök Úr!

    Pártunk tagjai az elmúlt hetekben óriási erőfeszítéseket tettek és tesznek most is, hogy a nemzeti gondolat az önkormányzatokban megfelelő képviselethez jusson. Elnök úr, mint aki évekkel korábban személyesen vezényelt le egy történelmi jelentőségű népszavazást, tudja, hogy egy ilyen időszak, különösen annak véghajrája, mennyire nehéz és terhekkel teli időszak.
    Sajnálom, hogy a Magyarok Világszövetsége ezeket a napokat tartotta megfelelőnek arra, hogy a szervezeteink között - jobbára személyi ügyekben - kialakult személyi konfliktusokat nyílt levelekkel döntésre vigye. A mi hibánk, bár a körülmények figyelembevételével talán megbocsátható, hogy minderre most sem megfelelő figyelmet, sem megfelelő energiát nem tudtunk fordítani.
    Sajnálatosnak tartom, hogy az érzékelhetően sértett MVSZ az önkormányzati választás előtt egy héttel (!) példátlan és elhamarkodott szankciót alkalmazott, és kizárta tagjai sorából a jobbikosokat. Tudomásom szerint ilyenre sem a kettős állampolgárság ellen nyíltan kampányoló MSZP vagy DK, sem a szövetség állami támogatását korábban megvonó Fidesz esetében nem került sor. Mi mindkét fenti ügyben az MVSZ megbízható partnerei voltunk, de úgy tűnik, hogy mindez ebben a számunkra nagyon fontos pillanatban kevésnek bizonyult.
    A döntést sajnálattal tudomásul vesszük, a kérdést lezártnak tekintjük, arról a választási küzdelmeink befejeztével értesítjük a tagságunkat. A Jobbik a Magyarok Világszövetségét ettől függetlenül minden vállalt nemzeti küzdelmében továbbra is támogatni kívánja. Jelszavunk továbbra is: csak a nemzet.

Munkájához erőt, egészséget és áldást kívánok.

Tisztelettel:
Vona Gábor elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom

Október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján hogyan is lennénk mi egyedül

Nem vagyunk egyedül.

Nem vagyunk egyedül, akik szót emelnek a kegyeletsértés ellen és megkérdezik, szabad-e királyaink és királynéink sírhantjai felett látvány-állványerdőként tündöklő "cirkuszi arénát" építeni, azt hónapokig, Szent István elhalálozásának és temetésének napján is ott tartani, kegyeletet gyakorolni érkezőket akadályozni, unos-untalan lekisebbségezni! 
Nem vagyunk egyedül, akik a vitában, hogy "fehér folt-e Fehérvár", nem merülnek el, hiszen e helyen királyaink és királynéink kegyeleti emlékét tüntetik már végleg el!
Nem vagyunk egyedül már abban sem, hogy


mert nincs más út, csupán a kegyelet, a jövőnket igazító dicső múlt!

Szabad-e egy nemzeti emlékhelynek tömegszórakoztató funkciót adni?

2014. október 6., hétfő

Az "Aradi Vértanúkra" emlékezve köszöntöttük Sajó Máriát példaértékű kezdeményezéséért

A mai napon, 2014. október 6-án, az Aradi Tizenhárom és Magyarország első miniszterelnöke vértanúságának 165. évfordulóján, fájdalmas emlékeket megidéző megemlékezésünk után kötött visszahívhatósági szerződést Sajó Mária alapító tagunk, a Fejér Szövetség "kendéje", a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének harcos tagja, Székesfehérvár 5. választókörzete egyetlen független képviselőjelöltjeként a jelenlévő alsó- és tóvárosi választópolgárokkal.
Erőt, jó egészséget és kitartást kívánunk Neki és alsóvárosi közösségének:

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2014. október 5., vasárnap

Bő egy hét múlva folytatódik az igazságtalanság pere Kajászó ellen

Fejérek és pártolók figyelem!

2014. október 14. (kedd) 9:00
földszint 6. számú tárgyalóterem
Székesfehérvári Járásbíróság
NFA kontra kajászói közember

Előzetesként Dr. Boór Ferenc írásban benyújtott tanúvallomása, amelyben azzal vádolja
  1. az NFA vezetését és elnökét, hogy bűncselekményt követett el, amelyet az NFA a mai napig fedez,
  2. miközben mint felperes attól sem riad vissza, hogy a Bíróságot is megtévessze!

Erkölcsi tisztulást hoz-e a szakítás? - ez a kérdés az MVSZ döntése után

Így október 6. - az Aradi Vértanúk napja - előtt egy nappal különösen is azt tanácsoljuk, hogy mielőtt álmai-vágyai elvesztésén sopánkodnék bárki, arra válaszoljon előbb: szabad-e nemzeti színekben kazárosítókat fényezni, nevüket sem vállaló rágalmazókat jelöltté tenni, szabadságharcos, honvédő mártírjainkat lehazaárulózókat támogatni?
Számunkra ez a döntés is azt a kérdést erősíti, hogy van-e, létezik-e párt, amelyik különb, jobb lehet, mint a másik? Szabad-e pártokban, csak pártválasztásban gondolkodni?

MVSZ Elnökségi határozat: Az MVSZ-tagság összeegyeztethetetlen a Jobbik-tagsággal!

Közéleti közállapotok itthon, otthon és másutt

Adhattuk volna azt a címet is ennek a bejegyzésnek, hogy minden megjegyzés - kommentár - nélkül, azonban megjegyzés nélkül ez már nem megy, ha a megjegyzéseket a legrövidebbre is szabtuk, tehát

KÖZÉLETI KÖZÁLLAPOTOK MA

ITTHON
van, hogy egy kép is eleget mond,

2014. október 4., szombat

Az MVSZ elnökének nyílt levele a kurucinfo szerkesztőihez

Jogerőre emelkedett tagadás, avagy tisztességes elkövető kerestetik - Patrubány Miklós nyílt levele a kuruc.info szerkesztőihez


Jogerőre emelkedett tagadás
avagy tisztességes elkövető kerestetik

Nyílt levél a kuruc.info szerkesztőihez

Tisztelt Szerkesztőség!

Szeptember 25-én jogerősen lezárult az a büntetőper, amelyet Kvacskay Károly nevű személy ellen indítottam mindazon rágalmakért, amelyek az Önök portálján az ő neve alatt 2010. október 6-án, majd újraszerkesztve október 9-én megjelentek, és azóta is ott olvashatók. (Kvacskay Károly: Válasz a tegnap megjelent „Vádat emeltek Kvacskay ellen” című MVSZ-sajtószolgálat hantájára: Vádemelés, vagy hamis vád és hamis tanúzás?) A teljességgel elvetemült szerzőre valló írás, így fogalmaz Kurunczi Margit tévériporter halála kapcsán:

Meghívó Sajó Mária visszahívhatósági szerződéskötésére

 
Tisztelt Szerkesztőségek!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Székesfehérvár 5. választókörzete, Alsó- és Tóváros független képviselőjelöltjeként a többszörösen, szórólapjaimon programomban és sajtótájékoztatómon is tett ígéretemhez híven - a megválasztásom esetén visszahívhatóságomat garantáló - képviselőjelölti (polgárjogi) szerződésre lépek választókörzetem - ebben engem támogató és a helyszínen megjelenő - választópolgáraival.

Friedrich Klára: Köszönöm Gyetvay György nyílt levelét

A kertjében magyar zászlót égető magánszemély még lehet jó Jobbikos politikus?! - Friedrich Klára nyílt levele

Nyílt levél Gyetvay György úrnak

Kedves Gyetvay György! 

Először is gratulálok az írásom után olvasható leveledhez! Rendkívül okos, diplomatikus és igaz.

Leveled Vona Gábor megdöbbentően cinikus, de hála Istennek szemfelnyitóan őszinte válaszával együtt világosan megmutatja, hogy akik az igazi magyar őstörténetet hiszik, tudják, vallják, kutatják, írják, terjesztik, azok számára egyetlen párt sincs. Nincs párt, amelyik ezt felvállalná. Ezt megírtam 2008-ban, a 60. születésnapomra kiadott verseim előszavában. Azóta sem történt változás, nem vállalja senki a szkíta-hun-avar-magyar őstörténetet, csak sasszéznak a politikai pártok a finnugorok, törökök, kazárok, mongolok, kazakok és még sok mindenki között, ide-oda vándoroltatják a magyarokat és elődeiket, de az igazságot messzire elkerülik.

2014. október 3., péntek

Kötelező helyett legyen választható

„Kötelező helyett VÁLASZTHATÓmozgalom
Hírlevél 2014. október 2.

Kedves Hírlevél Olvasók!

Az alábbi linkekre hívjuk fel a figyelmet!
A HPV elleni oltással kapcsolatos híreket, cikkeket, beszélgetéseket kötöttük csokorba, egy kivételével. Az az egy viszont az oltásokban található alumínium káros hatásáról szól! És lesz még egy ráadás cikk.

Üdvözlettel
Kovács Katalin
Dr. Kürti Katalin

MVSZ őrszolgálat a Hősök terén

Toborzó: Őrállás Petőfi Sándorért, a Hősök terén

Harmadszor is ellopták a Hősök terén azt a szimbolikus sírkeresztet, amellyel a Magyarok Világszövetsége idén július 31-én, Petőfi Sándor eltűnésének 165. évfordulóján jelölte meg azt a helyet, amelyet alkalmasnak talál a nemzet legnagyobb költője hamvainak méltó eltemetésére.

Az MVSZ Fővárosi Szervezete őrállás szervezésébe kezdett a jelzőkereszt megvédésére, amely őrállás 2014. október 6-án kezdődik Budapesten, a Hősök terén. Az MVSZ hívja tagjait, híveit, s mindazokat, akiknek fontos Petőfi Sándor, hogy jelentkezzenek őrállásra. A jelentkezők hívják Orbán József urat, az MVSZ Fővárosi Szervezetének alelnökét, a következő telefonszámon: 06-20-617-4511, vagy írjanak e-mail címére: orban1ono@yahoo.com.