2015. február 23., hétfő

Önmagát meghatározó magyar nemzet

Morzsák - A magyar ember viszonya Isten adta környezetéhez

Az Inforádió  egyik minapi műsorában V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetpolitikáért felelős államtitkára a környezettudatos szemétgazdálkodásról szólva, kitért az Európai Bizottság által meghirdetett Tisztítsuk meg Európát című kezdeményezésre. Az államtitkár egy elejtett mondatában megemlítette, hogy a brüsszeli felhívásra Magyarországon annyi önkéntes jelentkezett, mint a többi EU-s tagállamban együttvéve.

Jól értendő: a tízmilliós Magyarországról annyian jelentkeztek, mint az EU 500 milliós népességéből együttvéve…

Ez a kellemesen meglepő, de önmagában is döbbenetes tény fényesen igazolja a magyar nemzet új meghatározásának azon mondatát, amely Molnár V. József magyar néplélek-kutató javaslatára került a szövegbe, és amely így fogalmaz:

„A magyar nép olyan történelmi gyökerekkel rendelkező közösség, amelynek tagjai azonos módon viszonyulnak teremtő, mindenható Istenükhöz és természeti környezetükhöz[6].”

A magyar nemzet új meghatározását a Magyarok VIII. Világkongresszusa fogadta el 2012. augusztus 20-án.

MVSZ Sajtószolgálat
8537/150221


„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.
Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése