2015. június 11., csütörtök

Vendégünk Dr. Drábik János

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…
Dr. Drábik János: A magyar nemzet sorskérdései

A Fejér Szövetség 275. jubileum - éppen június 16-án lesz hat éve, hogy megszületett - közéleti, kulturális, közoktatási, hagyományőrző, életmód, irodalmi történelmi, történeti és közművelődési előadás sorozatának, a Hétvezér Estéknek következő vendége az Országzászló téren Dr. Drábik János közíró, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője lesz. Drábik János munkásságát szinte lehetetlen röviden bemutatni, de ennek a programismertetőnek nem is célja ez.

Az estnek azonban legkevesebb három különlegessége is lesz, amit már most ismerünk és le is írhatunk, minthogy
  1. éppen a Rákóczi Szabadságharc zászlóbontásának 312. évfordulóján,
  2. s éppen a Hétvezér Esték előadássorozat 6. azaz HATODIK születésnapján,
    és nem utolsó sorban és nem is utoljára
  3. a sötét Trianon 95. évfordulójára is tekintettel a máig helyre nem állított székesfehérvári Országzászló téren, az Ereklyés Országzászló és Trianon emlékmű visszaállításáért is tüntetve rendezzük meg ezt a Hétvezér Estét!
Az a Drábik János lesz vendégünk, aki éppen most érkezett vissza Párizsból. A szégyenteljes trianoni egyezmény aláírásának 95. évfordulóján nagyszabású, Versailles-i tüntetés egyik vezérszónokaként, maga is tiltakozott, a kis trianoni palotában 95 éve aláírt, máig be nem tartott, és már az aláírás pillanatában mindenki számára – talán még az aláírók számára is – teljesen világosan és egyértelműen igazságtalan, jogtalan és törvénytelen, minden nemzetközi joggal és egyezménnyel ellentétes, szégyenteljes „béke”-diktátum ellen tiltakozó, szervezett, nagyszabású tüntetésről, amelyet a Magyarok Világszövetsége rendezett Versailles-ban. 

A „világdemokratúra” és a pénzimpérium szuperhatalmát jól ismerő és elemző közíró, ezen az estén a magyar nemzet sorskérdéseit fogja mélyrehatóan megvizsgálni. Reményeink szerint gyakorlati javaslatokkal, előre mutató elemzésekkel is segítve, hogy a nemzeti megújulásunk ne csak hiú ábránd legyen, hanem kézzelfogható, megtapasztalható valósággá váljon.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Fejér Szövetség az Országzászló térre!!

Az előadás ideje: 2015. Június 16. kedd 19.00 óra
Az előadás helye: Székesfehérvár, Országzászló tér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése