2015. október 29., csütörtök

„Élet-halál a levegőben” még egyszer....

A 294. Hétvezér Est felidézése 

Telt ház fogadta október 27-én este a Magyar Király Szálló Szent István
ifjabb Szentgyörgyi Dezső
termében Szentgyörgyi Dezsőt, 
aki „Élet-halál a levegőben” címmel tartott vetített képes előadást.
Az est bevezetőjében, - mintegy ajándék meglepetésként - Publik Antal, Szegedről, részleteket mondott el Papp-Váry Elemérné, Sziklay Szeréna „Hitvallás (Magyar Hiszekegy) ” című verséből. Ezt követően pedig unokája, Vass Ildikó elénekelte a „Magyarország az én Hazám” című dalt.
Vitéz Szentgyörgyi Dezső
Szentgyörgyi Dezső előadásának első részében felidézte azt, hogy a világon párját ritkító, szégyenteljes trianoni ország csonkítás után a semmiből, hogyan kelt életre a hazai repülőgépgyártás. Kevesen tudják vagy csak a hozzáértők és a repülés szerelmesei előtt ismert például, hogy a II. Világháború előtt Magyarországon évente, az akkori élvonalbeli technikát képviselő híres-hírhedt Messerschmitt gépekből évente 320-at gyártott a hazai ipar. Ez, nem a mai korban elterjesztett „összeszerelő” produkció volt, hanem az akkori mérnökök és szakmunkások világszínvonalú tudásának gyümölcseként létrejött, a német ipar akkori szintjét mindenben elérő önálló teljesítmény volt a megcsonkított országban. Elég csak azt a tényt megemlíteni, hogy ezeknek a gépeknek minden alkatrésze hazai gyártású volt, az utolsó csavarig, még a festéket is beleértve.
Megismerhette a hallgatóság, azt, hogy Hazánkban hogyan indult el a két v.háború közötti időszakban pilótaképzés. A II. világháború magyarországi vonatkozású légi harcairól, kevesek által ismert dokumentumokat láthattunk. Sőt olyan légi harcok - olykor szerencsés, olykor tragikus véget érő - történeteit hallhattuk, melyek csak személyes, családi visszaemlékezésekből maradtak fenn az utókor számára, melyeket Szentgyörgyi Dezső megosztott a hallgatósággal. 
Az előadás második részében ifjabb Szentgyörgyi Dezső, Édesapja, minden idők legeredményesebb magyar harci pilótájának, Vitéz Szentgyörgyi Dezső életét, légi és földi harcait, győzelmeit mutatta be. 
Messerschmitt Bf 109
A repülés szerelmesének pályája Székesfehérváron indult, azzal, hogy 18 évesen felvételt nyert az itteni repülőgépmotor-szerelő üzembe a REMOSZ-ba. Megtudhattuk, hogyan lett belőle képzett pilóta, aki Horthy István Kormányzó-helyettessel együtt vett részt a világháború első légi csatáiban. Megismerhettük légi győzelmeit, harci elszántságát, elkötelezettségét Hazája és bajtársai iránt. Olyan pilóta volt, akit az ellenfelei – nem tévedés, nem ellenségei - is ismertek, tiszteltek. Vallotta, hogy a másik pilóta, az ember nem ellenség, a repülőgép az ellenség, amit meg kell semmisíteni, nem pedig az azt irányító embert.    
A háború után, a Rákosi rendszerben koholt vádakkal hét év börtönre ítélték, de az akkori magyarországi szovjet vezetés utasításra kiszabadult. Sőt a háború alatti győzelmei alapján tehetségét, emberségét elismerve - azzal az indoklással, hogy a jó pilótákra szükség van, - a MALÉV elődjéhez kerül pilótaként. Újra repülhetett az akkoriban megindult polgári repülés pilótájaként.   
Ezen az esten nem csak a különleges tehetségű, páratlan pilótát, hanem az embert is megismerhettük, aki a történelem viharaiban mindig igaz ember maradt. Sőt azok közül is LEGIGAZABBAK közé tartozó ember.
Az előadás végén – amikor kérdésekkel szokás elárasztani az előadót - kérdések helyett a jelenlévő egykori pilóták közül többen felállva, akik még azon szerencsések közé tartoznak, hogy személyesen ismerték Vitéz Szentgyörgyi Dezsőt - saját találkozásaikat, történeteiket mesélték el. Ugyancsak emlékezetes percek voltak, amikor egy aranykoszorús vitorlázó repülő- és oktató elénekelte a Pilóták Indulóját.
A korabeli fotókon és dokumentumokon felvillanó emberek, arcok, repülőgépek, harci technikák láttán sűrűn kattogtak a fényképezőgépek a közönség soraiban, hogy legyen mit elvinni emlékbe erről az estéről. Jó hír számukra, hogy az előadás teljes anyaga, - a szükséges munkálatok elvégzése után – a honlapunkon teljes egészében megtekinthető lesz. A nagy érdeklődés miatt és a mostani siker okán, tervezzük, hogy az est folytatásként veterán - és akár aktív pilóták is - mesélnek a repülés világáról, életükről, az új évben, újabb Hétvezér Esteken .  

Fejér Szövetség Sajtószolgálat        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése