2015. november 2., hétfő

A magyar közszolgálati rádióban nem tudják, hogy hol mondták ki először, hogy VALLÁSSZABADSÁG?!

Legtöbb egyházközségünk gyülekezeti termében ott díszeleg az óriási Kőrösfői-Kriesch Aladár mű reprodukciója, mely A vallásszabadság kihirdetése az 1568-iki tordai országgyűlésen címet viseli. A kivételek közé tartozott a mi frissen alakult egyházközségünk mindaddig, amíg ajándékba kaptunk egyet onnan, ahol kettő volt. És nagyon jó helyre érkezett ez a kép, hiszen vallásórás gyerekeinkkel többször beszélgetünk a rajta látható személyekről, középen álló feltartott kezű férfiról. Dávid Ferenc kiabálják, ha szól feléjük a kérdés, akiről már a legkisebbek is tudják, ő volt az első unitárius pap bácsi.

Január 13-án ünnepelünk, beszélünk a vallásszabadságról, büszkén ismételgetjük azt a nagy jelentőségű mondatot a káténkból, hogy a „világon először itt Erdélyben mondották ki, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, mely felfogásával megegyezik, mert a hit Isten ajándéka.”

A szabadság – hogy szóljak nyelvemen
A szabadság – tudni, érteni a szót
Tisztességgel indítani az elindulót
A szabadság betevő falat
Hűs ital, víz a szomjazónak
Oh, itass meg, ennünk adjál
Hogy belülről nőjön naggyá a holnap.
Én szabadságom – igazi szabadság
Jogát és hitét csak szabad társak adják
A szabadságot én itt hordom
Itt a szívemben
És nem tépheti ki onnan soha
Senki sem.
A szabadság – tán felemelt fejem


Magyari Lajos sorai jutottak eszembe, melyet a szabadságról írt. Ezekben a sorokban úgy érzem, hogy teljességgel benne van az is, hogy mit jelent a szabad vallásgyakorlat, hogy mit jelentett őseinknek, akiknek nem mindig adatott meg ez. Mert remélem, hogy ma, amikor nem kell harcolnunk érte, mindenkinek a maga vallása, melyet el tud fogadni, mely boldoggá teszi őt, mely hitet tud adni neki, felemelt fej, betevő falat, hűs ital is tud lenni, és akkor nem tépheti ki onnan, soha senki sem.

Makkai-Ilkei Ildikó, Bencéd, unitárius lelkész 
forrás: http://erdely.ma/hitvilag.php?id=133934&cim=vallasszabadsag
 
Tárgy: Miért nem az IGAZSÁGOT hallhatja a Kossuth rádió hallgatója - a reformáció világnapján?
 
Tisztelt Erdei Krisztián Szerkesztő Úr!

Mit nem hallok ma, szombaton, a reformáció világnapján, kb. 12:45-kor a Kossuth rádióban?!
Hogy „A VILÁGON ELŐSZÖR AMERIKÁBAN mondták ki a vallásszabadságot, 1791-ben, Amerika első alkotmányában”!

Hát kik csinálják ezt a MAGYARORSZÁGI műsort? Nem magyarok? Magyarul beszélnek, és Amerika történelméből (legalább?) ezt tudják, de a MAGYAR TÖRTÉNELMET NEM ISMERIK, - talán nem is kíváncsiak rá?!

Gondolom, nemcsak a műsorban beszélő nem tudja, mi történt az 1568. évi, tordai országgyűlésben, hanem azok sem tudják, akik a műsort szerkesztették, és akik műsorba engedték.
Javasolható sürgős továbbképzésük magyar történelemből.

Ideje tehát HELYESBÍTENI: NEM AMERIKA volt az ELSŐ, ahol törvényt hoztak a vallások egyenlőségéről és a vallásszabadságról, hanem az ERDÉLYI MAGYAR FEJEDELEMSÉG IDEJÉN, TORDÁN 1568-ban összeült MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS.
(A történelemből gyengébbek kedvéért: Buda 1541-től 1686-ig török uralom alatt állt, Magyarország középső részével együtt…)

Miközben:
http://epa.oszk.hu/00900/00979/00008/01benda.htm -en olvasható Benda Kálmán-tanulmány szerint:

„A középkori Európa nem ismerte a vallási türelmet. A római katolikus egyház a tanaitól való minden eltérést eretnekségnek bélyegzett, s mint Isten elleni bűnt, máglyahalállal sújtott. Nem hozott megértést vagy türelmet az övétől eltérő vallási felfogások iránt a reformáció sem. Kálvin János kinyomtatott írásban fordult szembe egykori fegyvertársával, Sébastien Castellióval, amikor az a türelem, más tanítások megtűrése mellett emelt szót, és tudjuk, hogy a Szentháromságot tagadó Servet Mihály megégetésével is egyetértett. Theodor Bčze (akit a magyarok Béza Tivadarként emlegettek), vagy később az anglikán prédikátor Thomas Edwards egyaránt úgy vélte, hogy a „libertas conscientiae”, a lelkiismereti szabadság, más hiten lévők megtűrésének a gondolata a sátán találmánya, hogy az emberekben kételyt ébresszen és meggyöngítse a hitet…”

Eközben:
Az erdélyi magyar földön keletkezett unitárius vallás 1568-ban elismert szabadságjogot nyert, hazánk Habsburg uralomtól mentes, a magyarságot a török uralom alatt is őrző Erdélyben ismert katolikus, és a német és svájci területről itt is tért hódított református és evangélikus vallás mellett:

Vallásszabadság — Tordai országgyűlés: 1568. január 6-13

„Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezőtt, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyőgessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon”.
Amerikát ezen a téren a franciák is megelőzték:
IV. Henrik francia király a Nantes-i ediktumot 1598-ban írta alá. Ebben biztosította a hugenottáknak a szabad vallásgyakorlatot. A katolikusokat pedig visszahelyezte jogaikba és visszaadta a vallásháború során elvesztett javaikat.

A Habsburg uralom alatt állt Magyarországon azonban nem volt teljes a vallásgyakorlás szabadsága:
„Magyarországon II. József német-római császár 1781-ben adta ki a "Türelmi Rendeletet" (Edictum Tolerantiae), amellyel a nem katolikusok nyilvános vallásgyakorlatát szabályozta, és ezzel 100 éves vallási elnyomatást szüntetett meg. A protestánsok (egy településen legalább száz család) ezentúl minden községben szervezhettek gyülekezetet, tarthattak lelkipásztort, nem voltak kötelesek a római katolikus plébános szolgálatával élni; neki fizetni. Építhettek templomot, de utcára nyíló ajtó és torony nélkül. Mindez azt mutatta, nem volt teljes a vallásszabadság.”

Tehát még II. Habsburg József „türelmi rendelete” is megelőzte az amerikaiak 1791. évi alkotmányát, amelyről ma a Kossuth rádióban azt állították TÉVESEN, hogy a világon az volt az első a vallásszabadság kimondásában!
II. Habsburg József azonban folytatta dinasztiája folyamatosan érvényesíteni szorgalmazott szándékát: a magyarság elnémetesítését, - bizonyára ezért történt, hogy 1786-ban egyszerűen betiltotta a magyar nemzeti hagyományokat leginkább őrző szerzetesrendet: a Pálos-rendet…

A „független” Erdély történelme eltérően alakult a Habsburg uralom alatt állt Magyarországétól:
„Erdélyben nemegyszer egy településen belül is több, két vagy három felekezet hívei éltek együtt. A békés együttélés megteremtésére itt más utat kellett járni, mint az előbb említett tájakon.
A különböző vallások együttélése itt egyébként is évszázadok óta hagyományos volt. Erdélyben, a nyugati és keleti kereszténység határán, a római és az ortodox egyház egyaránt jelen volt, s az 1400-as években Csehországból a huszitizmus is átterjedt a déli részekre. Zsigmond király az 1430-as években Rómából a domonkos rendi inkvizíciót is behívta ellenük, a 16. században pedig a reformáció mindegyik hulláma elérte Erdélyt, és híveket szerzett. A felekezeti tarkaságot még erősítette az etnikai: a vallási különbség nem egy esetben nemzetiségi különbséget is jelentett.

Az ortodox vallású románokat kivéve, akiket a reformáció nem érintett, az 1550-es évekre Erdély lakossága a lutheri reformációhoz csatlakozott; maga a fejedelem, Szapolyai János Zsigmond is. Katolikusnak csak a Székelyföld egy része, Csíkszék és néhány főúri család maradt meg. A gyulafehérvári és a váradi katolikus püspöki széket nem töltötték be, a püspökség javait az állam foglalta le. 1557-ben az országgyűlés törvényben bevett vallássá nyilvánította a lutheri evangélikus vallást, azaz a katolikussal azonos jogokat biztosított számára. Majd amikor a magyar lakosság s a fejedelem is a kálvini irányhoz csatlakozott (az erdélyi szászok, tudjuk, megmaradtak a lutheránus vallásban), az 1564. júniusi tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánította a reformátust is. Ahogy a törvény szövege mondja: „A királyi városok, mezővárosok és a falvak bármelyik vallást követhessék, hitükön való prédikátort tarthassanak, a velük ellenkezőt pedig elbocsájthassák.” Azaz: a települések maguk határozzák meg, hogy melyik egyház tanítását fogadják el, s aki a választással nem ért egyet, elköltözhet. Nem nehéz ebben a szövegben az 1555. évi augsburgi vallásbéke hatását felismerni: egy településen csak egy vallás alkosson közösséget. A különbség csak annyi, de ez nem jelentéktelen, hogy a választás szabadságát a paraszti mezővárosoknak és a falvaknak is megadja, s hogy a fejedelem vallása nem válik privilegizált államvallássá.

Az erdélyi reformáció azonban ezzel még nem fejeződött be: a reformátusok egy része a magyarul unitáriusnak nevezett antitrinitárius tanokhoz csatlakozott, s udvari papjának, Dávid Ferencnek hatására János Zsigmond fejedelem is unitáriussá lett. Így került sor 1568-ban a tordai országgyűlésen az unitárius vallás egyenjogúsítására.”

Ideje tehát HELYESBÍTENI a Kossuth rádióban is: NEM AMERIKA volt az ELSŐ, ahol törvényt hoztak a vallások egyenlőségéről és a vallásszabadságról, hanem az ERDÉLYI TORDÁN 1568-ban összeült MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS.
 
Kincsesné Salca Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése