2016. január 3., vasárnap

Hóman Bálint: "összetartotta a politikai nemzetet", avagy Werbőczy érdeme

500 évvel ezelőtt, 1516-ban jelent meg első ízben nyomtatásban Werbőczy István műve, „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve” latinul (magyar nyelvű fordítása Werte Balázs révén 49 év múlva, 1565-ben készült csupán el).

"A Tripartitum a magyar szokásjog meghatározó gyűjteménye, és egészen 1848-ig használatban volt. Egyes passzusai a második világháború végéig érvényben voltak. A Tripartitum a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett." (Wikipédia)

„A politikai nemzetet összetartotta, ez a Hármaskönyv nagy érdeme”
(nyilatkozta hajdan Hóman Bálint, a "fehérvári közember")

Mivel is köszönthetnénk az új esztendőt, ha nem azzal, hogy elmerengünk egy kissé azon, ami volt, s hogy mit hoz a jövendő. Kezdhetnénk Adámtól és Évától, vagy az ősrobbanástól, hogy megértsük a Teremtőt, miközben azt sem vesszük észre, hogy alig-alig van közöttünk kettő, aki abban az Egyben egyet értene, amit e kifejezés mond:

TEREMT Ő.

Amint mondom, kezdhetnénk azzal. Tehát mégsem azzal a végtelenbe merülő gondolattal köszöntöm a 2016.-ként számon tartott új esztendőt, hogy mit is gondolok arról, hogy honnan jöttünk, vagy hová is tartunk, mint emberiség. Nem kívánok az új év kezdetén arról értekezni, hogy miként értelmezi valaki, vagy akár én, hogy "porból lettünk, porrá leszünk", avagy hogy miként keletkezett a Föld és Ég.

S bár eredetünkről ejtenék néhány keresetlen mondatot, arra szeretnék itt egy tanulságos példát hozni, hogy mennyire is fontos, hogy közös akarattal, mint író és olvasó, arra figyelve ami összeköt bennünket:

ÉRTSÜNK SZÓT!

Azaz egyet értsünk, vagy legalábbis pontosítsuk, hogy abból, amit ez egyik mond, s a másik hall, mennyi az, ami bizonyosan állítható. Azaz valami aprósággal, avagy egy apróságnak tűnő gondolattal kívánom köszönteni a jövendőt. Hogy miért? Mert úgy vélem ez az apróság is egy olyan mérföldkő, amit azóta sem veszünk eléggé komolyan, mióta papírra vetette a szerző. Pedig nem akármiről szólt. Arra vállalkozott, hogy papírra vesse mindazt, ami megtartotta a magyarságot, Magyarországot, azaz törvénye és rendje volt mindannak, amely ebben az országban magyar volt.

akinek
- bár híres gyűjteményében a zsidókról így ír:
 
"az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak"
- hamvai mégis az akkori budai zsidó temetőben
porladnak (Wikipedia)
Igen, Werbőczy művéről, annak is csak legfeljebb két bekezdéséről, két bővített mondatáról szeretnék írni, nem a mindenségről. Hiszem, hogy míg nem tudunk abban sem egyetérteni, amiben részünk volt, amit éppen nekünk írt és mondott egy nem is oly régen élt magyar gondolkodó, mi több - szint utolérhetetlen - jogalkotó, képtelenek leszünk közös akarattal közöset, közjót teremteni, hiszen azt sem vesszük észre, hogy - egyet olvasva, hallva is - az, amit gondolunk és vélünk sem egy, hanem nagy kettő.

Tehát a legkevésbé sem arról írnék, hogy Werbőczy igazat, valót avagy téveset írt és gondolt, hanem arról, hogy ugyanazt értjük-e az alatt, avagy mást, amit olvasunk abból. Ahányan vagyunk, annyi mindent - mást - gondolunk-e arról, amit írt, mikor - nem akármit, hanem - törvénykönyvet fogalmazott - nem is akárkiknek, hanem - nekünk, azaz mikor hozzánk, magyarokhoz szólt? S, ha már nekünk írt és szólt, valójában mit is mondott arról, hogy mi is a magyar és ki is volt?

Nos, ne szaporítsuk tovább a szót! Lássuk az írást, ahogy volt:

Tripartitum - Hármaskönyv (1514)
NEMES MAGYARORSZÁG SZOKÁSJOGÁNAK HÁRMASKÖNYVE, MELYET WERBŐCZY ISTVÁN, A KIRÁLYI FELSÉG SZEMÉLYES JELENLÉTÉNEK HELYTARTÓJA, A LEGNAGYOBB GONDDAL KÉSZÍTETT ULÁSZLÓ ÚRNAK, a fenséges fejedelemnek és úrnak, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának stb., a legkegyelmesebb úrnak
WERBŐCZY ISTVÁN, Fenséged országbírájának ítélőmestere, a maga szolgálatait legalázatosabban ajánlja

1. részlet: AZ ORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK ELSŐ RÉSZÉRŐL KÜLÖNÖSEN ÉS ELŐSZÖR (...) 3. CZIM Nemességünk eredetéről és arról, hogy az uralkodást mikép ruházták át fejedelmünkre (...)
1. § A hol is tudnunk kell, hogy ámbár a tudósok közös véleménye szerint nemes az, a kit saját érdeme megnemesít, mind a mellett is, czélunkhoz képest a nemesség, a melyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó magyaroktól Magyarországnak neveznek; még pedig ily módon: (...)

2. részlet: AZ ORSZÁG JOGAINAK ÉS SZOKÁSAINAK HARMADIK RÉSZÉRŐL ÁLTALÁBAN (...) 4. CZIM Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hívunk Ezenkívül vannak az erdélyi részekben a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a kiket mi romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban legjártasabbak: az örökségekben és a tisztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak. (...) 

Kezdjük tehát az első részlettel, melyet első olvasatra akár háromféle módon is értelmezhetnénk, amely a nemességről, annak eredetéről szól, amely - az akkori törvények szerint is - szabadot jelentett, tehát szabad akaratból - akár fejedelmi - választójogot, nem holmi jött-menteknek adományozott szavazati jogot.

Most azon lépjünk túl, hogy ma mi ad jogot ahhoz, hogy valaki akár országvezetőt is választhasson. Lassan eljő az idő, hogy rádöbbenjünk, az a jogkiterjesztés, amely oda vezetett, hogy semmirekellő felelőtlenek szavazhatnak arról, amihez nemhogy nem értenek, de a döntésben nem is érintettek, minek utána lemondtak a saját hatáskörükben hozott döntések befolyásolásáról, nem vezet máshoz, csupán egy korrupt, a választottnak nevezett önjelöltek tékozló harácsolásához. Hajdan a nemességhez jogot a véráldozat vállalásának lehetősége adott, melyet vérségi alapon örökölhetőnek ismert el akkoriban a jog. Legyen függő kérdés, hogy mi az, ami ma nemességi jogokra adhatna alapot! Most szűkítsük az uralkodó nemesség eredetére értelmezésünket, miközben elemezzük a fenti olvasatot!

"... úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt keletkezett ..."

Eddig tán egy az értelmezés, azaz - remélhetőleg - mindőnk számára azt jelenti ez a mondatrész, hogy egyenlők között egyenlő volt az a nemesség, azaz a szabadok, akik sem nem hunok, sem nem magyarok csupán, de e kettőből egyaránt származók. S a folytatás pontosít, hogy mikortól:

"... miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, ..."

Werbőczy törvénykönyve tehát ezzel azt mondja, hogy e nemességet, szabadságot, jogot felelősséggel viselők, gyakorlók azután keletkeztek, hogy "ezek", avagy "emezek", avagy "mindezek" a Kárpát-medencében forrtak eggyé, tehát nem hozták és nem is nyerték máshol avagy mástól ezt a kiváltságos jogot. Mondhatnánk, hogy eddig mindőnk egyként értelmezi a mondatot, azonban jobban meggondolva eldöntendő mégis, hogy az "ezek" alatt egyik vagy mindkettő értendő. Azt mondja-e ez a mondat, hogy Szkítiából a hunok jöttek, vagy azt, hogy a magyarok, vagy hogy mindkettő, azaz a hunok és magyarok. A kérdés - lássuk be - jogos. S a mondat folytatása, ami már nem a nemesek, azaz a szabadok, azaz a választók és választhatók eredetéről, hanem az általuk vezetett, uralt ország elnevezéséről szól, ebben is pontosít, hogy értsük mégis egyként e mondatot.

"... a melyet most változtatott néven, az ittlakó magyaroktól Magyarországnak neveznek ..."

Értsük tehát jól, úgy ahogy a mondat helyesen értelmezve szól! Gondolhatjuk úgy, hogy eldőlt a kérdés? A hunok jöttek csupán Szkítiából, míg az "ittlakók" voltak a magyarok. Azonban ez a mellékmondat nem erről szólt, azaz mást állított. A mellékmondat csupán arról szólt, hogy a nemesek keletkezése után Magyarországnak nevezték el ezt az uruságot (értsd: úriságot, úriszéket, országot!), de nem másról, mint az "ittlakó magyaroktól". Ettől még élhettek máshol is magyarok, jöhettek is magyarok, élhettek itt is hunok, azonban az országot nem a jött, vagy itt lakó hunokról, de nem is a máshol maradt, vagy jött magyarokról nevezték el, hanem csupán az "ittlakó" magyarokról. A teljes mondatból tehát az, ami egyértelmű, amit e mondat bizonyosan állít, hogy a Kárpát-medencében már bőven laktak magyarok azelőtt, hogy a Pannóniába  jött és a jötteket - az uralkodásban elfogadó - itt lakó ősök leányai és fiai közt "keletkezett" nemesség Magyarországnak nevezte ezt az országot, amelynek neve - csakhogy ezt se feledjük - évszázadokig csakis latin nyelvű iratokban fennmaradva HUNGARIA volt. 

A fenti értelmezésen az sem változtat, hogy a folytatásban Werbőczy imigyen szólt:
"2. § Midőn ugyanis a hunnok feleségestül, fiastul, leányostul és egész háznépestül Scythiából kijöttek,...."
Amely szerint tehát annyi bizonyos, hogy jöttek hunok. Az nem, hogy csak azok vagy, hogy ne lettek volna itt hunok, ugyanis újfent a tágabb értelmezésre derül fény a folytatásból:
"3. § Ezt a szokást a magyarok közt Szent István első magyar király, dicsőséges fejedelmünk és Apostolunk atyjának Géza vezérnek koráig sértetlenül fentartották, a mely szokás a hunnok közül sokat örökös szolgaságra juttatott.
4. § Mert, elhatározták és végezték, hogy az ily parancs áthágóit, (...) 5. § (...) igen sok magyart jutatott a parasztság állapotába. Különben nem történhetett volna, hogy az egyik urrá, a másik szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert mindnyájan ugyanegy nemzetségből, tudniillik Hunortól és Magortól származtak."
S, hogy a nemességről is ejtsünk néhány szót, akiket Werbőczy, mint szabadot említ törvénykönyveiben, s amelyet én megtoldottam azzal is, hogy úgy neveztem meg, mint szabadon, szabad (nem szabados) akaratból választót:
"7. § Mert a fejedelmet is csak nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal."

Azonban, ahogy írtam, most nem éppen ez az, amiről írni akarok, azaz nem a nemesség, szabadság és választói és választhatói jogosultság fogalmának mai értelmezéséről, ha megérdemelne erről is ejteni - ám nem kevés - szót. Az első idézett részlet értelmezésének végén csak azért hoztam ide e záró mondatot, hogy lássuk, az egyszerűbb értelmezési kérdések megválaszolása után - avagy azon túl - milyen feladat is vár arra, aki rendet kíván teremteni abban, amit a "demokrácia" címszavai alatt sikerült káosszá silányítani, mióta - nemhogy latinul, de - még magyarul sem értünk - s főként nem "nemes" egyszerűséggel - szót.

Folytassuk tehát a második idézett részlettel, amely a székelyekről szól! Hiszen a harmadik törvénykönyvben más nemesekről, nemességről is szól!

"... Ezenkívül vannak az erdélyi részekben a scithák, kiváltságos nemesek, ..."

Értsük jól! Tehát a hunok és magyarok közt keletkezett nemeseken kívül is voltak nemesek, akik - ráadásul - kiváltságosak. Hogy miért? Erre a folytatás ad választ.

"... a kik a scitha néptől, ennek Pannoniába való első bejövetele alkalmából származtak el, a kiket mi romlott néven "siculusoknak" nevezünk; ..."

Werbőczy István ebben a mondatrészben világosan és egyértelműen kimondja, hogy a székelyek, akiket "romlott" nyelven "siculusoknak" neveznek egyöntetűen őshonosak, azaz nem az őshonosak és újabban, a második bejövetel idején befogadottak között keletkezettek, hanem a korábban "betelepültek" leszármazottai voltak. E mondat az előző folytatásaként mindazonáltal őket - nem hunoknak, nem magyaroknak, hanem - erdélyi szkítáknak mondja. Elgondolkodtató, ha az előző részlet állításaival együtt értelmezzük e különös, kiváltságos nemesi jogokat, hiszen abból egyértelműen kiderült, hogy a második, későbbi bejövetel után keletkezett nemesség a már korábban is "ittlakó" magyarokról nevezte az országot Magyarországnak, azaz nemcsak a székelyekről, de a magyarokról is elmondható volna az ősibb honosság, azonban a kiváltságos nemesség csak a székelyekre érvényes a Tripartitumban. Ráadásul kivétel nélkül minden egyes tagjukra, születésüknél fogva. Mielőtt erre megoldást keresnénk, olvassuk csak tovább az idézni kezdett második részletet szolgáló bekezdést!
 
"... a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek, ..."

A székelyek kiváltsága tehát nem csupán egyes részletekre terjedt, hanem Magyarországon belül érvényes "teljesen külön törvényekkel és szokásokkal" elismert - mondhatni országon belüli országot jelentő - rendre. Itt most nem idézem ezen kiváltságokat, azonban megemlítem példaként, hogy míg a nem székely családok birtokjogai, ha örökös nélkül maradtak, a tulajdonosi joggal felruházott Szent Koronára szálltak vissza, addig a székely családok birtoka és jogai - jogfosztásukig, azaz Mária Teréziáig - nem, csupán a székely székek közbirtokosságára szálltak, amint a bekezdés folytatása is szól.

"... örökségekben és a tisztségekben egymás közt (a régi szokás alapján) törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint részesednek és osztozkodnak ..."

Álljunk itt meg egy pillanatra, ugyanis számomra bizony így nyer értelmet a székhelyi székelyek és a nevüket megalapozó szék (turáni nyelvekben: szaka) és székely (szanszkrit nyelven: sákja) megnevezés is egyben, s alkot - minden tudományoskodó ferdítés, fordítás ellenére is - egészséges egészet! Hiszen ők ott maradtak Attila kora után, ahol székhelyiek voltak és lettek. Ennek értelmes magyarázata csakis az lehet, hacsak nem feltételezünk Werbőczy Istvánról következetlenséget, hogy a szkíták első bejövetele után székelynek nevezett erdélyi szkíta nép is oly módon nyert nemességet, amint a második bejövetel után a hunok és magyarok között keletkezett nemesség, azaz a székely nemesség is a jött és őshonos szkíták között keletkezett. Amint a magyar történelmi alkotmányosság jogfolytonosság elve is csak így nyer értelmet, s nyilván Werbőczy István is tisztában volt ezzel, amint korának minden jogérzékeny közössége és nemese. Teljesen felesleges lett volna arról is szót ejtenie, hogy a székelység is pontosan oly módon keletkezett Atilla országában megmaradva, amint a későbbi nemesség, mikortól országuk Magyarországnak neveztetett. 

S, hogy miért is hozakodtam elő ezzel éppen a harmadik napján az új évnek? Tekintsünk a naptárra, a régire!

Ma 2016. év Fergeteg havának 3. napja, Nimród napja van.

Hunor (Fergeteg havának 4. napja) és Magor (Fergeteg havának 6. napja) ősapák atyjának neve napján a szkíták, a hunok és a magyarok nemeseire, királyaira és székhelyeire emlékezem, hogy pontosabban értsem, mit is jelent az Újév 6. napja, Vízkereszt. Különösen azért is, mert tudom, hogy a Régi Magyar Naptárban a következő nap, Fergeteg hava 7. napja: 

 Atilla, Attila, ETELE!

Ezzel kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet!
(az öreghegyi) Ferenc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése