2016. december 5., hétfő

„Költők között zenész, zenészek közt költő”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Dinnyés József : Régi énekek koncertje


Az előadás ideje: 2016. december 06. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: MissTee Teabolt, Szfvár, Ady E. u. 32. I. em.

Az idei 7. Botond-napi vásár után, Hétvezér Esten első alkalommal lesz vendégünk a 347. HVE-n Dinnyés József magyar zeneszerző, előadó-művész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros. Művészi hitvallását így fogalmazza meg: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől.” 
Dinnyés József daltulajdonos 68 éves. Az ismert előadóművészről és zeneszerzőről kevesen tudják, hogy egyben református kántor, aki járja a magyar gyülekezeteket a határon túl is. Akár Torontóig is elmegy egy magyar közösségben való szereplésért, börtönöket, templomokat is felkeres. Ő az, aki a Himnuszt a 130. zsoltár dallamára énekli.  A hitvalló református Kölcsey tudta, hogy akkor kérhet áldást, ha előtte bűnbánatot gyakorol. A bűnbánó zsoltár a 130. Himnusz erre a zsoltárra elénekelhető. Azt mondja elképzelhető, hogy erre a dallamra írta a költő a szöveget. Egy kortársnak írott leveléből tudjuk, hogy imádság után fejezte be a versét. A zsoltár maga egy imádság. Akik a Himnusz keletkezéstörténetével foglalkoznak, egy változatnak ezt is elfogadják. 
Fellépésein gyakran és következetesen végig énekli, végig énekelteti a Himnuszt. Ez tanítás. A versszakok népszerűsítését Budapesten kezdte el még a 80--as évek első felében akkori klubjánál. Kimentek az utcára a Himnusz születése napján déli tizenkettőkor, és elénekelték az összes versszakot. Ez akkor közrend elleni bűncselekmény volt. Bevitték a rendőrök, kérdezték, miért csinálja? Azt mondta a rendőrtisztnek: ha most elkezdi a Himnusz második versszakát, soha többet nem megyek az utcára énekelni. Persze, nem tudta a rendőrtiszt elénekelni. Dinnyés József el tudja énekelni a magyar költészet hatszáz évét. Dallamaival nagyon nehéz szövegeket tesz fülbemászóvá. 
Mire figyel zeneszerzés közben? Van egy íratlan szabály mondja: a vers és a zene mellérendelőek legyenek, ne üljön rá egyik a másikra. A magyar nyelvben a mondatok nagy része is mellérendelő típusú. Elfogadhatatlan, ha valami fölébe akar kerülni a másiknak. A versre vigyázni kell. A zenének és a szövegnek szövetségben kell lenni. Talán ösztönösen érzett rá, de mára már tudja a magyar, a magyar nép világéletében mellérendelő lelkületű volt. Soha nem igázott le, nem fosztott ki egyetlen más népet. 
A Dal-tulajdonos
 1974-ben
Hány dalnak lett tulajdonosa a több évtizedes pályája során? Azt mondja körülbelül 2000 dalnak a tulajdonosa. Ebből 150 régi magyar ének, ugyanennyi zsoltár, sok népdal. Vallja, hogy legalább száz népdalt minden magyarnak tudnia kéne, ha nem tud, ne is menjen ki az utcára. A verséneklés talán az egyik legnehezebb műfaj a világon. Dinnyés József mégis az életét tette rá. Ha megkérdezik, azt mondja, a mai világban nem tudjuk hova helyezni a verset, az oktatás hiányos, a vershez való kötődés gyenge. Pedig a vers tudja a szép szó útját megjelölni, hogy mindenkinek a gondolkodásában zászlóként ott legyen sok emblematikus sor. Mint például Petőfié: mondom, ne ingerkedjetek velem. Nekem is vannak emblematikus soraim, ilyen például az is, hogy „Első vagyok a második sorban”. Ez igaz. És mások is tudják önmagukra érteni. Nem öncélú ez a műfaj, ha az szólal meg, ami az ember szívében van. 

Akkor megtalálja az embereket. Azt mondja: „Mielőtt kimegyek a színpadra, imádkozom. Nézem az embereket, és próbálok velük azonosulni. Nem a kegyesség számít, hanem, hogy rábízom: Uram, segíts, hogy a szándékom őszinte legyen, és az emberek megkapják az Üzeneteket! Ha már látom azokat az embereket, akiknek az üzeneteket érdemes elküldeni, akkor már rendben vagyok. Megérzem, ha megszólal az első dal, a taps, és tudom, hogy megérkezett az első gondolat. Utána már lehet építkezni művészi eszközökkel. Nem magamat kell elfogadtatni, hanem a gondolatsort.” A kétezer dalból, ami leginkább a szívéből szól az Vörösmarty. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek.*
A műsor régi énekek, adventi énekek, mai dalokból fog állni, de minden alkalommal más, a jelenlevők a közönség segítségével alakul. Az est felejthetetlen alkalom lesz a közelgő Karácsonyi áhítatra történő felkészüléshez. Szellemi és lelki felkészülés az Ünnepre. Az est zárásaként megajándékozhatjuk szeretteinket és persze magunkat is, hiszen lesz alkalom CD-ket és könyveket vásárolni, dedikáltatni. 

Várunk mindenkit nagy szeretettel a dalestre, amely az utolsó előtti rendezvény lesz a Miss Tee teázóban. 

Az előadás ideje: 2016. december 06. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: MissTee Teabolt, Szfvár, Ady E. u. 32. I. em.      

Fejér Szövetség Sajtószolgálat




*(Az ismertető a Vas Népében megjelent interjú nyomán készült.)   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése