2017. május 5., péntek

Az évad utolsó iskolai állomásához érkezett a Tudománytörténeti Vándorkiállítás (képpel frissítve)

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)
Tisztelt Pedagógusok és érdeklődő fehérvári Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!


Kevesebb, mint két héttel az Országos Tudománytörténeti Verseny Fejér megyei elődöntője előtt továbbítjuk a hírt, hogy a Vándorkiállítás az évad utolsó iskolai állomására érkezik.

Ezúton hívjuk meg Önöket
a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége
Tudománytörténeti Vándorkiállítása
nyolcadik iskolai megnyitójára,
2017. május 8-án (hétfőn) 15:00 órára
a Zámolyi Csanádi Imre Általános Iskolában
(8081 Zámoly, Kossuth u. 51.)

Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és A2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő”
(Kossuth Lajos)

Dr. Pálfi György tudományos igénnyel összeállított gyűjteményének gondozására és a bemutatásban történő közreműködésre a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítványt kérte fel, amelynek első elnöke volt és azzal a céllal ajánlotta fel a Magyarok IX. Világkongresszusa alkalmából a Magyarok Világszövetségének, hogy e kiállítási gyűjteménnyel elősegítse, szorgalmazza és támogassa a világ magyarlakta területein további kiállítások rendezését. 

A megnyitó menetrendje:
A zámolyi kiállítás felállításában résztvevő csapatunk
  • Csordásné Papp Ágnes, a Zámolyi Csanádi Imre Általános iskola igazgatónője köszönti a megjelenteket az iskolaközösség nevében,
  • Dr. Gál Erzsébet elnök, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviseletében tolmácsolja Pálfi György professzornak, a kiállítás alkotójának üzenetét és ismerteti a kiállítás tartalmát
  • Sajó Mária, a Fejér Szövetség társelnöke hirdeti ki a Magyarok Világszövetsége által meghirdetett Országos Tudománytörténeti Verseny 2017. május 21.-i megyei elő- és 29.-i megyei döntőjének versenykiírását és nyitja meg a kiállítást.
A VERSENYKIÍRÁS a Fejér Szövetség honlapjáról és innen is letölthető.

http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016. novemberi megnyitójáról a képre kattintva látható
A vándorkiállítás első bemutatójára Székesfehérvárott, a Civil Központban a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával és a 2016. november 8-án 15 órakor kezdődő "20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara" ünnepsége társrendezvényeként került sor. A kiállítás most a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumából a Zámolyi Csanádi Imre Általános iskolába látogat, ahol előre láthatólag május 25.-ig lesz megtekinthető, majd a Nagycenki Széchenyi Emlékmúzeum lesz az otthona mintegy három hónapig, a szeptemberi iskolaév kezdetéig. A kiállítás minden helyszínen a fogadó intézményi rendtartás szerint meghatározott időben és térítésmentesen látogatható.

A "Tudománytörténeti Vándorkiállítás" szervezőinek határozott célja és térítésmentes felajánlása továbbá, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát amiképpen a fiatalok, azonképpen szüleik és érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége tisztviselői az egyes helyszíneken a vándorkiállítás megnyitóján ugyancsak térítésmentesen vállalnak tárlatvezetést és igény szerinti kiméretben előadást. 

Előzetes jelentkezéseket
  • a Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> címén és/vagy
  • a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány <karpat.medence2012@gmail.com> címén várjuk.
A vándorkiállítás állomáshelyeinek időegyeztetését a helyi szervezők végzik.
Kapcsolat: Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370

"MERJÜNK NAGYOK LENNI" Országos Tudománytörténeti Verseny Nevezési lap letölthető a Fejér Szövetég honlapjáról <https://fejerszovetseg.blogspot.hu/p/magyarsagtudomanyi-fuzetek-megrendelese.html> és kitöltve leadható a kiállítás éppen érvényes helyszínén az iskola (fogadó intézmény) által megadott rend szerint. Minden érvényes nevezést benyújtó diák a szervező Fejér Szövetség részéről egy ajándék könyvben részesül. A nevezés későbbi időpontra is lehetőséget jelenthet, azonban a közelgő megyei versenyre a nevezési határidő május 14.

A vándorkiállítás történései és legfrissebb hírei az állandó hírrovatunkban olvashatók: Magyarságtudomány 

Korábbi hírünk: Bő egy hónappal a megyei verseny előtt ért Dunaújvárosba a Tudománytörténeti Vándorkiállítás

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök, társelnök
Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete - Fejér Szövetség 
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em. 
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése