2018. január 22., hétfő

Megtisztelő meghívást elfogadva vett részt a Fejér Szövetség küldöttsége Dunaszerdahely Magyar Kultúra napi ünnepségén

Felemelő élményben volt része tegnap este a Fejér Szövetség küldöttségének Dunaszerdahelyen, a magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett ünnepségen. Dr. Boór Ferenc társelnök és Fórizs József nemzetvédelmi tagozatvezető Bugár György önkormányzati képviselő, a Ferences Szeretetszolgálat vezetője meghívására és vendégeként érkezett arra az eseményre, amelynek főszónoka Kövér László volt, az Országgyűlés elnöke. Az ünnepségen külön köszöntötték a magyarországi társadalmi szervezetek képviselőit is,
Az ünneplő közönség a magyar himnuszt énekli - az első sorban Karaffa János és Karaffa Attila (a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke) mellett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Karaffa János lehajtott feje felett a harmadik sorban: Bugár György képviselő, Dr. Boór Ferenc és Fórizs József
 A Dunaszerdahelyi Televízió részletesen beszámolt  az eseményről
A kultúránk megtartó ereje
címmel: 2018, január 21- 21:51 | Kultúra
Vasárnap este a Magyar Kultúra Napja ünnepi rendezvénye zajlott a teltházas Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.
A kultúránk megtartó ereje

Nyolcadik alkalommal ünnepeltük közösen a Himnusz születésnapját, amelyen a vendégek között köszöntötték Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét, Pető Tibort, Magyarország Pozsonyi  Külképviseletének nagykövetét, Hájos Zoltánt, városunk polgármesterét, A. Szabó Lászlót, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Horváth Zoltánt, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Menyhárt Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnökét, Rigó Konrádot, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkárát, Molnár Imrét, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatóját, Cserna Sándort és Ilonát, Újpest Önkormányzatának képviseletében, a Nagycenkért Alapítvány és nagycenki civil szervezetek valamint a Nagycenki Római Katolikus Egyházközség képviselőit, a székesfehérvári Fejér Szövetség tagjait, valamint a városi és megyei képviselőket. A rendezvény házigazdája Rajkovics Haizok Melinda volt.

Az ünnepi program elején Petőcz Balázs, a Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás tagja Horváth István: A nyelv csak élve tündököl című versét adta elő. Őt a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnökének, Karaffa Attilának ünnepi köszöntője követte, amelyben kiemelte, az európai kultúra nem létezhet nemzeti kultúrák nélkül, a felvidéki magyarság számára pedig saját kultúrájának megtartása az, ami lehetővé teszi, hogy elkerülje a szétmorzsolódást. (A teljes beszédet hamarosan elérhetik honlapunkon.)

A programok sorában a Szent János Egyházi Alapiskola énekkara mutatta be műsorát, majd Ravasz József, egyetemi tanár és költő saját versét, a „Lyukat keresünk a békéhez” adta elő.

A Guruló trió táncosai most is hatalmas tapsot kaptak, nem volt ez másként a többi előadó esetében sem. Az est ünnepi szónoka Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke volt, aki hangsúlyozta: „A történelem bennünket magyarokat szétválasztott és szétszórt, de a kultúránk megtart, ezért mi nem a szétesés és a szétszóródás, hanem a megmaradás nemzete vagyunk a Kárpát-medencében és szerte a világon.(...) A történelmi időkben előttünk járt 33 magyar nemzedék áldozatos teljesítménye arra kötelez mindnyájunkat, mai magyarokat, hogy senki által ne hagyjuk megszüntetni sem keresztény hitünket, sem anyanyelvünk szavainak értékét és értelmét, sem az észjárásunkat, sem a lelkiségünket, a kultúránkat, mert akkor a Kárpát-medencében elvész a magyar élet.“ (Az Országgyűlés elnökének beszédét hamarosan teljes terjedelemben közöljük.)

A Művészeti Alapiskola tehetséges tanulóinak előadásában Varga Zaránd Szervánszky Endre: Magyar tánc c. művét játszotta, zongorán kisért Rácz Zsuzsanna, Bartal Dóra népdallal készült, Dominika Grajcárová a fuvolánál, Peter Kelemen zongorán bizonyította tehetségét. Varga Zaránd, pedig még visszatért a színpadra, Rudnyánszky Gyula, A magyar nyelv című versét adta elő.

Nagy érdeklődés kísérte a Csallóközi táncegyüttes műsorát is, akiket a Fölszállott a páva friss kategóriagyőztese, a Pósfa zenekar kísért. A remek népi dallamok után a Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkórusa zárta a fellépők sorát, hogy aztán a program végén a résztvevők közösen elénekeljék a Himnuszt, amelyet a kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezett be. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
További felvételeink Képgalériánkban tekinthetők meg.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése