2018. február 22., csütörtök

Boór Ferenc válasza Patrubány Miklós levelére, azaz a kizárását tárgyaló elnökségi ülésre

https://youtu.be/CM7Uz9X67So
A Magyarok Világszövetsége székházában
2017. március 15.-i ünnepség keretében
folyt nyilvános kerekasztal beszélgetés
(benne Boór Ferenc 1:29:20-tól)
a képre kattintva visszajátszható
Tisztelt Elnökség!
T. Patrubány Miklós!

Megkaptam Ej.2018.0081 iktatószámú meghívó levelét az MVSZ elnökség ülésére.

Ezúton jelzem, hogy nem áll módomban és szándékomban személyes részvételemmel befolyásolni, vagy hátráltatni az elnökséget a döntésben.

Lényegi mondandómat már eljuttattuk (az MVSZ Küldöttgyűléséhez korábban benyújtott fellebbezésem mellékleteként is postázott 136 oldalas összefoglalóval) az elnökség számára, a kiemelten fontos

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy az elnökség nem adott módot (az etikai vizsgálat kezdeményezése és/vagy lezárása előtt) 2017 májusa óta  szinte minden levelemben (legalább ötször, ha nem többször) kezdeményezett tisztázó elnökségi meghallgatásra, s Oláh István térségi elnök és kísérete sem azért utazott 2018. február 11-én Székesfehérvárra, hogy megtisztelje jelenlétével a Közgyűlésünket, azaz kérésünknek eleget téve közreműködjék annak minden szempontból szabályos lebonyolításában.

Védekezni pedig a legkevésbé sincs okom (amint Sajó Victor megyei küldöttnek sincs), minthogy:
  1. az MVSZ elnöke által és általam is aláírt külön megállapodásban ajánlott és támogatott, 2017. tavaszán az elnökség által dicséretben is részesített tevékenység keretében végzett minden tevékenységem, tevékenységünk, minden korábbi és későbbi szóbeli és írásbeli megállapodásunk más társadalmi szervezetekkel bizonyítottan csakis az MVSZ érdekeit és jó hírét szolgálta,
  2. az MVSZ tudománytörténeti kiállítás felelőseként, megyei elnökként egyetlen megnyilatkozásom sem sértette az MVSZ Alapszabályát, érdekeit, céljait és elnökségi tagjait (különösen az nem, amit furcsa módon Oláh István térségi elnök félreértelmezve saját magára, sőt az elnökség tagjaira is erőltetett az adventi levélsorozat latin nyelvű jézusi idézetének szó szerinti /félre/értelmezésével, a lényegi tartalom figyelmen kívül hagyásával),
amit viszont velünk szemben az elnökség és különösen az elnök és a térségi elnök leveleiről már a legkevésbé sem áll módomban kijelenteni.

Remélem, s az utolsó pillanatig bízom abban, hogy az elnökség többsége megérti
  • Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár Sajó Máriához, Sajó Victorhoz és hozzám írásban eljuttatott gondolatait, s az azzal járó emberi és etikai elkötelezettségemet, elkötelezettségünket,
  • az MVSZ elnöke által és általam is aláírt megállapodás valódi tartalmát,
  • következésképpen azt is, hogy a megkezdett (rendkívül sikeres) úton és (felemelő) módon folytatjuk a Pálfi György Tudománytörténeti Kiállítás terjesztését a szerzővel, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvánnyal együttműködve, a Fejér Szövetség társszervezeteinek a kitűzött célok mellé rendelt odaadó és önzetlen részvételével a terjesztésben, s az azóta bekapcsolódó támogatókkal és terjesztőkkel karöltve, különösen a (az MVSZ-ből időközben ugyan kizárt, ám rendületlenül kiváló magyar közösségként munkálkodó) Pásztói Magyar Összefogás Baráti Körrel és további társadalmi szervezetekkel!
Kívánom, hogy
  • az MVSZ elnöksége találjon rá az együttműködés útjára a Pálfi György Tudománytörténeti Kiállítást gondozó Alapítvánnyal és a terjesztő szervezetekkel,
  • s hogy legalább olyan hatékonyan és sikeresen bővítse az MVSZ tagságát és közösségeit, amilyen hatékonysággal és gyorsasággal intézte az elmúlt évben (és intézi a mai napig) MVSZ tagok, tisztviselők, szervezetek ellen a fegyelmi, etikai vizsgálatokat és kizárásokat!
Mindaddig, amíg jogerősen Magyarok Világszövetsége tagja vagyok, mint tisztviselőnek is választott MVSZ tag, azután pedig mint tisztességes magyar ember, bízom a Magyarok Világszövetsége közösségének erejében, józan ítélőképességében és töretlenül küzdök helyi közösségünkkel együtt a magyarság felemelkedéséért!

Kérem, hogy döntés előtt ezt a levelem olvassák fel és/vagy el (ha a fent hivatkozott 17 oldalas és 9 oldalas dokumentum kiosztása az elnökség tagjai és minden jelenlévő számára nem is volna lehetséges)!

Bizalmam az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök
MVSZ Fejér Megyei Szervezete

Közzé tette a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2 megjegyzés:

  1. Azon veszem magam, hogy a megértést a csoport, a közösség céljai felől megragadni már nem lehet.
    A szándék felfejtése lenne a következő -bár igen csak csalfa- mód, amely az önellentmondások okán megreked.
    (Már önellentmondásnál is tartunk? Hisz idáig el sem juthatott volna a dolog!)
    Akkor csak a hasonlatosságok maradnak.
    Melynek szétfutó szálai nem a sokaságból terhes feladat okán, hanem a riasztó lehetőségek miatt aggasztóak.
    No, nem a "tudományos" csoportlélektan, csoportszerveződés különösségei, hanem a történelemé. Erről a sztoriról szólnak a drámák többségei évszázadok óta.
    A szálazás is ide vezet.

    És itt következne annak megállapítása hogy
    - mi is ez valójában / hiábavalóság No1./;
    - keresése, hogy hol, hogy miben, ki(k) által jött létre a törés, stb. / hiábavalóság No...sok/.
    Ám ez még soha nem hozta helyre, vagy tette jobbá a dolgokat.

    ... Pedig legelőbb Sütő András sora jutott eszembe:
    "Hajoljunk egy kicsit közelebb egymáshoz. Közelségben nyílik a távlat is a helyes ítéletnek."
    Bajos a dolog, ha nincs kivel hajolni...

    Csalafinták Sütő szavai. Elmesélik e konkrét konfliktus valódi mélységét, okát, s kulcsát.

    Ítélet.
    Égi vagy földi?
    A földi mozzanat, a közeledés, a hajlás, önmagában szakrálissá válik a lélek szándékától.
    Így nyer jogot, feloldozást, áldást.
    Hát hajoljunk egy kicsit közelebb... :-)

    szeretettel: József

    VálaszTörlés
  2. MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE
    Patrubány Miklós elnök
    1051 Semmelweis u. 1-3.

    Tárgy: MVSZ-hez címzett magyar mentő közérdekű tájékoztatás közzététele

    Tisztelt MVSZ Elnök Úr!

    Kérem a t. Magyarok Világszövetségét, hogy pl. a Hírlevelükkel, minden kapcsolatban lévő hazai és külföldi személyhez juttassák el a lelepleződött magyar kiirtás módjára és eredményére vonatkozó figyelem felhívást:

    1950 óta, a hazai kormányok (mindegyike) szisztematikusan irtja a magyarokat. Az alkalmazott módszer az 5 Mózes 7/1-26, 2 Mózes 23/20-33, Talmud Taanith 10. a. lap, és Baba kamma 93 b. lap szerinti ivóvíz- és étel összetételi diszkrimináció. A szennycsatornákból bejuttatott vegyszerekkel, vírusokkal szennyezett ivóvíz életrövidítő hatása mindig is ismert volt. Az viszont nem, hogy a nyugati országokban 1950-től folytatott kálisóval műtrágyázás és kálisóval sózás tényleges, általa eltitkolt oka egy izraeli tudós nemrég közzétett ama várakozásának, hogy 2050-re nemzőképtelen lesznek a nyugati férfiak, köztük a magyarok is!

    Ezt, a káliumműtrágyázással és konyhasó helyett kálisóval sózással folytatott népirtást újabban „Nemzeti Stop Só Programnak” és „Menzareformnak” is nevezik. A férfiak, ill. a hím állatok negyedik nemzedéke lesz nemzőképtelen tőle. Nobel díjas biológiai hatás mérések bizonyítják! 1950-ben kapta a Nobel-díjat három biológus (mellékvesekéreg) kutató, akik patkányokon és embereken végzett biológiai hatás vizsgálatokkal egyértelműen bebizonyították az élelmiszer káliumtartalom növelés és konyhasótartalom csökkentés magas vérnyomás előidéző, életrövidítő és nemi jelleg torzító, nemzőképesség elveszejtő, vagyis fajirtó hatását.

    A hazai kormányok a magyarok népirtás következtében kiürült ingatlanait kiárusíthatják a nemzőképes keleti bevándorlóknak? (Ők azért nemzőképesek, mert nem műtrágyáztak és nem sóztak mérgezően a káliummal!)

    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2018/01/nyugd%C3%ADjasokrolnyugdijasoknak171213email2.pdf
    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2017/11/emailkonyv-101-ivartalanitanak2050re.pdf,
    http://www.tejfalussy.com/wp-content/uploads/2018/03/Bakondi-kozerdeku-bejelentes-180228.pdf.,

    Ezt a tájékoztatást mindenki továbbítsa legalább 10 magyar családhoz, hogy ők is megértsék a problémát és elkezdhessenek védekezni. Aki ennyit sem tesz meg a többiekért, azt sem érdemli meg, hogy tovább éljen!!!!

    U.i.: Nyilván magyar ellenes minden képviselőjelölt, párt és egyéb tömegszervezet, s valamennyi jogász, ill. egyéb szakértő is, amelyik nem követeli azoknak a „bibliai és talmudi törvényi” előírásoknak a véglegesen hatályon kívül helyezését, amelyek a fenti módszerekkel fajirtással ingatlanszerzésre biztatják fel a zsidókat!

    Verőce, 2018. március 5.

    Jogos védelemként (Btk.) és megbízás nélküli kárelhárításként (Ptk.), mint „Magánhonvédő”, tisztelettel:

    (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc nyugdíjas,
    oknyomozó mérnök, korábban minisztériumi, országgyűlési
    önkormányzati és akadémiai hatásmérés tudományi szakértő
    Hungary 2621 Verőce, Lugosi u. 71. www.tejfalussy.com
    tudomanyos.rendorseg.pjt@gmail.com
    +36 20 2181408

    Cc.: Orbán Viktor miniszterelnök úr segítésére, az élettanilag optimális, naponta szükséges 15-25 gramm konyhasódózis 5 gramm alá csökkentését, s a naponta szükséges 0,5 gramm káliumdózis (lásd a Ringer fiziológiás infúziós oldatnál alkalmazott dózisait) 5 gramm fölé növelését előírással közveszély okozó, életveszélyesen hamis Nemzeti Stop só Program, Menzareform és Chips-adó betiltását követelve. Ha nem tiltaná be, továbbítsa önmaga ellen, népirtó elleni magánvádas feljelentésként az illetékes büntetőbírósághoz!

    VálaszTörlés