2018. március 4., vasárnap

Atila es/is Szent István 3. rész - Keleti Géták és/is Gut-Keledek

Ha kedd, akkor Hétvezér Est ...
Dr. Boór Ferenc: Keleti Géták és/is Gut-Keledek?
Atila és/is István - a magyarság zivataros évszázadai Atilától Szent Istvánig (3. rész)

A Fejér Szövetség Hétvezér Estéinek soron következő, 406. előadója újra Dr. Boór Ferenc műegyetemi tudományos munkatárs, a Szent György Lovagrend lovagja, a Fejér Szövetség alapító társelnöke, s az MVSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke lesz. Előadása annak a ciklusnak befejező, 3. része, amelyben Atila és Szent István történelmi szerepének párhuzamait taglalja. A 3. rész a Gut-Keled házi leszármazottakon keresztül mutatja be a rejtett, mégis meghatározó párhuzamokat.

Az 1. rész kiindulópontja a már régóta feszegetett "titok" feltárásából indult, ami miatt Kolozsvári Grandpierre Endre egyik kései TV felvétele is, melynek címe: "Könyv ítélőszék" volt, nagy vihart kavart. A 2. rész a történelmi kort vette célba, azaz a világtörténelmi felfogás számos népének és korának rendkívül homályos és zavarkeltő időszakaszait mutatta be az ún. "népvándorlástól" az ugyancsak úgynevezett "avarvészig", számos szerephez jutott királyi személyiség furcsa párhuzamait taglalva. Az előadás végül ott szakadt félbe, mikor kiderült, hogy az Atila örökségébe visszatérő Turul-házi Csaba utódok első - vitathatatlanul királyi méltóságot nyert - királya nem csupán - a krónikáinkban németeknek nevezett - aváriai bajor lovagokat és szlavóniai, horvát és velencei hercegségeken meghatározó (burgundiai?) Orseoló örökösöket fogadta be, hanem az angol-szász uralkodóház menekültjeit is, a száműzött angol-szász Eduard és Edmund örökösöket is, kiknek gyermek bárdjai a magyar királyságban születtek és - végül - az utolsó angolszász bárd, Edgar király - nemes egyszerűséggel csak az utolsó Atheling - nővérével, a későbbi skóciai Szent Margittal teremtették meg mégis az angol uralkodók folytonosságát.

S, feltűnt egy ház, amely mintha összekötötte volna az Atila udvarától királyságokat, hercegségeket öröklő spánok, bárdok, frankok és alán-svéb-vandál királyok uralkodó-házait az Atila örökségébe lépő Csaba utódokkal, s amelytől nem akárminő leszármazottak sora nyert fővezérséget, nádorságot, ispánságot,..., azaz legfőbb helyet az apostol magyar király mellett, azonban a magyar koronát, még ha esélyük is lett volna rá, soha nem nyerték, vagy fogadták el.

A befejező, 3. előadás a Gut-Keled ház e különös szerepével foglalkozik, mely nemesi házhoz tartozott Edgar Atheling, utolsó angol-szász király és Vecelin lovag is, de a Bocskai, a Báthori, a Zrínyi és a Rákóczi családok is. Újra látni fogjuk a Hun, az Avar és a Magyar kor párhuzamait ebben is, azaz végigkísérjük, hogy lettek a keleti géták gótok, az alán-vandál és svéb spánok ibériai névadók, honnan származnak a frankok, a lombárdok, s végül, de a legkevésbé sem utolsó sorban az angol-szászok és jüt-jut dánok. Avagy nem is népek, hanem névadó királyok, királyságok? Népvándorlás, avagy névváltozás és -vándorlás zajlott? Avagy mikor és hogyan is alakultak meg az európai királyságok?

Az előadó a megannyi hiteles forrást idézve, a tényeket és bizonyítékokat egymás mellé sorakoztatva érvel majd, azonban azon kívül, hogy felhívja a figyelmet az ellentmondásokra, a lehetséges feloldásra is ad támpontokat.
 
Szeretettel várjuk az érdeklődőket. S bár a befejező, 3. rész az előadások zárása, biztosak lehetünk abban, hogy a vita e korról és szereplőiről a legkevésbé sincs és lesz lezárva.

Az előadás ideje: 2018. Böjtmás - Kikelet hava, azaz március 6. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

Fejér Szövetség Sajtószolgálata

4 megjegyzés:

  1. hat hogy megneznem Ferencz doktort! valamit csinaljatok na hogy legyen felveve a dolog!!! D

    VálaszTörlés
  2. ide meg kerultek fel Fomenko eloadasok magyar fordittassal + meg egy masik
    http://szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vilagkor.blog

    itt meg en varialok lehet mittom hihetetlen kene matatni ebbe az iranyba es [Feri dr. amugy jolnyomja azert neznem meg!]
    meg ha jol tudom mernok ugy hogy hatha jobban eszreveszi azokot a dolgokot es amiket en varialok,mas osszefuggeseket stb

    http://szkitia.ingyenblog.hu/kitalalt-kozepkor-vagy-vilagkor.blog

    VálaszTörlés
  3. csinaltam egy listat a tortenelem hamisitas videokbol [kitalalt kozepkor, kitalalt vilagkor] + oldalt balrol oldal linkekkel a temaban

    https://www.youtube.com/playlist?list=PLyydlTqOIG_rzqrh3_3VxgrAX_IayVmBE

    hungy

    VálaszTörlés
  4. http://www.mediafire.com/file/12nwu160kt17emp/andronikos+andris%288%29.rtf

    atila jezus salamon szulejman bathory stb

    http://www.mediafire.com/file/12nwu160kt17emp/andronikos+andris%288%29.rtf

    VálaszTörlés