2018. június 28., csütörtök

Megoldódik a "rejtély" tán még a Fejér Megyei Hírlap számára is?


https://photos.app.goo.gl/aD6YSuTWjPoZXVFi9
Képalbum az eseményről a képre kattintva
Bár sajtóhírünket már napokkal a megemlékezés előtt kiküldtük (lásd: Százötven perc vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékéért Székesfehérvárott) nemcsak a megyei, hanem az országos sajtócímlistánkra is (mintegy 500 címre), köztük a Fejér Megyei Hírlap általunk ismert szerkesztőségi címeire is, mégis "rejtélyesnek" neveztetik a hírlap "visszafogott megemlékezés" címmel megjelent cikkében az, ami 2018. június 18-án a teljes nyilvánosság előtt zajlott (lásd: 150 perces díszőrséggel emlékeztünk a kormányzóra Székesfehérvárott) az Országzászló téren, s már 10 napja az emlékművet díszíti. Bár valóban visszafogott ünnepélyességgel zajlott a megemlékezésünk, kívánjuk a szerkesztőknek, hogy ennél nagyobb rejtélyt ne kelljen a jövőben felderíteniük.

S mégis, el kell ismernünk, hogy változott valami, még a Fejér Megyei Hírlapban is. Már észreveszik, hogy vannak valódi, nem külföldi, nem kormányzati, nem pártok által támogatott vagy vezényelt, hanem tisztességből cselekvő, valóban társadalmi, (hivataloskodásból, vagy idegen hatásra beidegződésből előszeretettel lecivilezett) közéleti szereplők is, akik acsarkodó hangoskodás, vagy ripacskodó magamutogatás helyett szerényen közlik véleményüket arról és azért, amiről és amiért van mit és kit az elmúlt 70 évben ráhordott rágalmaktól és heveny értetlenségtől megtisztítani, felmenteni.

2018. június 27., szerda

Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás következő állomása MOGY2018 Ópusztaszer

Magyar Tudománytörténeti Vándorkiállítás a MOGY2018-on

forrás: bosztor.hu | 2018/05/26 | Szerző: Vukics Ferenc

A Fejér Szövetségnek köszönhetően a Magyarok Országos Gyűlésén bemutatásra kerül a Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, szakmúzeum-igazgató által összeállított Magyar Tudománytörténeti Kiállítás.

2018. június 25., hétfő

Quo vadis humanitas?

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Magyaródy Szabolcs: A lassan, de biztosan bekövetkező „kataklizma” túlélésének eszközei.



A Hétvezér Est közönsége negyedik alkalommal találkozik Magyaródy Szabolccsal, a 421. HVE előadáson, aki Kanadában él, de rendszeresen jár haza a Kárpát-medencébe és tart előadásokat, a nyugati magyar emigráció jeles képviselőjeként. Felbecsülhetetlen szerepe van a keresztény, magyar, nemzeti és polgári hagyományok, értékek megőrzésében, átmentésében. Ezúttal nem csak a magyarság sorsát, hanem a magyarság sorsán keresztül az emberiség jelenlegi, zsákutcába torkolló sorsát elemzi és próbálja megtalálni a helyes válaszokat korunk soha nem tapasztalt, végzetes hibákkal telített, „kataklizmával” fenyegető helyzetére.  Quo vadis humanitas? Hová tartasz emberiség? Teszik fel egyre többen a kérdést. Ezen az esten Magyaródy Szabolcs fogja feltenni ezt a kérdést, s persze nem csak a kérdést fogalmazza meg, hanem a helyes válaszokat is megpróbálja megtalálni.

2018. június 21., csütörtök

Lakossági fórum a fenntartható közösségekről Vukics Ferenccel

Lakossági fórum Székesfehérváron 

Királykút Emlékház, Székesfehérvár
Székesfehérvárott a Fejér Szövetség közreműködésével tart lakossági fórumot Vukics Ferenc, az Országos Baranta Szövetség elnöke.
A 2018.06.25-én 18.00-kor kezdődő előadásának címe: Fenntartható közösségek - Fenntartható nemzet.

2018. június 19., kedd

150 perces díszőrséggel emlékeztünk a kormányzóra Székesfehérvárott

150 perces díszőrség vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékéért

Tisztelt Megemlékezők!


Köszönet mindenkinek, aki megtisztelte jelenlétével és különösen a díszőrségben részvétellel a megemlékezést vitéz nagybányai Horthy Miklós 150. születésnapi évfordulójáról.

Horthy Miklós bevonulása Székesfehérvárra (1919)
forrás: http://mandadb.hu/tart/mcitem/102358
A 150 perces díszőrségben 7 és fél perces őrségváltásokkal részt vállaltak
  • az Alba Regia Civitas (ARC)
  • a Fejér Szövetség (FEJSZE)
  • a Fejér MAG Egyesület (FME)
  • a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM)
  • a Rákóczi Szövetség
  • a Szent György Lovagrend
  • a Történelmi Vitézi Rend
  • a Trianon Társaság
  • a Vitézi Rend
    és
  • az Országzászló Védnöki Testület képviselői
A legnagyobb tisztelettel:
Ferenc (az öreghegyi)

2018. június 17., vasárnap

KRÓNIKÁSÉNEK A SZERETETRŐL

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Vendégünk Dévai Nagy Kamilla énekes előadóművész


Dévai Nagy Kamilla


Ha hinni lehet a krónikáknak – már pedig a krónikások ritkán tévednek – akkor éppen 9. évfordulója lészen annak, hogy elindult a Fejér Szövetség szervezésében, rendezésében a Hétvezér Estek kulturális, közéleti program sorozata azaz éppen 9 évvel ezelőtt vagyis 2009. június 16.-án volt az első Hétvezér Est. Így tehát a soron következő Hétvezér Est - bár számozása nem takar kerek számot, - de kerek évfordulót annál inkább igen! Ezen a nevezetes, nevezetesen a 420. Hétvezér Esten nevezetes vendégünk, Dévai Nagy Kamilla, Bartók-, és Kazinczy díjas előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze lesz, aki önálló estjével tiszteli meg a fehérvári közönségét.

2018. június 16., szombat

Magyarságról, királyságról, történelemkutatásról

Honnan is származnak a magyarok?
forrás: Nagy Gábor, 2018. május 14. 21:50
Nagy port kavart az év elején a hír, miszerint az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport kimutatta, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan nem finnugor eredetűek, hanem eurázsiaiak.

A Magyar Krónika című lap interjút készített Kásler Miklós professzorral, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával, az EMMI miniszteri várományosával. A szakember a beszélgetés elején elmondta, azért is vágott bele ilyen nagy intenzitással Árpád-házi III. Béla és felesége, Chatillon Anna leleteinek archeogenetikai kutatásába, mivel hiányérzet gyötörte amiatt, hogy a magyarok nem zarándokolhatnak el úgy királyaik sírjaihoz, mint az angolok, a spanyolok, az osztrákok és a lengyelek.

III. Béla király földi maradványai /forrás: szekesfehervar.hu/

Százötven perc vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékéért Székesfehérvárott

Tisztelt Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Közéleti Szereplők!
Tisztelt Sajtómunkatársak!

Vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868-1957)
Magyarország kormányzója (1920-1944)
S Z Á M V E T É S
ősszállítás Horthy Miklós 17 évéről
150 évvel ezelőtt, 1868 június 18-án született vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója.

A Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér megyei szervezete meghívására az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér MAG Egyesület, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete, a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa, a Trianon Társaság Fejér megyei szervezete tagjai ezen alkalomból megemlékezést tartanak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én avatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél.

150 perces díszőrség
vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó emlékére
születésének 150. évfordulóján,
2018. 06. 18-án (hétfőn) 18:00- 20:30
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

2018. június 10., vasárnap

A gondolat teremtő ereje (1. rész)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Az alkotók kérésére egy hónappal elhalasztva.
Helyette Dr. Boór Ferenc: A fehérvári Országzászló tér helyreállításának története az alkotói munka kezdetéig
Újra Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművet avatott Székesfehérvár, 2018. június 04.-én
Máthé Krisztián, Boór Bernadett,
Láposi Gabriella, Bíró Csaba
A 419. Hétvezér Est ismét kiérdemelte a rendhagyó jelzőt. Ugyanis mi másnak lehetne nevezni azt a beszélgetést, amikor azokkal az alkotókkal találkozunk, és arról a történelmi, várostörténeti jelentőségű eseményről adnak számot ők, akik és ami révén lehetővé vált, hogy Székesfehérvár országzászlót állítson 70 év után ismét, hogy ezzel hitet tegyen amellett a Magyarország mellett, melynek egykor székvárosa volt. Beszélgetés ez a javából azokkal az alkotókkal, akik formába öntötték a közösség akaratát, hogy a koronázó város Országzászló terén ismét az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű ékeskedjék

2018. június 9., szombat

S még mindig Országzászló tér - hálásak vagyunk a szemtanú e mondatáért

"A mostani avató talán még ünnepélyesebb volt, mint annak idején"
Zoltán Tibor (1936-os szemtanú)

Sági Zoltán tollából a feol.hu oldalon olvasható az alábbi cikk, melyből a fenti mondat lelkünkhöz szól, hiszen az Országzászló tér és Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű avatása, szereposztása, forgatókönyve Dr. Boór Ferencnek, a Fejér Szövetség társelnökének tollából való. S, ha nem is teljesen összevethető a múlt és a jelen, azaz talán túlzó és sommás is összevetni a mostani és a 82 évvel ezelőtti avatót, a következtetés talán így mégsem alaptalan, hogy méltók maradtunk ahhoz, ami helyénvaló.

        Tibor bácsi az eredeti Országzászló téri emlékmű                                               avatásán is ott volt                              

2018. június 7., csütörtök

Köszönet a közreműködőknek és résztvevőknek Székesfehérvárról

Köszönetnyilvánítás

2018. június 4-én 15:30-tól adta át 
ünnepélyesen a szélesebb közösségnek Székesfehérvár a kiemelt beruházásaként felújított
Országzászló terét
és avatta fel újra a 70 éves "száműzetésből" visszatért
Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművét

A helyreállítás érdekében szervezett társadalmi összefogást kezdeményező Fejér Szövetség nevében köszönetünket fejezzük ki
  • Székesfehérvár MJV Önkormányzatának, különösen Dr. Cser-Palkovics András polgármesternek a térkialakítás és az emlékműről folyó társadalmi együttműködésben kifejtett példaértékű szerepéért és a közművelődési titkárságnak az avatási szertartás szervezésében nyújtott odaadó támogatásáért,
  • az Országzászló Védnöki Testület tagjainak a társadalmi összefogásért hozott áldozatos szerepvállalásukért, a társadalmi összefogás Nemzeti Lobogója és - a mintegy "nemzeti emlékhellyé" emelkedett - fehérvári Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékmű feletti védnöki szerep felvállalásáért,
  • az Országzászló tér tervezését végző KörTeKert Táj- és Kertépítész Stúdió munkatársainak, Ghyczy Zsuzsanna és Vojtek Tímea táj- és kertépítészeknek a múlt, jelen és jövő, a méltóság, az emelkedettség és a közösség teremtő könnyed játékosság harmonikus egységének megteremtéséért Székesfehérvár megújult Országzászló terének térkialakításában,

2018. június 5., kedd

Tudománytörténeti kiállítás a Perczel Mór Gimnáziumban

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 33., ám Somogy megyében 3. állomása Siófok.

Szeretettel hívjuk meg Önöket 
2018. június 6-án (szerdán) 10:45 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
3. Somogy megyei megnyitójára,
a Perczel Mór Gimnáziumba
(Cím:8600 Siófok, Március 15. park 1.)
A megnyitó menetrendje:
  • Vaskóné Csák Erika gimnáziumi igazgató köszönti a megjelenteket,
  • Barta Pál fizika tanár méltatja a kiállítást és tart a megnyitó után részletes tudománytörténeti előadást
  • Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány elnöke adja át a szerző, Pálfi György üzenetét és a tárlatot végül
  • Dr. Boór Ferenc, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora nyitja meg
  • a megnyitón közreműködik a gimnázium dalkórusa.

2018. június 3., vasárnap

Harc a nemzet érdekében

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Borbély Zsolt Attila: Trianon meghaladásának paradigmái

Borbély Zsolt Attila
Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, író, publicista az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke lesz a vendége a 418. Hétvezér Estnek. Az időzítés persze nem a véletlen műve, hiszen egy nappal a gyászos és szégyenteljes trianoni diktátum 98. évfordulója után és egy nappal azután, hogy a Koronázó városnak, Székesfehérvárnak, immáron ismételten van felszentelt Ereklyés Országzászló Emlékműve, találkozhatunk Borbély Zsolt Attilával. Borbély Zsolt Attila édesapja Borbély Imre, az erdélyi autonómiaharc legfontosabb képviselőinek egyike, tavaly január végén távozott az élők sorából. Eszmei örökségét fia ápolja. A már eddig megjelent kötetek: Borbély Imre Harc a nemzet érdekében címmel (posztumusz)  Ezt követte az idén tavasszal az Őr és Úr - emlékkötet, Borbély Imrétől Búcsúznak barátai és harcostársai (Kiadó: Kárpátia Stúdió Kft.) Tőkés Lászlótól Toró T. Tiboron keresztül Raffay Ernő történészig.