2018. június 5., kedd

Tudománytörténeti kiállítás a Perczel Mór Gimnáziumban

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 33., ám Somogy megyében 3. állomása Siófok.

Szeretettel hívjuk meg Önöket 
2018. június 6-án (szerdán) 10:45 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
3. Somogy megyei megnyitójára,
a Perczel Mór Gimnáziumba
(Cím:8600 Siófok, Március 15. park 1.)
A megnyitó menetrendje:
  • Vaskóné Csák Erika gimnáziumi igazgató köszönti a megjelenteket,
  • Barta Pál fizika tanár méltatja a kiállítást és tart a megnyitó után részletes tudománytörténeti előadást
  • Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány elnöke adja át a szerző, Pálfi György üzenetét és a tárlatot végül
  • Dr. Boór Ferenc, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora nyitja meg
  • a megnyitón közreműködik a gimnázium dalkórusa.


Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és A/2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A szerző egyik kimagasló eredménye, hogy a Kétegyházán létrehozott - bátran kijelenthető, hogy világhírű - mezőgazdasági gyűjteményéből 1987-ig, az átadó ünnepségig, munkatársaival, hajdani tanítványaival közösen hozta létre Gödöllőn is, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó - világ minden táján jegyzett - Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, miközben Kétegyházán az ifjúság körében folytatta tovább oktató-kutató műhelymunkáját. Elegendő megtekinteni csupán a Múzeum hivatalos honlapjának Kiadványok rovatát, hogy képet kapjunk Dr. Pálfi György alkotóerejéről. 

Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányainak és eredményeinek területén és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. S minthogy hivatástudata hajtotta, nemcsak létrehozta a kiállítást, de számtalan általános-, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címmel a kiállítását, tartott a magyar géniuszok tiszteletére évről évre több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

Dr. Pálfi György tudományos igénnyel összeállított gyűjteményének gondozására és a bemutatásban történő közreműködésre a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítványt kérte fel, amelynek első elnöke volt.

Nem más, vagy mások, mint Dr. Pálfi György, az irigylésre méltóan "nyughatatlan" nyugalmazott egyetemi tanár tette a kiállítását közkinccsé, s teszi ím már 90 évesen ma is az Alapítvánnyal közösen a kiállítás fejlesztőjeként, tanácsadóként, s ha egészségi és erőnléti állapota engedi, rendkívül energikus előadóként is, mint hajdanán.

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.
„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő”
(Kossuth Lajos)

http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016. november 7.-i megnyitójáról a képre kattintva látható
A prof. Dr. Pálfi György által évtizedes munkával összeállított, a Magyarok IX. Világkongresszusa által is ajánlott és a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával Székesfehérvárott, a "20 éves a Fejér Megyei Mérnök Kamara" ünnepség társrendezvényeként 2016. november 7-én útjára indított Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017 nyarán lépte át Fejér megye határát. Győr-Moson Sopron megyében a Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút kiállítótermében volt látogatható, majd ősztől a Fejér megyei vándortárlattal párhuzamosan a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Budapesti Műszaki Egyetem Gyártástudomány és -technológia Tanszékére, majd Északkelet-Magyarországra vándorolt, hogy a készleteket megsokszorozva holnaptól újra Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtárában - egy rendkívüli előadót is köszöntve nyíljék meg az egyetemi közösség számára, s legyen 2018. június 30.-ig is látogatható. A Nógrád megyei megnyitót hamarosan követte a "somogyországi" bemutatkozás is, s az újabb, északkelet- és délkelet-magyarországi terjesztők (KörösTV Szarvas Híradó 2018.03.22.) bekapcsolódásával a Vándorkiállítás Nyugat-Magyarországtól Kelet-Magyarországig már hét (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Budapest, Nógrád, Somogy, Békés és Szabolcs-Szatmár) megyében, s már a Felvidéken (Dunaszerdahelyi TV 2018.03.19.) szólítja meg a tanulók és diákok ezreit, az oktatás, a közművelődés és a tudomány műhelyeit. 

A  szervezők kezdetektől hirdetett, határozott célja és térítésmentes felajánlása, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben és művelődési központban néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát mind a fiatalok, mind pedig szüleik és az érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. 

A vándortárlat 2018. júniusban a következő helyszíneken tekinthető meg térítésmentesen:

  • Budapest, ELTE TTK Kari Könyvtár, 2018. április 5.-től június 30.-ig
    Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c
  • Vámbéry Ármin Alapiskola, 2018. május 16.-tól 2018. június 8.-ig
    Cím: 92901 Dunaszerdahely, Hviezdoslav utca 2094/2;
  • Kállai Ferenc Kulturális Központ, 2018. május 25.-től 2018. június 15.-ig
    Cím: 5500 Gyomaendrőd, Jókai utca 6.
  • Percel Mór Gimnázium, 2018. június 6-tól június 15.-igCím:8600 Siófok, Március 15. park 1.
Előzetes jelentkezéseket a vándortárlat fogadására (jelenleg 2018. május végi időpontoktól) az ország (a Kárpát-medence) bármely magyar lakta területéről
  • Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> és/vagy
  • a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány <karpat.medence2012@gmail.com> címén,
    Északkelet-Magyarországról
  • a Pásztói Szabadidő SE <muzslaci@gmail.com> címén,
    Középkelet-Magyarországról
  • a Bánkis Diákokért Alapítvány <bakoandras@t-online.hu> címén és
    Délkelet-Magyarországról
  • az Aquarius67 Alapítvány <aquarius67z@gmail.com> címén várjuk.
Időegyeztetést az alábbi szervezők végzik. 
  • Országos kapcsolat: Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370;
  • Északkelet-Magyarország: Parádi László, +36306868995 és Forstner Antal, +36309349480,
  • Középkelet-Magyarország: Bakó András, +36203621006 és
  • Délkelet-Magyarország: Uhljár Zita, +36307373283
A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a terjesztő tisztviselők az egyes helyszíneken ugyancsak térítésmentesen vállalnak igény szerinti kiméretben tárlatvezetést és előadást. Ez irányú igényeket kérjük, a kiállítás megrendelésekor előre jelezzék kapcsolattartóink felé!

Legfrissebb híreink az állandó hírrovatunkban olvashatók: Magyarságtudomány 

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök - társelnök, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora
Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em.
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése