2018. november 28., szerda

Lajos bátyánk csendesen távozott ...

Drága Lajos bátyánk, évek óta szövetségesünk, hagyományőrző vásáraink ügyeletes orvosa, kedves tanácsadónk nem oktalanul maradozott el az utóbbi időben a Hétvezér Est előadásokról.
Elhunyt a Vidi örökös tiszteletbeli főorvosa, Dr. Horváth Lajos
A kiváló szakember 83 éves volt.

November 26-án, 83 éves korában elhunyt a Vidi egykori csapatorvosa, Dr. Horváth Lajos, aki 25 éven át dolgozott klubunknál. 

Horváth Lajos 1935. augusztus 20-án született, 1960-ban avatták orvosdoktorrá. Első munkahelye a fehérvári kórház szemészeti osztálya volt, ott nevelte ki elismert szemészorvosok generációit. Az ő nevéhez fűződik a kórház korszerű szemészeti osztályának megszervezése. 1997-ben vonult nyugdíjba, de haláláig rendszeresen látogatta a Vidi mérkőzéseit, mint a klub örökös tiszteletbeli főorvosa.

2018. november 24., szombat

„Életed üzenet”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…


Vendégünk Simon András grafikusművész, író


Joggal mondhatjuk, hogy a soron következő kedd estén, a Királykút Emlékház rendhagyó művészeti estnek ad otthont. A Fejér Szövetség szervezésében a 440. Hétvezér Esten Simon András grafikusművész, író, kiállítással egybe kötött irodalmi esten mutatkozik be a fehérvári közönségnek. Álljon itt életrajza a művész vallomása alapján: Simon András (Budapest, 1958). a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte művészeti tanulmányait, ahol 1976-ban érettségizett. Ezután kétszer próbálkozott felvételt nyerni a Képzőművészeti Akadémiára, de nem járt sikerrel. Ez a kudarc nem törte le, hanem inkább megacélozta az akaratát. Elhatározta, hogy saját útját járva, önmagát képezve igyekszik művésszé válni. 1977-től 79-ig a Nemzeti Tankönyvkiadó grafikai osztályán dolgozik, mint segédszerkesztő. Itt kap kedvet ahhoz, hogy könyveket illusztráljon. Kilép a Kiadóból és a következő két évben 28 nyelvkönyvhöz készít rajzokat. Időközben azonban felismeri, hogy képtelen tovább megrendelésre rajzolni. A saját érzéseit és gondolatait szeretné kifejezni, de közben bizonytalanság gyötri, képes-e rá? 

2018. november 19., hétfő

Ismerkedés a magyar géniuszokkal és világraszóló eredményeikkel a székelyföldi Borszéken

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 42. állomása újra Székelyföld, annak is egyik gyöngyszeme, Borszék.

Szeretettel hívjuk meg Önöket
a Pro Iuventute Egyesület és a SPES Alapítvány
nevében a 
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás
3. székelyföldi megnyitójára
2018. november 24-én (szombat) 17 órára

a
Borszéki Kultúrházba 
(Cím: 510009 Borszék, Toplita utca 2.)

A megnyitó menetrendje:
  • Mik József, Borszék város polgármestere köszönti a megjelenteket,
  • Sárpátki Ágnes, a Hargita Megyei Kulturális Központ korábbi közművelődési irodavezetője méltatja a kiállítást, majd
  • Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviselője tolmácsolja a szerző, Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató üzenetét, és végül
  • Uhljár Zita, az Aquarius67 Alapítvány elnöke nyitja meg a kiállítást a terjesztő szervezetek nevében
  • Pop Stefan Cristian, a csíkszeredai Nagy István Liceum XI. osztályos hegedűszakos diákja közreműködésével.

2018. november 18., vasárnap

Mindennapi találkozás a magyar géniuszokkal

Találmány novella
(Egy képzeletbeli történet)
Írta: Varga János

Egy bolygóműves FORD autó áll meg a ház előtt, közvetlenül egy automata sebességváltós Crysler gépkocsi és egy régi FORDSON traktor között. Egy férfi száll ki belőle, vállán egy polaroid fényképezőgép, kiváló fotó-objektívval felszerelve. Lakásába lépve felkapcsolja a villanyt. A Paksi atomerőműben lassított láncreakcióval atomreaktorban turbinákkal és generátorokkal (dinamóval) termelt, majd transzformálás után továbbított elektromos áramot előszobai, wolframszálas izzójával így használja világításra. A nappaliba lépve fáradtan dől le a színes TV elé. A TV éppen egy csatajelenetet közvetít, helikopterek szállnak le, sugárhajtású repülőgépek emelkednek a magasba, a távolban ejtőernyősök ereszkednek alá. A háttérbe először egy atombomba, majd egy hidrogénbomba robban fel. A sebesültek művért kapnak. Gyorsan egy üres videó kazettát vesz elő, letépi róla a hologramos címkét, a kazettát videomagnójába teszi, hogy a színes kavalkádot megörökítse. Golyóstollat ragad és a rögzített film adatait egy füzetbe írja.

Diadalmas évtizedekről ad elő és könyvét dedikálja előadó vendégünk, Horváth Béla

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Diadalmas évtizedek - a magyar hadjáratok kora

Horváth Béla történész, ny. történelemtanár ismert és kedvelt visszatérő előadója a Hétvezér Esteknek. Népszerű formában ismerteti a tanár úr történelmünk egy-egy elhallgatott, avagy agyon hallgatott, esetleg kevésbé, vagy alig ismert, de dicsőséges, tanulságos fejezetét. Most sem lesz másképp, ezen, azaz a 439. Hétvezér Esten.

A soron következő előadásában, a hiteles korabeli források alapján a 895-től 970-ig tartó magyar  hadjáratokról lesz szó, s nem csak a nemzeti öntudatunkat romboló merseburgi és augsburgi csatákról, hanem a több mint 50 hadjáratról, köztük a túlnyomó részt győztesekről! Különb szerepet játszottak eleink, mint ma az ún. „amcsik”, akik többségében hívásra érkeztek, hogy rendet teremtsenek szövetségesük háza táján. 

A Szent Korona Világa I. Konferencia - Eger

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2018. november 16., péntek

Három megnyitó egy héten belül három hajdani észak-, közép- és nyugatmagyarországi vármegyében ...

Három megnyitó egy héten belül 
három hajdani észak-, közép- és nyugat-magyarországi vármegyében ...
s közeleg az évi utolsó megnyitója messze keleten, a Székelyföldi Borszéken.

2018. november 10-én, szombaton nyílt meg ünnepélyes és méltó keretek között Debrecenben Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó alapítvány képviselője és Bakó András középkelet-magyarországi terjesztő közreműködésével a 39. állomásán a vándorkiállítás.
https://youtu.be/l-hnoajVk0I
Részlet a Gregorovits Lipót Alapiskola irodalmi színpadának
műsorából a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás
40. megnyitóján a Jókai Kultúrház színpadán
2018. november 14-én, szerdán Dunaszerdahely közelében Fórizs József észak-magyarországi terjesztő és Dr. Boór Ferenc, a vándorkiállítás koordinátora vett részt a felvidéki Jókán a helyi iskola emléknapjai keretében rendezett rendkívül felemelő 40. megnyitón, melynek hangulatát Fórizs József jóvoltából a képre (jobbra) kattintva átélheti, aki megtekinti az általa készített videó felvételt.
A kiállítás külön sikere, hogy a Gregorovits Lipót Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója a megállapodást aláírva vállalta a felvidéki terjesztői szerepet is és már decemberben egy újabb, szomszédos magyarlakta település iskolájában nyílik meg a kiállítás.

2018. november 15., csütörtök

Szöőr Anna Kamilláról és M. Szabó Imrére emlékezve (vidó felvétellel)

Megtorpant életekből útra vált küldetés

https://youtu.be/xkkBjpgHuiM
50. évi jubileumi koncert felvétele a képre kattintva
/2018. november 10. Szilágyi Dezső téri református templom/
"Öt, négy, három, kettő, egy, zéró" - számolt vissza november 10-én este 7 órakor Dévai Nagy Kamilla Illés Dávid esperes Szilágyi Dezső téri református templomában. A dalénekesnő aznap ötven évvel ezelőtt lépett életében először  színpadra. Teltház előtt énekelt és beszélt ezúttal is a rajongóihoz. Megfogott a hangja, stílusa és megérintett a hitvallása.

Kamilla a legnagyobb sikerei idején autó balesetet szenvedett, a kényszer pihenője során volt ideje újra és újra átgondolni az életét. Ráébredt arra, hogy ő nem kizárólag művész, hanem művész-tanár is, így miután felépült, megalapította magán iskoláját, a Krónikást, hogy sok-sok tiszta hangú fiatal segítse az ő küldetése beteljesítését. Ha huszonkét évvel ezelőtt nem csapja meg az elmúlás szele, soha nem adja át ilyen széles körnek, mint tanár a tudását, ehelyett megmarad örök dívának, több nyelven beszélő gyémánt torkú dalénekesnőnek, akit másolni lehet, de tőle tanulni nem.

2018. november 12., hétfő

Egy kiállítás két helyen, egymás után két napon, határon innen és túl

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 40. és 41. állomásának megnyitóiról, egy újabb felvidéki iskolaközösség és egy újabb magyarországi megye bekapcsolódásáról adhatunk hírt.

Szeretettel hívjuk meg Önöket 
a felvidéki Jókai Gregorovits Lipót Alapiskola és Kultúrház
és
a Veszprém megyei Berhidai Kultúrház és Könyvtár
nevében a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 

40. megnyitójára
2018. november 14-én (szerdán) 09:30 órára
a Jókai Kultúrházba
(Cím: 925 23 Jóka, Iskola u. 399.)

A megnyitó menetrendje:
  • Mészáros Beáta kultúrházvezető köszönti a megnyitóra érkezőket a Jókai Kultúrház nevében,
  • Mgr. Kovács Erika, a Gregorovits Lipót Alapiskola intézményvezetője méltatja a kiállítást,
  • Fórizs József, a Fejér Szövetség térségi terjesztője tolmácsolja a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány nevében a szerző, Pálfi György üzenetét.
  • A megnyitón közreműködik a Gregorovits Lipót Alapiskola irodalmi színpadja.
41. megnyitójára
2018. november 15-én (csütörtökön) 17:00 órára
a Berhidai Kultúrház és Könyvtárba
(Cím: 8181 Berhida, Kossuth Lajos utca 18.)

A megnyitó menetrendje:
  • Gerőfiné Mészáros Anita közművelődési igazgató köszönti a megnyitóra érkezőket a Berhidai Kultúrház és Könyvtár nevében,
  • Fornai Marietta, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója méltatja a kiállítást,
  • Sajó Mária, a Fejér Szövetség társelnöke tolmácsolja a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és Pálfi György üzenetét,
  • Varga János, magyarságtudomány és Bolyai kutató szolgál adalékokkal a magyar géniuszok szerepéről.
  • A megnyitón közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai.
Dr. Boór Ferenc műegyetemi tudományos munkatárs, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora nyitja meg mindkét tárlatot.

Test-elme-lélek gyógyító ereje

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…


 A hiperaktivitás nem betegség 


A Hétvezér Estek soron következő 438. Estjén Szabó Zsuzsanna természetgyógyász lesz a vendégünk. Több diplomával és OKj-s végzettséggel rendelkezik. A ma oly sokat emlegetett  hiperaktivitás nem betegség, hanem jelenség. A legtöbb szakértő szerint univerzális jelenség, mindig is létezett. A betegségek osztályozási rendszerében tűnt fel, mint pl. a fáradtság szindróma. Mi az  oka(i)? Mit tehetünk a javulás érdekében? E sokat vitatott témát körül járva vizsgálja az előadó azokat a szociális és társadalmi változásokat, amelyek eredményeképpen a hiperaktivitás fogalom létrejöhetett és ennek fényében kell eldöntenünk, hogy mely gyermekek szorulnak kezelésre, és melyek nem.

2018. november 11., vasárnap

Isten éltesse Dévai Nagy Kamillát pályájának 50. évi jubileumán

Dévai Nagy Kamilla, a Fejér Szövetség tiszteletbeli tagja

Szalay István József és Dr. Boór Ferenc átadja
Dévai Nagy Kamillának
az elismerés tanúsítványait és az öröm virágait
2018. november 10-én tartotta 50. évi jubileumi koncertjét a Szilágyi Dezső téri Református Templomban.

Az első színpadi fellépést követő 50. évi jubileumi pillanat - este háromnegyed hét - utáni köszöntés és virágözön közepette vette át a Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Fejér Szövetség által kibocsátott Pro Alba Regia Civitate bronz emlékérmét és tanúsítványt is Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműve helyreállításában és a 2018. június 4.-i újraavatásában közreműködéséért.

S ez volt az az alkalom, hogy a Fejér Szövetség tiszteletbeli tagjának járó jelvény birtokosaként végre átvehette a tiszteletbeli tagságát igazoló tagsági kártyáját is. Az eseményről készült képek a címképre kattintva tekinthetők meg.

2018. november 8., csütörtök

Pálfi György tudománytörténeti kiállítása újabb megyeszékhelyen, Debrecenben

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 39. állomása Debrecen

Szeretettel hívjuk meg Önöket 
a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
3. évadjának 1. Hajdú-Bihar megyei állomásának megnyitójára 
2018. november 10-én (szombaton) 10:00 órára
a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába
(Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 1-7.)

A megnyitó menetrendje: 
  • Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója köszönti a megjelenteket,
  • Bakó András, a kiállítás középkelet-magyarországi terjesztésére vállalkozó Bánkis Diákokért Alapítvány elnöke méltatja a kiállítást, majd
  • Dr. Gál Erzsébet a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány elnök asszony tolmácsolja a szerző, Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató üzenetét és nyitja meg a kiállítást

2018. november 7., szerda

Két éve Székesfehérvárról indult a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”

(Szent-Györgyi Albert)

Két évvel ezelőtt, e napon, azaz
2016. november 7-én
nyitotta meg és bocsátotta útjára
a fenti jelmondattal
 Székesfehérvárott, a Civil Központ emeleti halljában
a Magyarok IX. Világkongresszusa
és
a Fejér Megyei Mérnökkamara
ajánlásával
és
a Fejér Szövetségbe tömörült szervezetek közreműködésével
 a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány 
a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítást 
és juttatták el együtt, vállvetve már 40 helyszínre
"MERJÜNK NAGYOK LENNI!"
címmel Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár "eötvösi" gondolatát:
"Emeljük a magyar tudomány zászlaját oly magasra, hogy ne csak a nagyvilág,
de minden magyar és kárpát-medencei polgár vegye végre észre!"
http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a képre kattintva látható
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

A Hétvezér Est novemberi programja


Szeretettel vár minden érdeklődőt minden kedden 18:00 órától Székesfehérvárott, a Királykút Emlékházban a Hétvezér Est rendező csapata.

a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Ötven év a pályán, ötven koncert az ötvenedik évben

Isten éltesse Dévai Nagy Kamillát,
a Fejér Szövetség tiszteletbeli tagját az első nyílt színpadi fellépésének napjától máig rendületlenül eltelt 50 év után is még boldogan!
A dal nem hal, él míg van, ki hallja dalnokát!


Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2018. november 5., hétfő

80 perc megemlékezés és díszőrség a Magyar Honvédelem tiszteletére

2018. november 11-én lesz 80 éve, hogy az I. Bécsi döntés következtében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó vezetésével a Magyar Királyi Honvédség bevonult Kassára. A felvidéki bevonulás volt a honvédség első jelentős hadmozdulata 1919 óta. Az ünnepélyes fogadtatást a rendező tisztek és az adott település elöljárósága közösen készítették elő, mindenütt előre meghatározott módon. Az első település, ahová a magyar csapatok 1938. november 5-én bevonultak, Medve volt, míg a nagyobb településeket 10-én érték el. Horthy Miklós kormányzó 6-án Komáromba, 11-én Kassára vonult be fehér lovon. A kassai bevonuláson részt vett a revíziót régebb óta támogató angol nemes, Harold Harmsworth, Rothermere lordja, aki Londonból utazott Kassára, hogy szemtanúja legyen az eseménynek. A bevonulás alkalmából beszédet mondott többek között Esterházy János gróf is. Ezt követően Horthy megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját. A Felvidék déli részének visszatérését a magyar törvényhozás két nap múlva, november 13-án, az 1938. évi XXXIV. törvénycikkel szentesítette.
Megemlékezés és 80 perc díszőrség
a Nemzeti Hadsereg Kassára bevonulásának  80.  évfordulóján
2018. november 11-én (vasárnap) 18 órától
Székesfehérvár Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékművénél

2018. november 2., péntek

Igazlátókról - Csurka Istvánról és Szentmihályi Szabó Péterről - lesz szó a 437. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

melynek Ifj. Tompó László irodalomtörténész lesz a 437. előadója. Az előadás most is, mint korábban is tapasztalhattuk, különlegességeket ígér:


Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Királykút Emlékházban az első novemberi Hétvezér Estén

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Halottak Napján - az őrnagyról és azokról, kiket életükben "temettek" el

Mi az igazság a Petőfi-kérdésben? - Tudni akarjuk!
Kéri Edittől indíttatva, Morvai Ferenc vállalkozó által felkarolva, és pénzügyileg támogatva sokan fáradoznak azon, hogy kiderítsék az igazságot Petőfi Sándor halálával kapcsolatosan. Mások éppen ellenkezőleg, az ez irányú kutatásokat hátráltatják, vagy éppen meghiúsítani igyekeznek, nem ismerve el az eddig feltárt és komoly külföldi - angol, amerikai, kínai- tudósok által is igazolt bizonyítékokat. (Például Londonban, a világ egyik legjelentősebb és leghitelesebb egyetemének genetikai laboratóriumában, Mark G. Thomas által a barguzini sírból előkerült csontváz többféle genetikai módszerrel is elvégzett vizsgálati eredményét, amelyek szerint a vizsgált csontanyag egyértelműen férfitól származik.) A túlnyomó többség pedig aggódva figyeli és reménykedik, hogy a két tábor hadakozásából majd csak kiderül a valós igazság. Én magam is az utóbbi táborba tartozok, szkeptikus vagyok, csak a tudományos igazságban hiszek és abban a reményben adom közre az alábbi dokumentált történetet, hogy ezzel hozzájáruljak egy kicsit a kérdés végleges tisztázásához.

Halottak napján a Bolyaiakról - a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás novemberi megnyitóira készülve

Varga János,
a Bolyai-kultusz terjesztője[1]


[1] Weszely Tibor Bolyai-kutató
által adományozott cím

Halottak napján a Bolyaiakról

Halottak napján kegyelettel emlékezünk világhírű tudósainkra, feltalálóinkra, mérnökeinkre, s mindazokra, akik világraszóló munkásságukkal öregbítették a magyarság hírnevét. Nevükben kiemelten a legnagyobb tudósunkra, BOLYAI JÁNOS-ra, akiben a magyar nép géniusza a tudomány területén, a legmagasabb fokon öltött testet.