2019. január 24., csütörtök

A szerző részvételével nyílik meg a Pálfi György Tudománytörténeti Állandó Kiállítás Pásztón

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!
 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 43. állomása újra Pásztó, azonban most, mint a 2016. évi székesfehérvári megnyitót követő első olyan állomás, amely állandó kiállításként létesülve a szokásos egy hónappal szemben egy évtizedig ad otthont a Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címet viselő és célját megvalósítva Magyarország és határain túl élő magyar közösségekhez, a legkisebb iskolákba is vándorló kiállításnak.

Szeretettel hívjuk meg Önöket 
a Magyar Összetartozás Fogadalmi Hely Alapítói Baráti Kör - Pásztói Patrióták
nevében a 
Pálfi György Tudománytörténeti Kiállítás 
pásztói állandó kiállításának megnyitójára
 2019. január 26-án (szombat) 14 órára
a
Teleki László Városi Könyvtár
földszinti nagytermébe
(Cím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3.)

A megnyitó menetrendje:
  • Farkas Attila, Pásztó város polgármestere köszönti a megjelenteket,
  • Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeum igazgató, a kiállítás szerző tulajdonosa ismerteti a kiállítás célját és tartalmát, majd
  • Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviselője köszönti a szerzőt 90. születésnapja alkalmából, és végül
  • Dr. Boór Ferenc műegyetemi tudományos munkatárs, a kiállítás ügyvivő koordinátora adja át a Fejér Szövetség 2018. augusztus 15.-i, Nagyboldogasszony napi Nagygyűlése által a szerzőnek, Dr. Pálfi Györgynek megítélt Alba Regia Civitas ezüst fokozatú díját és elismerő tanúsítványait, s nyitja meg a kiállítást a terjesztő szervezetek nevében.
  • A megnyitón közreműködnek a Rajeczky Szimpatikusok, Forstnerné Dr. Szabó Irén és a Muzsla Néptáncegyüttes.

Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és 80 db A/2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A szerző egyik kimagasló eredménye, hogy a Kétegyházán létrehozott - bátran kijelenthető, hogy világhírű - mezőgazdasági gyűjteményéből 1987-ig, az átadó ünnepségig, munkatársaival, hajdani tanítványaival közösen hozta létre Gödöllőn is, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó - világ minden táján jegyzett - Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, miközben Kétegyházán az ifjúság körében folytatta tovább oktató-kutató műhelymunkáját. Elegendő megtekinteni csupán a Múzeum hivatalos honlapjának Kiadványok rovatát, hogy képet kapjunk Dr. Pálfi György alkotóerejéről. 

Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányainak és eredményeinek területén és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. S minthogy hivatástudata hajtotta, nemcsak létrehozta a kiállítást, de számtalan általános-, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címmel a kiállítását, tartott a magyar géniuszok tiszteletére évről évre több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

Dr. Pálfi György tudományos igénnyel összeállított gyűjteményének gondozására és a bemutatásban történő közreműködésre a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítványt kérte fel, amelynek első elnöke volt.

Nem más, vagy mások, mint Dr. Pálfi György, az irigylésre méltóan "nyughatatlan" nyugalmazott egyetemi tanár tette a kiállítását közkinccsé, s teszi ím már 90 évesen ma is az Alapítvánnyal közösen a kiállítás fejlesztőjeként, tanácsadóként, s ha egészségi és erőnléti állapota engedi, rendkívül energikus előadóként is, mint hajdanán.

http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016.11.07.-i megnyitójáról (képre kattintva)
A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő”
(Kossuth Lajos) 

A prof. Dr. Pálfi György által évtizedes munkával összeállított, a Magyarok IX. Világkongresszusa által is ajánlott és a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával Székesfehérvárott, a "20 éves a Fejér Megyei Mérnök Kamara" ünnepség társrendezvényeként 2016. november 7-én útjára indított Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017 nyarán lépte át Fejér megye határát. Győr-Moson Sopron megyében a Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút kiállítótermében volt a tárlat látogatható, majd ősztől a Fejér megyei vándortárlattal párhuzamosan a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Budapesti Műszaki Egyetem Gyártástudomány és -technológia Tanszékére, majd Északkelet-Magyarországra vándorolt, hogy a készleteket megsokszorozva újra Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kari Könyvtárában - egy rendkívüli előadót is köszöntve - nyíljék meg az egyetemi közösség számára. A Nógrád megyei megnyitót hamarosan követte a "somogyországi" bemutatkozás is, s az újabb, észak- (Széchény TV 2018.02.01.), dél- (KörösTV Szarvas Híradó 2018.03.22.) és középkelet-magyarországi (Nyíregyháza TV Híradó 2018.05.17.) terjesztők bekapcsolódásával a Vándorkiállítás Nyugat-Magyarországtól Kelet-Magyarországig már tíz  megyében terjed. A Fejér, Győr-Moson-Sopron, Budapest, Nógrád, Somogy, Békés, Szabolcs-Szatmár, Csongrád, Hajdú-Bihar megyei megnyitók után már Veszprém megyében is és jelen határainkon túl, a Felvidéken (Dunaszerdahelyi TV 2018.03.19., Jóka),  Székelyföldön (Szentegyháza, Székelyudvarhely, Borszék) szólítja meg a tanulók és diákok ezreit, az oktatás, a közművelődés és a tudomány műhelyeit. 

A  szervezők kezdetektől hirdetett, határozott célja és térítésmentes felajánlása, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben és művelődési központban néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát mind a fiatalok, mind pedig szüleik és az érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is. 

A vándortárlat 2019. januártól a következő helyszíneken látogatható térítésmentesen:
  • Borszéki Kultúrház; 2018. november 24-től előreláthatólag 2019. március 14-ig
    Cím:
    510009 Borszék, Toplita utca 2. 
  • Teleki László Városi Könyvtár; 2019. január 26-tól előreláthatólag 2029-igCím: 3060 Pásztó, Nagymező u. 3.
  • Dési Civil Műhely; 2019. március 15-től 2019. március 29-ig
    Cím:
    405200 Dés, N. Iorga út, 6.
  • Bory Jenő Általános Iskola; 2019. március 28-tól 2019. április 16-ig
    Cím:
    8000 Székesfehérvár Tolnai u. 41.
Előzetes jelentkezéseket a vándortárlat fogadására (jelenleg 2019. évi időpontoktól)
a Kárpát-medence bármely magyar lakta területéről, azaz
  • Magyarországról és az országhatáron túli területekről általábanFejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> és/vagy
    a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány <karpat.medence2012@gmail.com> címén, illetve
  • Északkelet-Magyarországról és Északkelet-Felvidékről, Kárpátaljáról:
    a Pásztói Szabadidő SE <szabadidose@invitel.hu> címén,
  • Középkelet-Magyarországról és Erdélyből, illetve a partiumi területekről
    a Bánkis Diákokért Alapítvány <bakoandras@t-online.hu> címén és
  • Délkelet-Magyarországról és Székelyföldről
    az Aquarius67 Alapítvány <aquarius67z@gmail.com> címén
    .
Időegyeztetést az alábbi szervezők végzik. 
  • Országos kapcsolat: Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370;
  • Északkelet-Magyarország: Illés Rudolf, +36704567284 és Forstner Antal, +36309349480,
  • Középkelet-Magyarország: Bakó András, +36203621006 és
  • Délkelet-Magyarország: Uhljár Zita, +36307373283
A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a terjesztők az egyes helyszíneken ugyancsak térítésmentesen vállalnak igény szerinti kiméretben tárlatvezetést és előadást. Ez irányú igényeket kérjük, a kiállítás megrendelésekor előre jelezzék kapcsolattartóink felé!

Legfrissebb híreink az állandó hírrovatunkban olvashatók: Magyarságtudomány.

Bizalommal az ősi erényben:

Dr. Boór Ferenc elnök - társelnök, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora
Fejér MAG Egyesület - Fejér Szövetség
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em.
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése