Oldalak

2017. január 26., csütörtök

Elhallgatott Krisztus előtti tény, kereszt-ény Köristenség

Hova tűnt Vörös Győző ím már hat évvel ezelőtti szenzációs felfedezése? Hova süllyesztették a tudást, a tényt, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja, egyértelművé tette, hogy a Szent Korona Pantokrátora ősi köristenség jelkép, hogy Krisztus születése előtti az a kép, amelyet Krisztus képeként és mint Pantokrátor őriz a világ egyetlen Szent Koronájaként megnevezett ereklye, ereklyénk? Miért nincs újabb kutatásról hír? Miért hallgatják el - ha már tudták rég, ha nem - a korona kutatás, a keresztény műveltség egyik, ha nem a legjelentősebb felfedezését?

Vörös Győző
A Szent Korona Pantokrátorát egyiptomi királysírban is megtalálták

A hazai sajtó új ellenszenzációja 2012 nyarán keltett az olvasókban felháborodást. Egyik neves napilapunk a következőket írta: “nem királysírt fedeztek fel a magyarok Egyiptomban?” A cím tartalmával nem lett volna semmi gond, ha a végén kérdőjel helyett felkiáltójel szerepel.

Igen, a fenti cikkből és a vezényszóra beinduló ellentámadásból egyértelműen megtudhattuk, hogy a magyarokkal ismét baj van. Királysírt utoljára egy Karol Michailovszky nevű lengyel kutató talált, 1964-ben. Hogy miért is volna baj, azt csak a thébai templom körüli események ismeretében ítélhetjük csak meg. Foglaljuk tehát össze, mi is történt Thébában?

Egy fiatal magyar, aki egyébként nem régész, hanem egyiptológus, Vörös Győző – Kákossy tanítvány – engedélyt kapott az egyiptomi kormánytól, hogy a Királyok Völgyében feltáró munkát végezzen az úgynevezett Thot-hegyen. Ezt a munkát 1995 őszétől 1997 tavaszáig el is végezték. Montuhotep fáraó 4000 éves téglatemplomát tárták fel, természetesen csapatmunkában, ahol a régész Pudleiner Rezső és a csapat többi tagja is jelentős szerepet kapott. A kutatás vezetője az elvégzett munkáról 1997 őszén az Egyptien Archeology című londoni szaklapban számolt be.

2011. januárjában azonban valami rendkívüli történt Thébában. Vörös Győző kiváló szakmai érzékkel észrevette, hogy a Thot-hegy tulajdonképpen egy természetes piramis és kikövetkeztette, hogy abban (az eddigi gyakorlat szerint) fáraósírnak is kellene lennie. Hamarosan meg is találta a bejáratot egy 35 méter magas sziklafalon. Amikor oda feljutottak láthatták, tapasztalták, hogy hatalmas föld alatti termek vannak belül, egy hatalmas, teljesen kifosztott szarkofággal. A rablók a sziklasírt már régen kisöpörték, így értékes objektumokat és szokásos egyiptológiai leleteket ott nem találtak.

Tekintettel azonban arra, hogy Vörös Győző engedélye nem erre a területre szólt, szervezett és feltáró kutatást itt nem végezhetett, kénytelen volt azzal megelégedni, hogy bejárták és lefényképezték a termeket. Az egyik helyiségben nagy örömükre egy Kopt-szentélyt fedeztek fel, a falon egy ember nagyságú Pantokrátor-képpel, melyet a fiatal tudós időközben megjelent Templom Théba koronáján című könyvében színes képpel be is mutatott. A fiatal magyar a fenti címen írt könyvében beszámolt a kinti munkáról, Montuhotep Szenhkáré templomáról és a sziklasírról, melyről feltételezhető, hogy a templomtulajdonos fáraó sírja lehetett. Ugyanakkor beszámolt a Pantokrátor-képről, mellyel kapcsolatban – igen helyesen – összefüggést látott Boldog Özséb fehércsuhás pilisi pálosaival.

Tébai kápolna "Pantokrator"
mennyezeti freskóval
Eddig a tények, s a velük kapcsolatos hírek megmozgatták az ország közvéleményét, amely az elmúlt években egyre kiéhezettebben fordul az ősi múltunk és őstörténelmünk felé. Megmozgatták azonban a politikát is, hiszen Orbán Viktor fogadta a fiatal tudóst, és megígérte az új kormány támogatását tevékenysége folytatására. Megmozdult a hazai média is és örömmel mutatta be – szokásos, bár lelkendező és szenzációt tálaló felvezetésben a valóban jelentős munka eredményeit. Ezek következtében Vörös Győző sztár lett, magyarul: a nemzet észrevette, hogy van közünk az egyiptológiához és Egyiptomhoz, sőt örömmel vette tudomásul, hogy az áttörést a fiatalok vitték végbe. És végül megmozdult a szakma is, amelynek mindez nagyon nem tetszett. Megszólaltak a szakmai nagyok, akik addig észre sem vették Vörös Győző munkáját, és még az akadémiai sajtótájékoztatóra sem figyeltek oda.

A fiatal csapat nagy sikere miatt azonban azonnal reagálni kellett, és az eddig semleges nagyok egyszerre csak ágyúval kezdtek tüzelni a fiatal tudósra. Szemére hányták, hogy királysír felfedezéséről beszél, holott nincsenek bizonyítékai. Szemére hányták, hogy – komoly eredmény nélkül – hatalmas felhajtást csinált maga körül. Továbbá azt, hogy kisajátította magának a fentebb még nem létezőnek minősített eredményeket, és munkatársait, nevezetesen Pudleiner Rezső régészt kirekesztette a sikerből. Maga a szakma nagyfőnöke, Szabó Miklós professzor, az Akadémia régészeti bizottságának vezetője is nyilatkozott. Közölte a lelkendező társadalommal, hogy az a bizonyos Vörös Győző nevű magyar egy uzurpátor, azaz bitorló. De egyébként sem régész – ilyen végzettsége nincs -, hanem csak egy mezítlábas egyiptológus.

Ennek a hivatalos szakvéleménynek az alapján a nagyérdemű közönség most már hiteles forrásból is megtudhatta, hogy Vörös Győző tulajdonképpen nem más, mint egy “szélhámos”, aki királysír-feltalálónak adja ki magát, pedig legjobb esésben is csak mázlista, amúgy pedig tiszteletlen kezdőnek tekinthető. Nyilatkozott Kákosy professzor is, aki szakmailag megalapozatlannak és etikátlannak minősített a Vörös Győző-i hencegést. Ez a vélemény meglepő, mivel Vörös Győző könyvének éppen ő volt a lektora. Ha Kákosy prof. úr eredménytelennek és fennhéjázónak találta a Templom Théba koronáján című könyvet, akkor bőven lett volna ideje és módja kételyeit először a tanítványának, majd a nyilvánosságnak is elmondani. Ugyanez a véleményem egyébként Pudleiner Rezső régészről is, aki a csapat második embere volt, és minden lehetősége meglett volna, hogy szakmai vonalon leleplezze a hamisításokat.
Szerkesztői megjegyzés a hozzászólások és némi utána olvasás után: Kákossy professzor nem támadhatta Vörös Győzőt, mivel korábban meghalt. Ellentétben a fentiekkel, "Kákossy nagyra becsülte Vörös Győzőt, legjobb tanítványának tartotta". A vonatkozó hozzászólás alább olvasható.

Ez a felismerés érdekes módon csak akkor érett publikálásra alkalmas szakvéleménnyé, amikor egy láthatatlan karmester beintett, és a szakma, valamint a liberális média “felfedezte”, hogy súlyos professzionális és etikai hibák, sőt mulasztások terhelik Vörös Győzőt. Ha egy verébre a szakma ágyúval kezd lődözni, annak fontos okának kell lennie. Az okok többnyire háromfélék lehetnek: emberi, szakmai és politikai okok. Úgy ítélem meg, hogy jelen esetben a szakmai és emberi okok összevágnak, ezt szakmai féltékenységnek nevezik. Honnan veszi magának a bátorságot egy szakmai senki (Szabó prof. szerint bitorló), hogy régészeti diploma nélkül, alig 25 évesen megtaláljon egy királysírnak is valószínűsíthető fáraósírt. Azt ugyanis utoljára egy Karol Michailovszky nevű lengyel kutató talált, 1964-ben. ( III. Thutmosis fáraó halotti templomát.) Castiglione László (1964), Kákosy László (1983) és az úgynevezett Ramesszida-program óta senki sem ért el Egyiptomban számottevő eredményt. A szakma érzékenysége és féltékenysége tehát alapvetően érthető. De a felfedezés óta már több, mint két esztendő telt el. Vajon miért nem tudott róla a szakma? Netán senkit sem érdekeltek az ott történtek? Ugyanis az elmúlt években elég sokan jártak náluk. Úgy tűnt, hogy mindent ismernek, hisz a szakma, a média és közéleti személyiségek sorra látogatták a Vörös-team-et, de eddig senkinek sem szakmai, sem emberi ellenvetése nem volt velük szemben. A szakma felháborodása tehát indokolatlannak látszik, arról nem is beszélve, hogy nevetséges az a feltételezés, miszerint Vörös Győző reklámkampányt szervezett volna maga körül. Netán a magas kutatói fizetésből? Aztán éppen itt, Magyarországon, ahol a média a liberálisok zsebében van, akik zsigerből utasítanak vissza mindent, ami magyarnak tűnik?

A tébai kápolna
Nem, a média logikusan viselkedett, mert a szenzáció – amit részben ők maguk keltettek – a lapok érdeke. De talán a kormányváltás és az Orbáni gesztus is belejátszott ebbe, így nincs benne semmi rendkívüli. Ami viszont nagyon is elgondolkoztató: az a hirtelen össztűz, amit a jelenleg külföldön lévő ifjú tudósra zúdítottak, ahelyett hogy előbb egy hazai szakmai fórumon vitatták volna meg, hogy történt-e szakszerűtlenség vagy éppen bitorlás, hisz ez már súlyos vád, amit bizonyítani kellene. Az a véleményem, hogy itt másról, sokkal többről van szó. Egy látszólag véletlen dologról, a Pantokrátor képről, melyet Vörös Győző bemutatott, és amellyel kapcsolatban az is kiderül, hogy megtalálási helye valószínűleg egy proto-keresztény templom, mely mintegy 1600 éves lehet, így a benne lévő feliratok és képek is ebből a korból valók.

Boldog Özséb
a Pálos rend alapítója
Kiderült közben az is, hogy ezek a ma koptnak mondott keresztényeket akkor anakorétáknak nevezték, akik – számtalan vélemény szerint – az eredeti Krisztus-hit követői voltak. Ezeknek a vezetője volt (állítólag) az a thébai Szent Pál, aki az ottani fehér-szerzetesek rendjét megalapította. Aligha véletlen viszont az, hogy a fehér csuhás magyar Pálos rend megalapítója, Boldog Özséb éppen róla nevezte el a magyar pálos (pilisi) rendet. Az egyiptomi fehér szerzetesrend is pálos rend volt, csak hát ott őket Bálosnak (Pálosnak), vagy Pilisi-nek (Philistin-nek) nevezték. És ne feledjük, hogy Árpád fővárosa a Pilisben volt, valamint azt sem, hogy Árpád papsága és szolgálattevő udvari törzse a Pilisiek (a Pálos-Bálosok) voltak.

Ezt bizonyítja az a történelmi tény, hogy a kicsinyke Pilis megye volt az ország első megyéje, míg csak a keresztény vallás fel nem oszlatta, és a fővárost el nem vitték errõl a tájról. Az egyiptomi anakorétákat másként manicheusoknak nevezték. Ők ugyanis a Mani-kus vallásnak, az egyistenhitnek a képviselői voltak, akik az Apa-Anya-Fiú háromszentségét hirdették. Tagadták viszont a római zsidó-keresztény egyház paulinus tanait és az ősi napisteni erkölcsöket vallották. Éppen ezért eretneknek minősültek, akiket a katolikus egyház V. századi győzelme után Ázsia- és Európa-szerte üldöztek és gyilkoltak. Ez volt az oka annak, hogy Egyiptomban is a föld alá kényszerültek. (Ne feledjük, hogy ez idő tájt égettek fel az ősi könyvtárakat, így az alexandriait is, hogy megsemmisítsék az ősi napisteni vallási iratokat, és a Krisztus tevékenységével kapcsolatos egyiptomi és arameus okmányokat.)

Pantokrátor a Szent Koronán
Tulajdonképpen itt jutottunk el a lényeghez. A feltételezhető királysír egyik termében volt ezeknek az első Krisztus-hitűeknek az egyik temploma. Ebben a templomban szerepel egy rendkívül fontos jelkép, a Pantokrátor-kép, ami tulajdonképpen Krisztus-Istent jeleníti meg, nevezetesen a partus-avar keleti ornamentikával. Ennek a thébai Pantokátornak azonban van egy nagy baja: azonos a magyar korona felső Isten-Pantokrátorával, egy díszes trónuson ülnek, egyazon kultikus pózban. Jobb kezüket parthus módra üdvözlésre emelik, bal kezükkel a Könyvet (a Törvénytáblát) tartják. Fejük körül glória látható, melynek egyaránt három belső sugárnyalábja van. Az istenalaktól jobbra és balra a Napnak és a Holdnak az ábrája van, ami az Őstérnek, a Csillagrendszernek az uralmát jelenti. (A magyar korona Krisztus-Pantokrátorának a glóriájában csak két sugárnyaláb van, és más a feliratos ábra. Mindezek szinte kísérteties pontossággal egyeznek meg egy állítólag 600 éves intervallum ellenére.) A thébai Pantokrátort ugyanakkor egy körlánc veszi körbe és a főalak alatt két egyenlő karú kereszt látható.

Krisztus a Szent Koronán
Ez az egyiptomi Pantokrátor óriási felfedezés. Ennek léte nemcsak azt jelenti, hogy a kereszténység első 400 éve másként alakult, mint azt ma tanítják, hanem az úgynevezett proto-keresztény vallások szerepének átértékelése is szükségessé válik. A thébai Pantokrátor semmiképpen sem “keresztény” Pantokrátor. Sokkal inkább “körösteni”, vagyis Kör-isteni Atya, a Nap és Hold főistene a neve. (A keresztény szó akkor nem létezett, illetve nem is létezhetett, mert a kereszténység nem a kereszttől kapta a nevét, hiszen ez csak a 400-as években jelent meg mint jelkép. A Kriszt-nek vagy Christ-nek nevezett Krisztus Köristent jelent, akárcsak a Christien-nek, Kristian-nak írt nevek, melyek az ősi magyar nyelven Kör-istent jelentenek. - szerkesztői megjegyzés: ezzel a betoldással persze bátran vitatkozhat bárki, aki egy kicsit foglalkozott már a témával, de ez itt most ne legyen vitatéma!) Ez az aligha vitathatóan 1600 éves Pantokrátor van jelen a magyar koronán, melyet ma pápai koronának tanítanak, s a koráról éppen napjainkban folyik éles vita.Csomor Lajos és Pap Gábor ugyanis egységes avar koronáról beszélnek, ami azt jelenti, hogy Árpád előtti korban készült, tehát minimálisan is a VIII. században, de inkább előtte.

Nimród koronaként számon tartott koronakincs (Bagdad)
Herodotos: "az Ister felett lévő országot méhek birtokolják"
A hivatalos és akadémikus tudomány ezt kétségbe vonja, és azt bizonygatja, hogy a korona maximum az 1200-as években készülhetett. Sőt azt is sugallják, hogy a mai formáját II. József korában hamisították össze, amiben lehet igazság, ami a hamisításokat illeti. Szerkesztői megjegyzés: több képet egyértelműen kicseréltek a Szent Koronán a Habsburgok uralkodásának idején, amelynek éppen - "Mah-Méh-királynő" (?) - Nagyboldogasszony esett áldozatul.

A Vörös Győző-i “világbotrány” azonban összedönti ezeket a magyarellenes hamisításokat és torzításokat. Meg kell ugyanis válaszolni az alapkérdést: mit keres egy anakorétamanicheus Atyaisten-Pantokrátor (nem Jézus az, mert a nap és hold a főistent jelenti) a magyar koronán, vagy ha fordítva teszem fel a kérdést: Mi köze van az avar-hun-magyar koronának Egyiptomhoz? A válasz erre a második kérdésre is nagyon kellemetlen, mert azt kell mondani, hogy: sok. Badiny Jós Ferenc és mások is arról beszélnek, hogy a Kárpát-medencében méheknek nevezett nép élt valaha. Badiny Jós Ferenc prof. ezt a mah-gar névvel indokolja. Az egyiptomi fáraók és istenek mézeskas alakú koronát viseltek, melyet kétoldalt méhszárnyak vesznek körül, és belőle egy kunkor, a méh csápja emelkedett ki.
Szerkesztői megjegyzés: Childerich meroving uralkodó sírjának és a Kárpát-medencében és az eurázsiai pusztán (sztyeppén) feltárt szkíta, szarmata, avar, magyar sírok míves arany (ott méh) mellékleteiről már ne is beszéljünk?!

Mindennek felvetése azonban pontosan úgy tilos, mint a sumér-magyar kapcsolatok létezése, és a róla való beszélgetés is, akadémikus körökben. Az egyiptomi kapcsolat felvetése pedig már ennél is nagyobb bűn. Vörös Győző a szó szoros értelmében a méhkasba nyúlt, mert az ősegyiptomi igazság egy szeletét tette le a közvélemény asztalára. A feltárt történelmi tényeket továbbra is elhallgatják.

Források: főként szatmari-monitor.ro cikke a Magyar Megmaradásért, magyarno.com hasábjain megjelent hírek alapján

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

24 megjegyzés:

  1. A tudománynak a magyarság eredetére már régen potot tehetett volna ! Ha a magyarság évezredek óta a kárpátmadence lakója , akkor mi egy ősi népek vagyunk , és nem a fin-ugor eredetű jött-mentek ! A mai tudománynak szerintem állást kell foglalnia a kérdésben !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Névtelen 2017. február 6. 2:17 perckor beírt bejegyzését töröltük, mert azon kívül, hogy arról írt, mit élvez és mit nem, illetve más hozzászólókat minősített, semmi újat vagy érdemlegeset nem tartalmazott. Ez természetesen nem érinti korábbi hozzászólásait.

      Törlés
    2. Tisztelt Szerkesztőség!
      Teljes mértékben egyetértek a cikkel! Valamit már kellene tenni a magukat tudósoknak mondó, magyarság ellenes Akadémiával. Széchenyi forog a sírjában! Ugyanakkor a Nimród koronájával kapcsolatosan szeretném felhívni a figyelmet valamire! A koronán állítólag 9 "angyal" található! Én kevéssé tudom azokat méhekként meghatározni! Ha viszont valaki felnagyítja, világosan kivehető, hogy az "angyalok" kapaszkodnak szárnyaikba! Sőt még más egyéb is, pl. a vízszintes vezérsík és bordázat, meg valami fülön csüngő is! Szerintem a régészeti leleteken szereplő szárny jelképekkel ellátott emberek azt jelenthették, hogy égből érkezett és tud repülni. Ez a tudás a földiekre nem volt érvényes! Meg kellene építeni azt repülőt :)

      Törlés
  2. Az ősmagyar eredet feszegetése felér egy IMF hitel leminősíéssel, székelyföldi autonómia szavazással, vagy egy szegregációs média botránnyal. Milyen érdekes....... sok erőt Vörös Győzőnek, és az Igaz úton járóknak! Örökké nem fog tartani ez a vesszőfutás!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Győző, csak így tovább, a Magyarok öreg istene hordozza Önt a tenyerén, a Nemzet javára!!

    VálaszTörlés
  4. http://magyarnarancs.hu/belpol/a_voros_gyozo-ugy_es_az_mta_a_mumiak_bosszuja-61650

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ! Vannak megalkotott szabályok, miket azért találtak ki, hogy ne lehessen parttalan, meg abszolute szakszerűtlen, "blődli" egy-egy eredmény, s annak megítélése. A cikkben szereplő "alapfeltételek" ennek vaskalapos megítélési esetei.(Gondolom Schliemann is így járt volna, ha van internet akkoriban.)
      Szerintem a mellékkörülmények két dolgon nem változtatnak: egyik az, hogy Vörös úr megtalálta azt amit! A másik, az annak jelentősége, miről az imént írtam. Abszolute irreleváns, hogy 4., vagy 12 szd.-i a kép, a benne/rajta lévő tudás bizonysága, valamint a Magyar Szent Koronával való képi és jelentésbeli egybecsengése ettől nem változik. Másrészt - megkövetem a cikkírót, ha nem jól gondolom: a 12. szd-i Egyiptomban lehetséges lehetett-é ilyen kápolna létrehozása a muszlim környezetben? (A másik cikket majd holnap olvasom el)

      Törlés
  5. Ebben a cikkben már az évszámok sem stimmelnek. Nagyon nem! Itt egy kis olvasnivaló a valóságról. (Meg a föntebbi hozzászólásomban.)
    http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/200111/faraok_forognak_a_sirjukban

    VálaszTörlés
  6. “Fontos,hasznos dolog volt, hogy Vörös Győző úr ezt megtalálta.(Másolata megtekinthető a Gellérthegyi Sziklakápolnában, ahonnan a cikk képei is származnak) Fontos abból a szempontból, hogy olyan tudás meglétét bizonyítja, mire a mai pökhendi elme "létezhetetlent" ítél. Mutatja az "isteni háromasság", és a "földi négyesség"(a 4 földi génalkotó), illetve az ezek együttműködésével létrejövő 64 földi gén ismeretét. Ugyanúgy, mint a Magyar Szent Korona. Ráadásul mindkét képen GATYÁT visel az Öregisten a köpeny alatt. Mint Jézus is a Koronán.(a gatya pediglen szkíta/avar/hun/magyar viselet, de fölfedezhető káld-szkíta(sumir) agyagtáblákon is - Európában a középkorig ismeretlen – ld.tóga, tunika, skótszoknya, etc.)

    Ezekről bővebben a "Megszólal a Korona youtube" beírással elérhetően (a 4. és a 7. előadásban) beszélek, képekkel együtt. Jéga Szabó Ferenc”

    VálaszTörlés
  7. A Thebai Oltár jobb oldalánál (szemböl nézve), a Pálosok Címere a Pálmafa a két Oroszlánnal látható. Csodálatos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A félreértések elkerüléséért - mert az igazság a legfontosabb - ez a kép a Gellérthegyi Sziklatemplomben készült, tehát pálos templomban. Még egy eltérés van az eredetitől: a szentségtartó ajtaján lévő jelvény/jelkép.

      Törlés
  8. En mar semmin nem csodalkozom ,ha figyelembe vesszuk hogy kik a tagjai a MTA-nak!!!

    VálaszTörlés
  9. Szégyelje magát az MTA mert a világ már ezt fújja ezer szálon és a leletek is iratok is ,Krónikáink is ,Sumer táblák,Tarih-i Üngürüsz,Nag hammadi tekercsek,Egyiptomi írások,Kárpátmedence Tatárlakai lelet 8000 éves (Egyistenehez való könyörgés Napanyánk vigyázó két szeme ,ősi jel rovás és kettőskereszt,ami csak a Magyarok ősi jelképe),stb,stb,stb mindent bizonyítanak a tények leletek amik sorra törnek fel a föld alól mind ha csak alulról tolná valaki,ellenszemben a saul pál rabbira épített zsidó massza vallás(judeo keresztény ,jahve,széth,jehova)amit a zsidók istenként tisztelnek ,ami még csak nem is isten hanem a pusztító a sötétség !Fényt kell vinni a fejekbe mielőbb és nem szabad tovább engedni az Igazi őstörténelmün és ősvallásunk meg hamisítását.
    Nagyon örülök ,hogy terjed az igazság !!!

    VálaszTörlés
  10. Jó a cikk, de van benne egy pontatlanság:
    Kákossy professzor- volt gimnáziumi osztálytársam- nem támadhatta Vörös Győzőt, mivel 2003.január 30.-án meghalt. Vörös Győző könyve 2009-ben jelent meg, a felfedezése pedig 2011-ben történt. Ellentétben a cikkel, Kákossy nagyra becsülte Vörös Győzőt, legjobb tanítványának tartotta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy mikor vettem meg a könyvet, arra nem emlékszem. Azt viszont látom, hogy a "Bevezetés" aláírása "Kairó,1998.február 3." A templom felfedezése a másik könyv szerint (Az egyiptomi magyar ásatások) 1997 január. Nem foglalok állást a kérdésben, de azt mutatom: bármi lehetséges időrendileg.

      Törlés
  11. A történelmet újra kell írni, ez ma már nem kétséges.szinte Semmi nem úgy volt, ahogyan még ma is tanítják.De a tények, sfőleg a régészeti emlékek, valamint a genetika eredényei makacs dolgok.Az igazsság MINDIG kiderül,de akkor már mindennek vége. Reménykedjünk, hogy nem így lesz.- egy történelem tanár

    VálaszTörlés
  12. A titkosszolgálatok müködési területén van egy alapszabàly, melyet ökölszabàlynak is neveznek:
    "Egy szervezet, intézmény, melyet valamilyen ellenérdekeltségü szolgàlat masszivan infiltràlt, nem tisztithato meg demokratikus modszerekkel (értsd: gyüléseken többségi szavazàs, alap-müködési-szabàlyzat modosítás, stb.). Az ilyen szervezetet, intézményt meg kell szüntetni!"
    Tehàt az akadémiàt meg kell szüntetni, mivel nem magyar érdekeket képvisel!

    A kutatàst pedig be kell vinni az egyetemekre. Egyetemek kutatàs nélkül diplomagyàrak. Egyedül a BME fér fel az 500-as vilàgranglistàra a kb. 300. helyre. A többi magyar egyetem NONAME diplomagyàrrà silànyult. Az akadémia egy olyan kicsire faragott orszàgban, mint Magyarorszàg, ugyis fölösleges. A német akadémiàn is tudomànyos diplomàcia és magas szinvonalu tovàbbképzés folyik csak, nem pedig kutatàs! A német müszaki akadémia elöadot tanàra voltam! A magyar akadémiàt le kell redukàlni a német minta szerint, vagy teljesen megszüntetni!

    VálaszTörlés
  13. Azért támadják, mert ha összevetjük Vörös Győző fölfedezését Tóth Gyula 12 évig tartó kutatómunkájának eredményével, kiderül, hogy a kettő egymást igazolja. Azt pedig a Vatikán és a zsidó-kereszténység kitalálói és haszonélvezői semmiképpen sem akarják, hogy egy régészeti lelet bebizonyítsa: az általunk jelenleg használt időszámítás Krisztus születésének évéhez képest 532 év többletet tartalmaz. Ami azt jelenti, hogy Jézus 1.485 éve született.

    Lehet hitetlenkedni, de érdemesebb elolvasni Tóth Gyula blogjának összesen 47 bejegyzését, ami a kutatásainak sorrendjében van. Itt és most külön ajánlom a legutolsó fejezetet, ami a kopt időszámítást fejti meg. http://maghreb.blog.hu/2014/05/04/a_nagy_ciklus_iv_martir_kor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Valéria! Köszönjük észrevételét. Érdekes felvetés, de tudja, az egészséges igazság malmai, ha lassan is, de őrölnek, s előbb, vagy utóbb mindenre fény derül! Egyúttal tájékoztatom, hogyha valaki, akkor éppen a Fejér Szövetség tagjai és Hétvezér Estéinek követői között vannak azok, akik leginkább érteültek és értik Tóth Gyula kutatásinak jelentőségét. Ajánlom figyelmébe a Történyelem rovatunkat is. Üdvözlettel: Ferenc (az öreghegyi)

      Törlés
  14. Kis hiba csúszott a feltételezésbe,miszerint a korona ékkövei, a bizánci időkben lettek kicserélve!

    VálaszTörlés
  15. Sem az akadémia, sem a zsidó Vörös nem valódi magyar érdeket képvisel!!!

    VálaszTörlés
  16. A chi-rho jel a Holdvilágárokban is megtalálható.
    Csak idő közben kiderült, hogy valamelyik Sashegyi fan készítette Sashegyi halála után. Mert Sashegyi a cimborájával le van fényképezve a kőnél, amin nincs jel. De ma még ott van a kövön erodáltan.

    VálaszTörlés
  17. Csak kérdezem.
    Tisztán világosan kimutatható, RÉGÉSZETI LELETEK alapján is, hogy a Szkíták, és a Hun népek hol és merre éltek az évezredek során.
    KÍNA az ott élő régészek vezetésével, külön MÚZEUNBAN mutatja meg, az ott évszázadok alatt élők sírjaiból előkerült, KIZÁRÓLAG SZKÍTA ÉS HUN eredetű bizonyítékok ezreivel a modern KORMEGHATÁROZÁS eszközeinek felhasználásával!
    Ma már, tetszik az MTA(?)farizeusainak vagy nem tetszik, a Csendes-óceántól a KÖZEL-KELET-EGYIPTOM régióitól az Atlanti-óceánig, minden tiltakozásuk ellenére, perdöntő anyagok millióival igazolható, hogy az MTA(?) farizeusai nemes egyszerűséggel elhazudnak, leakarnak tagadni mindent, AMI LELEPLEZI a AZ Ő gyalázatos, álnok tevékenységüket!
    Az előttem szólóval egyetértve, ezt a hazugságra építő bandát, rövid úton FEL KELL SZÁMOLNI!
    Annál is inkább: "mert az IGAZSÁG LÉTEZIK! csak a hazugságot találják ki!"

    VálaszTörlés