Oldalak

2017. november 26., vasárnap

Áldás vagy átok?

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szelestei Miklós: Kannabisz gyógyászat - múlt és jelen


A 393. Hétvezér Est előadója Szelestei Miklós a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület megalapítója és elnöke. A modern idők embere – emberiség történetében nem először – a természet csodáját nem úgy és arra használja, amire való, azaz a Teremtő megteremtette. Mindig akadtak és akadnak olyanok, akik, önös önző ösztönöktől vezérelve, - a mammon szolgálatában - képesek megrontani azt, ami eredendően a közjó, s benne minden ember jó létét és jól létét hivatott megteremteni. Kiváló példa erre a kender. A kender vagy latinul cannabis növény évezredeken át fontos szerepet játszott az emberiség életében, a fejlődésben, míg a modern iparágak és gyógyszerek megjelenése, valamint pszichoaktív hatása az 1930-as éveben történő betiltásához vezetett. Pedig a kendernek nincs olyan része, ami haszonnövényként ne szolgálná az embert. Rostja, magja, olaja évezredek óta használatos, mint textilnövény, mint építőanyag, és mint gyógyszer.

Pálfi Görgy Tudománytörténeti Vándorkiállítás Nógrád megyében is

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt  Pásztói Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Fejér megyei tárlatszervezési tapasztalatokra alapozva a Pásztói Szabadidő SE és a Patrióták - a Magyar Összetartozás Fogadalmi Emlékhelye Alapítói Baráti Kör - szervezésében Nógrád megyében is útjára indul a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás.

Ezúton hívjuk meg Önöket  
2017. november 30-án (csütörtökön) 16:00 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
(3060  Pásztó, Nagymező út 3, II. emeleti nagyterem)

2017. november 22., szerda

Levél napnyugatra

Gyóni Géza
Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk,, 1917. június 25.)
100 éve 33 évesen - akárcsak Krisztus, akárcsak Petőfi - hunyt el
Gyóni Géza

LEVÉL NYUGATRA

Hol vagytok most, kis »intellektüellek«,
Kiket bus század baljós vége ellett?
Szent nyugat előtt rajongva térdeplők,
Kik lehánytatok minden józan gyeplőt;
Gúnyos mosolygók ideálra, honra,
Kiknek a »New-York« volt a Pantheonja;
Kik ígértétek a szent Holnapot,
S akik tegnap is hátra voltatok.

Hol vagytok mostan, fránya franciások,
Kis erótikák, tucatóriások?
Csörög-e még a sok kis szélkereplő,
Amelynek szép volt minden ami szeplő?
Magyart és multat szánva nézdelők,
Nyugati szesztől kótyagos velők,
Koraszült bölcsek, véznák, betegek
Mit érez mostan horpadt melletek?

2017. november 20., hétfő

Gondolatok a magyarságról és a közelmúlt történelmünkről

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

v. Tóth István: Vitéz nagybányai Horthy Miklós mindennek az oka?


A 392. Hétvezér Est vendége Vitéz Tóth István lesz ismét, Kaposvárról, Somogy ország fővárosából, aki immáron harmadszor esz a Hétvezér Estek előadója. Most is arról beszél, amiről a korábbi előadásainak beharangozójában írta, és írtuk „ami úgy gondolom, hogy kötelességem” és Bartókot idézve: „csak tiszta forrásból”. Ezúttal Vitéz nagybányai Horthy Miklós életútjáról. Vitéz nagybányai Horthy Miklós (született Kenderesen, 1868. június 18.-án – elhunyt Estorilban, Portugália, 1957. február 9.-én) magyar politikus, a 20. századi magyar történelem meghatározó alakja. Az Osztrák - Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909 - 1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1.-jétől 1944. október 16.-áig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg, 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen. Megítélése napjainkban is komoly vita tárgya.

2017. november 18., szombat

A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás egy éves évfordulója előtt egy nappal

2017. november 6-án, egyetlen nap híján éppen egy évvel azután, hogy megnyitottuk a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítást, érkeztünk Zichyújfaluba, hogy a vándorkiállítás 14. állomásán az iskolai közösség és a falu közössége erőfeszítéseinket az alábbi ajándékkal viszonozza. A megnyitó hosszú ideig felejthetetlen marad.
https://youtu.be/KGYU6PATVoI
Megnyitó ünnepség a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 14. állomásán, 2017. november 6-án,
Zichyújfaluban, a Fekete István Általános Iskola és Művelődési Központ aulájában
(a felvételt Németh János készítette, s a képre kattintva indítható)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2017. november 14., kedd

Verses zenés irodalmi est

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

P. Maklári Éva, Bobory Zoltán és Cserta Gábor „Egymásra hangolva” című zenés irodalmi estje

A 391. Hétvezér Est vendégei P. Maklári Éva , Bobory Zoltán és Cserta Gábor. A Hétvezér Estek közönsége nem először hallhatott már prózát, verset irodalmi esteken, vagy nívós zenei koncerteket. Azonban a soron következő est különlegessége, hogy az irodalom és zene együttes élvezetét ígéri, s ami még további érdekesség, hogy szereplői egytől egyig székesfehérváriak. Így nagyon sokan és jól ismerhetik az est szereplőit, de mindig akadhat olyan ember, aki esetleg nem ismeri az est szereplőinek művészi, alkotói pályafutását. Ezért álljon itt pár mondatos beköszöntő bemutatkozó mindenkiről.  

2017. november 13., hétfő

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében nyílik meg Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítása a Műegyetemen

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt Tudományos Dolgozók!
Tisztelt Egyetemi Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy az újabb egyetemi megnyitóval a Fejér megyei alap- és középfokú oktatási intézmények mellett párhuzamosan Budapesten, az ím már 235 éves a Budapesti Műszaki Egyetemen is látogatható lesz A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás.

Ezúton hívjuk meg Önöket 
a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény sorozat és
a BME Gyártástudomány és -technológia Tanszék
Tudományos Diákköri Konferenciája keretében 
2017. november 16-án (csütörtökön) 08:30 órára a
Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017/18. évadjának
6. megnyitójára az egyetem G épületi aulájába
(1111  Budapest, Egry József és Stoczek utca sarok)

Séta a géniuszokkal, avagy a géniuszok mögött

Tudománytörténeti séta a magyar géniuszok előtt

forrás: FEOL - KUL-TÚRA

Olyan nagy magyarok történetei tűnnek fel a helyi iskolában nyílt Tudománytörténeti Vándorkiállítás anyagában, akik ma is példaként állnak a tanulni, kutatni, fejlődni vágyó gyerekek előtt.

2017. november 8., szerda

Alapítványi levél a szervezőknek - Zichyújfalui élmény

 
Fejér Szövetség Tagjai!

Gájásy György, Sajó Marika, Fórizs József, Németh János élménytársak 

részére,

Boór Ferenc és Sajó Victor  elnököknek!


Ma hajnali órákban még mindig a meghatottságtól átszellemülve hívtam fel Pálfi György professzort a tegnapi zichyújfalui Tudománytörténeti Kiállítás megnyitásán kapott élménybeszámolóra.

Meghívó a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017/18. évadjának 2. középiskolai állomására

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt Közéleti Tisztviselők!
Tisztelt Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy az újabb középiskolai megnyitóval már újra párhuzamosan, egy-egy alap- és középfokú intézményben is látogatható lesz a Tudománytörténeti Vándorkiállítás Fejér megyében.

A Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár által összeállított, s a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló és többek között a Magyarok IX. Világkongresszusa és a Magyarok Világszövetsége által is ajánlott Tudománytörténeti Vándorkiállítás a múlt heti zichyújfalui megnyitó után egy héttel egy szakgimnáziumban is látogatható lesz. A  2017. szeptember 6-án az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán megnyitott Fejér megyei évad (lásd: Fehérvár TV 2017.09.05. Híradó részlet) második középiskolai állomása a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.

Az intézmény mottója ugyancsak Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunktól származó idézet:
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."

Ezúton hívjuk meg Önöket
a Tudománytörténeti Vándorkiállítás
2017/18. évadjának 5. megnyitójára
2017. november 13-án (hétfőn) 13:30 órára

Székesfehérvárra, a Bugát Pál Szakgimnáziumba

Egész-ség, betegség és önismeret

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Mit üzennek betegségeink? 

„Mit üzennek betegségeink?” címmel tart előadást a 390. Hétvezér Esten Papp Gyöngyi természetgyógyász és parapszichológus . Az Egész-ségről csak önmagunk megismerésével együtt beszélhetünk. Az önismeret a testi, szellemi és lelki egész-ség záloga. Az önmagát megismerni vágyó ember alapkérdései: „ Ki vagyok én?” , „Honnan jöttem? „ , Hová megyek?”  . Az emberiség amióta csak létezik a földön, keresi ezekre a kérdésekre a helyes válaszokat.

2017. november 5., vasárnap

Zichyújfaluban folytatódik a Tudománytörténeti Vándorkiállítás

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt Zichyújfalu Polgárai!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy novemberben is egy-egy alap-, közép- és felsőfokú intézményben, azaz újra párhuzamosan és egy újabb megyével is bővülve lesz látogatható a Tudománytörténeti Vándorkiállítás. A Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár által összeállított, s a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló és többek között a Magyarok IX. Világkongresszusa és a Magyarok Világszövetsége által is ajánlott Tudománytörténeti Vándorkiállítás Zichyújfaluba látogat. A  2017. november 6-án az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán megnyitott Fejér megyei évad (lásd: Fehérvár TV 2017.09.05. Híradó részlet) második általános iskolai állomása a Fekete István Általános Iskola és Művelődési Ház.

Ezúton hívjuk meg Önöket a Tudománytörténeti Vándorkiállítás 2017/18. évadjának 4. megnyitójára
Zichyújfaluba 2017. november 6-án (hétfőn) 14:00 órára

a Fekete István Általános Iskolába
(8112 Zichyújfalu, Iskola u. 6.)