Oldalak

2019. március 31., vasárnap

„Íme, hitünk szent titka!”

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Szász Péter: A húsvéti misztérium szertartásai a középkori magyar szokásrend szerint.

Szász Péter történész,
r.katolikus apologéta
Hogyan ünnepelték a középkorban a húsvétot a magyar szokásrend szerint? Melyek voltak a jellegzetességei, melyek sajátossá tették? Ezeket a kérdéseket járja körül a korabeli források ismertetésében előadónk, Szász Péter a soron következő 456. Hétvezér Estek előadójaként. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi fő ünnepe. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Erre utal a magyar húsvét szó is: a hús magunkhoz vételének első napja. 

2019. március 24., vasárnap

Töretlenül folytatódik a tudománytörténeti kiállítássorozat iskolai terjesztése Fejérben is

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Közéleti Szereplők és Közösségi Képviselők!
Tisztelt Oktató, Kutató és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Pedagógusok és Szerkesztőségek! 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 46. állomása újra Fejér megye székhelye, Székesfehérvár. Alig, hogy megnyitottuk március 15.-i ünnepi keretek között az Erdélyi-medencében, Désen a Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címet viselő vándortárlat 4. erdélyi állomását, azzal párhuzamosan Székesfehérváron is folytatódik Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár gyűjteményének iskolai bemutatósorozata.

Szeretettel hívjuk meg Önöket
a Bory Jenő Általános Iskola és a Fejér Szövetség nevében a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
46. megnyitójára
 2019. március 28-án 17:00 órára
a
Bory Jenő Általános Iskolába
(Cím: 8000Székesfehérvár, Tolnai út 41.)

A megnyitón
  • Sándorfi Gergely, a Bory Jenő Általános Iskola igazgatója köszönti a jelenlévőket és méltatja a kiállítást,
  • Szigeti Gábor, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviselője ismerteti a szerző, Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár üzenetét.
  • Fórizs József, a Fejér Szövetség nemzeti tagozatának vezetője ismerteti a kiállítás tartalmát és nyitja meg a terjesztő szervezetek nevében.
A tárlat előreláthatólag április 16.-ig lesz az iskolában, az iskolai és látogatási rend szerint térítésmentesen megtekintető.

A Szent Korona Lovagrend nagymestere a márciusi utolsó Hétvezér Est vendége

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 
Dr. Bakos Batu, a Szent Korona Lovagrend nagymestere: A Szent Korona szerepe a végső időkben 

v. lovag Dr. Bakos Batu
A 455. Hétvezér Est vendége, előadója vitéz lovag Dr. Bakos Batu lesz, aki a Szent Korona-tan avatott és hiteles közvetőjeként ismert Kárpát-medence szerte.

A március 19.-re tervezett előadást váratlan esemény miatt el kellett halasztanunk, s a soron következő előadást hallhatták vendégeink a korábbi Hétvezér Estén. 

Azonban ami késett, el nem múlik. Nem többel, mint egy héttel később, mint korábban jeleztük, most, kedden folytatódik a magyar Szent Korona történelmi szerepét, jelentőségét, a magyarság életére gyakorolt és gyakorló hatását bemutató HVE előadás-sorozat.

2019. március 22., péntek

Várunk minden érdeklődőt, a Vértes Emléktúrához csatlakozót holnap.

"A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket."
Garay János: Árpádok

2019. március 23. szombat 9 óra
/2017. évi felvétel a képre kattintva/
Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek!


A magyar szabadságharc és forradalom márciusi ünnepei mellett évek óta kitartóan nemcsak a forradalmárokra, nemcsak a 48-as forradalom hőseire emlékezünk.
.
2019. március 23-án (szombaton) 9 órától az 1945-ös honvéd és polgári áldozatok emlékhelyeit keressük fel a Vértes 74 Emléktúra keretében.

A Vértes Emléktúrát a Fejér Szövetség az Abai Atilla Király Gimnáziummal összenőtt sorsközösségben szervezi évről évre, s ebben az évben a Kápát-medence Értékmentő Alapítvánnyal közösen szervezzük megemlékezésünket. Diákoknak, pedagógusoknak és szüleiknek is bátran ajánljuk a részvételt, s a Vértes háborús emlékhelyeinél a hősökről és az áldozatokról megemlékezni.
Mécsesekről, koszorúkról gondoskodunk.

2019. március 18., hétfő

Küldöttségünk két napon, három helyszínen képviselte a Fejér Szövetséget

2019. március 15-én részt vettünk a hagyományos koszorúzáson Székesfehérvárott, a hajdani Fekete Sas Szálló épülete előtt és az erdélyi Désen, a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 45. állomásának megnyitóján és a koszorúzáson Dés 1848-as emlékművénél.

Koszorúzás Székesfehérvárott 2019.03.15.
balról jobbra: v. Tóth Tibor (Vitézi Rend),
Sajó Mária társelnök (Fejér Szövetség),
Horváth Vilmos alelnök (Fejér MAG Egyesület)
2019. március 15-én a koszorúzáson























2019. március 17., vasárnap

VÁLTOZÁS !!! - Előadás sorozat a magyar Szent Koronáról elhalasztva, de előadás lesz, azaz nem marad el!

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Változás történt a ma esti Hétvezér est műsorában. Dr. Bakos Batu előadását március 26-án tudja megtartani.  Helyette  a következő hétre tervezett előadónk Nagy Ferenc parapszichológus lesz a vendégünk.

Nagy Ferenc: A sorsodat Te alakítod


Az előadó asztrozófus, Reiki mester, parapszichológus ezeknek a tudásoknak és saját sorsának tapasztalataiból  kiindulva beszél egy mindnyájunkat érintő kérdésről, a Sorsunkról.

Ahogy az Életben sodródunk, néha azt érezzük, hogy ajtók nyílnak ki előttünk, hogy átmehessünk rajtuk. Máskor viszont ugyanezek az ajtók zárulnak be, és magunknak kell a kulcsot megtalálni, vagy a zárat feltörni, vagy akár az egész ajtót berúgni. A leglehetetlenebb helyzetekben pedig semmi sem mutatja, hol van a kijárat, de mégis képesek vagyunk azt megtalálni vagy kiépíteni az oda vezető utat.



Eleve elrendeltetett vagy irányítható-e a Sorsunk?! Erről és hasonló témákról lesz szó az est folyamán, ahol lehetőség nyílik egyéni hozzászólásokra, kérdésekre is.

Az előadás ideje: 2019. Kikelet hava, március idusa után 19-én, kedden 18.00 órakor
Helye: Székesfehérvár, Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

2019. március 13., szerda

Vértes 74 Emléktúra

"Ki a múltat, ősei és hősei emlékét nem tiszteli, a jövőt, ifjai és unokái megbecsülését sem érdemli!"

 Vértes 74 Emléktúra a második világháború hőseiért és áldozataiért 
a Magyar Királyi 1. Honvéd Huszárhadosztály II. világháborús hadműveleteinek 74. évfordulóján

A Fejér Szövetség, az Abai Atilla Király Gimnázium és a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány a II. Világháború utolsó harcainak idején a Vértes hegységben elesett hős honvédek és polgári áldozatok előtt tisztelegve emléktúrát szervez 2019. március 23-án, szombaton, amelyre tisztelettel várja Fejér megye hagyományőrző szervezeteinek és honpolgárainak, családjainak és közösségeinek egyéni, vagy csoportos jelentkezését a fejerszovetseg@gmail.com címen VÉRTES74 tárgyú levélben! 

2019. március 12., kedd

A márciusi forradalmi megemlékezés keretében nyílik tudománytörténeti kiállítás az erdélyi Désen

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Közéleti Szereplők és Közösségi Képviselők!
Tisztelt Oktató, Kutató és Közművelődési Munkatársak!
Tisztelt Pedagógusok és Szerkesztőségek! 

A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 45. állomása a tüneményes erdélyi település, Dés. A még 2018-ban a székelyföldi Borszéken megnyitott és egészen mostanáig ott állomásozó, Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címet viselő vándortárlat az Erdélyi-medencében folytatja útját.

Szeretettel hívjuk meg Önöket
a Dési Civil Műhely Egyesület
és
az Aquarius67 Alapítvány nevében a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
45. megnyitójára
 2019. március 15-én 15:30 órára
a
Dési "Arta" Képgaléria termébe
(Cím: Galeria de Artă Dej, Piața Bobâlna, Dej / Dés, Bábolna tér)

A március 15.-i ünnepi megemlékezést követő megnyitón
  • Márton Kalapáti Jolán magyar szakos tanárnő mond köszöntőt,
  • Szász Lóránd mérnök méltatja a kiállítást,
  • Dr. Gál Erzsébet, a kiállítást gondozó Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány képviselője ismerteti a szerző, Dr. Pálfi György üzenetét.
  • Dr. Boór Ferenc műegyetemi tudományos munkatárs, a kiállítás ügyvivő koordinátora ismerteti a kiállítás tartalmát és nyitja meg a terjesztő szervezetek nevében.
A kiállításon a Dési Civil Műhely Egyesület tagjainak jóvoltából a tablókon szereplő ismertetők román nyelven is olvashatók. A tárlat 2019. március 29.-ig látogatható.

2019. március 9., szombat

Hangrezgések a gyógyítás szolgálatában

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Marosfalvi Imre Enrico: Az ember öngyógyító képességének felébresztése hangokkal és zenével

Folytatódik a Hétvezér Est márciusi öngyógyító témájú előadás sorozata. A 453. Hétvezér Est vendége Marosfalvi Imre Enrico hegedűművész, hangterepeuta.

Részletesebben itt olvashatnak látogatóink a szerzőről:
http://enricomusic.hu/pages/hirek.php?req_block=1

és itt hallhatnak ízelítőt a hanganyagai közül:
https://www.youtube.com/watch?v=BH7aUh_0ofc
 
Mindenkit szeretettel várunk aki jobbulást szeretne elérni vagy csak egyszerűen új ismeretekhez akar jutni, vagy szemléletmódján szeretne változtatni.

Az előadás után CD-k és könyvek vásárlására is lesz lehetőség.

Előadó: Marosfalvi Imre Enrico heedűművész
Cím: Az ember öngyógyító képességének felébresztése hangokkal és zenével
Időpont: 2019. Böjtmás - Kikelet hava, azaz március 12., kedd 18.00 óra
Helyszín: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2019. március 4., hétfő

Székesfehérvár kiáll a székely nép igazsága, önrendelkezése mellett (frissítve)

Székesfehérvár a székely önrendelkezésért
Felhívás 

Ezúton hívunk  és  szólítunk  minden együttérző fehérvári polgárt,
hogy március 10-én, vasárnap, helyi idő szerint 15 órától álljunk ki a
SZÉKELY NEMZET ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT
Székes Fejér Város Csíki Székely Kapujánál,
Székesfehérvár-Maroshegy délnyugati kapujának körforgalmában,
s a Városház téri Országalmától 16 órakor elindulva a Fő utcán, az
Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél!

Tisztelt Székely Nemzeti Tanács! 
Tisztelt Ráduly Róbert Kálmán Polgármester Úr!
Tisztelt Csíkszeredai és Fehérvári Honfitársaink!
Tisztelt Szerkesztőségek! 

Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács felhívásának eleget téve, székely testvéreinkkel együtt érezve, a székely nép önrendelkezéséért folytatott küzdelmeiket támogatandó Székesfehérvár Önkormányzata, a Székelybál Alapítói Kör, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Történelmi Vitézi Rend, az Országzászló Védnöki Testület, a Fejér Szövetség és társult szervezetei, az Alba Regia Civitas Rend, a Fejér MAG Egyesület, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Rákóczi Szövetség Fejér megyei szervezete, a Szent György Lovagrend Fejér megyei priorátusa és a Trianon Társaság Fejér Megyei Szervezete

2019. március 10-én vasárnap - ott 16, itt - 15 órakor
Székes  Fejér  Város  Csíki  Székely Kapujánál 
mécsesekkel jelölik ki Székelyföld határait
a székely vértanúkra is emlékezve,
majd a Városház téri Országalmától
Fehérvár - néhai március 15. - Fő utcáján az
Országzászló térre érve emelnek szót a testvérváros
és a székely nép önrendelkezési- és szabadságjogaiért.

2019. március 2., szombat

A gyógyító- és szeretetkód

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Varga István: Gyógyító- és szeretetkód

A 452. Hétvezér Est vendége Varga István mérnök, vállalkozó, aki a világhálón talált rá egy érdekes módszerre, amelynek segítségével egy elhúzódó egészségügyi problémája sikeresen megoldódott.
Ezután alapította meg a Gyógyító és Szeretet Kód Klubot Székesfehérváron, hogy ezt a bevált öngyógyító módszert mások számára is megismerhetővé tegye. A klub ingyenes, csütörtökönként tartja foglalkozásait és lelkes tagjai több sikertörténetről, tapasztalatról számolhatnak be az alapítása óta.

A gyógyítótechnika egy amerikai orvostól, Dr. Alex Loydtól származik, aki felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását is. Dr. Loyd felfedezéseit vizsgálatok (és több ezer ember is) igazolták – a világ minden tájáról -, akik használták a gyógyítókód rendszert, gyakorlatilag bármilyen fajta testi, lelki vagy emberi kapcsolatokat érintő problémára, csakúgy mint a karrierjükben vágyott áttörés megvalósítására.

Kis vagy nagy magyar történelem néhai Takács József szerinti megközelítéssel

Néhai Takács József (1949-1999) gondolkodó magyar ember, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület hajdani tagja - mondhatnók, hogy autodidakta történész - egyik írásművét adjuk most közre, hogy ki vitatkozni kíván véle, vitatkozzék bátran, s ki pedig többnyire értékesnek tartaná summázatait, az gyűjtsön további érveket, tényeket, hogy a magyar műveltség, gondolat általa, s általunk is éljen, éledjen!

T a k á c s J ó z s e f ( T i b a ):
Tévedések, téveszmék, igazság
Barangolás az alapfogalmak bűvkörében[1]57

A Kárpát-medence lovas népeinek hivatalos történelme tele van tévedésekkel, szándékos megtévesztésekkel. Ezekből a tévedésekből és tévesztésekből téveszmék alakultanak ki. Mivelhogy e népek döntő szerepet játszának az ismert világ történetében, az ismert világ történelme szintén téves eszméken alapul. A téveszmék szerint egyes népeket, birodalmakat, teljesen el akartanak tüntetni, amíg más – múlt nélküli – népeknek dícsőséget akartanak állítani. Ezek a téveszmék aztán terjesztettenek az ún. új világban es. Ott újabb téveszmék keletkeztenek ezen ősi kultúrák keletkezéséről, s ez mind fokozódott a hittérítés folyamatainak jóságáról szóló – többnyire kitalált – történetekkel. Néhány ilyen sokszor bizonygatott téves felfogásról szólnék. Úgy szótárszerűen, szabadon. Időrend és ábécé sorrend nélkül, főleg az 1300-as évek előtt. Aztán még szólnék olyan dolgokról, amit teljesen homály fed. Senki nem beszél róluk. Végezetül pedig még szólnék ezen téveszmék köztudatba való olvasztásáról és annak hatásairól. De még hamarább szólnom kell a téves eszmék jóhiszemű terjedéséről és terjesztéséről es.