Oldalak

2020. szeptember 28., hétfő

Szabó László író könyvbemutatójával folytatódik a Hétvezér Est előadássorozat

Szabó László: Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus - könybemutató előadás
 
Szabó László pécsi író második alkalommal lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozatának vendége. Előadónk most is, mint korábban, könyvbemutató előadással érkezik a Hétvezér Esték immáron 504. előadására.
 
Könyvének címe talán meglepő a korábbi, a Sárember kora című trilógiája első kötetének tartalmát ismerve. A látszat mégis csalóka. A talán játékosnak tűnő, kissé könnyed, meseinek is tűnő címválasztás most is vaskos mondandót takar, s a könyv a valóságról szól, a ma emberének lehetőségeit taglalja.
 
A mű, mintegy a Sárember kora trilógia folytatása is egyben, korunk figyelmeztető jelenségein túl most is felhívja a figyelmet a résztvevők, könyvei olvasóinak a legkevésbé sem elhanyagolható szerepére. Elemzéseinek újabb és újabb rétegeivel ismerkedhetünk meg a "Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus" nem éppen mesék világába illő keretében.


Az előadás után Szabó László könyveiből válogatni, vásárolni is lehet, melyet a szerző dedikál. Mindenkit szeretettek várunk, akit érdekel megmaradásunk, jelenünk és jövőnk.
 
Előadó: Szabó László író
Az előadás címe: Nagyanyó és a pöttöm antikrisztus
Ideje: 2020. Szent Mihály - Földanya hava, azaz szeptember 29. (Szent Mihály napja) kedd 18.00
óra
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2020. szeptember 20., vasárnap

ifj. Tompó László lesz az 503. előadó vendég a Hétvezér Estén

 Ha kedd, akkor Hétvezér Est

ifj. Tompó László: Szent István a magyar irodalomban

Ím már 26. alkalommal lesz ifj. Tompó László irodalomkutató, -történész a Fejér Szövetség közművelődési és közéleti előadás sorozatának, a Hétvezér Esték előadója.
 
Előadónk most nem könyvbemutató előadással érkezik hozzánk, azonban mondhatni, hogy Székesfehérvár (a királyi város), s az előadás helyszíne (Királykút) névadójáról, Szent István királyról szóló irodalmi összeállítással.

2020. szeptember 18., péntek

Őszi nap-éj egyenlőség szer, avagy székelykapu karbantartás (az éjszakai zivatar miatt halasztva)

Tisztelt Városvezetés!

Tisztelt Sajtószerkesztőség!

Közeledik az őszi nap-éj egyenlőség ünnepnapja (katolikus hagyományban meghonosult megfelelője Szent Mihály napja). Az őszi nap-éj egyenlőség névleges ünnepnapja (köznyelvi fordulattal: őszi napforduló) szeptember 21. (hétfő), míg a csillagászati nap-éj egyenlőség napja a 2020. évben Székesfehérvárott szeptember 26.-ra esik, mikor a Nap 06:37-kor kél és 18:37-kor nyugszik, hogy aztán először az évben hosszabb időt töltsön a látóhatár alatt, mint felett.

A Fejér S
zövetség, mint2012. év márciusának idusán, a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepnapján avatott és azóta a székelyföldi utcaneves városrész dél-nyugati kapujában rendületlenül őrt álló testvéri székelykapu mentora, minden évben az őszi nap-éj egyenlőség "ünnepi" szertartásaként végzi a maroshegyi székelykapu éves karbantartását, felújítását. Ebben az évben a munkálatokra a csillagászati nap-éj egyenlőség napján - eső esetén a következő napon, vagy elhúzódó esőzés esetén a következő hétvégén - kerül sor.

Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe
a maroshegyi körforgalomban
az őszi nap-éj egyenlőség székesfehérvári fordulónapján,
2020. szeptember 26-án (szombaton) 15 órakor
kezdődő szertartásunkat, avagy a
Székes Fejér Város Csíki Székelykapuja
felújítását

Az eseményről utólag képes beszámolót itt, a Fejér Szövetség honlapján közlünk.

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc társelnök
Fejér Szövetség - www.fejerszovetseg.hu

2020. szeptember 13., vasárnap

Csikek, avagy Csíkiek a Jenyiszej mentén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est ...
Mandics György, Tisza András: Csíki székelyek a Jenyiszej mentén - rovásírásos szövegek első magyar megfejtési kísérlete
A Fejér Szövetség 502. Hétvezér Estjének előadó vendégei nem először szerepelnek együtt rovásírásos szövegek megfejtéseivel sorozatunkban. Mandics György és Tisza András évtizedes együttműködésének újabb gyümölcse egy a Magyar Tudományos Akadémia által elhanyagolt - nem vizsgált és publikált - rovásírásos emlék magyar megfejtése.

A magyar rovásírásokban szereplő ősforrás nyomát kutatva jutott Mandics György tudomására, hogy a közép-ázsiai Jenyiszej folyó KÁM nevű fő forrás ága mentén egy mára kihalt nép, a Csikek éltek. Erről türk rovás adatok is léteznek. Sőt, több türk nyelven nem olvasható felirat is létezik a helyi múzeumokban, s egy zárt medencében.

2020. szeptember 10., csütörtök

Testvérvárosunkkal együttérezve emlékezünk az újraegyesülés örömünnepére

Tisztelt Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Közéleti Szereplők!
Tisztelt Sajtómunkatársak! 

Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Nemzeti Hadsereg tagjait
2020. szeptember 11-én lesz 80 éve, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Székesfehérvár testvérvárosa, Csíkszereda  - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.

Az Országzászló Védnöki Testület felkérésre a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület és a Fejér Szövetség tagjai ezen alkalomból csendes megemlékezést tartanak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél és mécsesekkel világítják ki a székelyföldi, erdélyi és elcsatolt kelet-magyarországi (ún. partiumi) vármegyék címerpajzsait.
Megemlékezés és díszőrség
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 80. évfordulós napján,
2020. 09. 11-én (pénteken) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

2020. szeptember 8., kedd

Fanfár I. (Nagy) Lajos király emlékére a fehérvári Romkertben

https://photos.app.goo.gl/mumxpywjGp5RTXAL7
A 2018. évi megemlékezés galériája /képre kattintva/
Történelmi kegyeleti szertartás Fehérvár hajdani koronázó templomának "Romkertjében" Nagy Lajos apostol magyar király elhunytának 638. évfordulós napján, szeptember 10-én 

Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Önkormányzat!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek!

Ezúton hívjuk meg Önöket az alábbi történelmi kegyeleti szertartásra:
Pór Antal: Nagy Lajos
 

 2020. szeptember 10. (csütörtök) 16:30-17:00
a hajdani koronázó templom "Romkertjében"
I. Nagy Lajos apostol magyar király emlékére
Kegyeleti szertartást tart a
Fejér Szövetség Alba Regia Civitas Rendje


A kegyeleti szertartás tervezett menete:
https://www.youtube.com/watch?v=gTeJzYZ7Dsw
Fanfár Nagy Lajos királyért 2016. szeptember 10-én
16:30-ig Gyülekező a "Romkert" kapujában 
16:45-ig Megemlékezés és mécsesgyújtás a királyi csontmaradványokat őrző közös emlékhelynél
17:00-ig Koszorúzás és mécses gyújtás I. (Nagy) Lajos feltételezett sírhelye, a hajdani Anjou kápolna maradványai előtt elhelyezett emléktáblánál.
 


Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség nevében
a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2020. szeptember 6., vasárnap

Grandpierre Atilla könyvbemutató előadása az 501. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Grandpierre Atilla: A magyarság őstörténelmének rendkívüli és világtörténelmi jelentősége 

A Fejér Szövetség 501. Hétvezér Estjének előadó vendége Grandpierre Atilla csillagász, zenész, őstörténet kutató, az MTA köztestületének tagja lesz.
Atilla, a 400. Ünnepi Hétvezér Est előadója, 10. alkalommal látogat el hozzánk. S mint akkor, most is egy rég várt könyvbemutatóval érkezik, őstörténeti kutatásainak legteljesebb összefoglalójával. Képekben gazdag tanulmány kötetét tekintve látványos és rendkívül izgalmas eurázsiai körutazás részesei lehetnek az est vendégei.

Beharangozóként szolgáljanak Atilla szavai és a könyv borítóképén olvasható "annotációja":
Csillagászként jutottam el a Világegyetem lényegének felfedezéséhez. Ennek egyenes következményeként fedeztem fel az Élő Világegyetem legfontosabb jelképeit. Ezek egyike az Egyháromság jelképe a kettős kereszt alakjában a kozmikus Életfa, a kozmikus élet, anyag és értelem egysége, az élő, eleven Egy jelképe. Az Élő Világegyetem lényegének megértése kulcsot adott kezembe a magyar nemzeti jelképek megértéséhez. A Világfa, a hármas hármasság, a hét életszentség, a kettős kereszt, a hármas halom jelképeihez. Árpád népének régészeti leletein éppen ezek a jelképek a leggyakoribbak és legjelentősebbek. Kulcsot kaptam őseink világlátásához, és ennek révén feltárult a magyar őstörténelem a maga teljes fényében. 11 tudomány, az átfogó tudomány és 10 szaktudomány eredményeit foglaltam össze tíz éven át írt könyvemben, az Ősi Magyarországban, amely sokoldalúan megvilágítja a magyarság őstörténelmének rendkívüli és világtörténelmi jelentőségét, valahogy úgy, ahogy a vakok országába érkezett elefántról kialakult egyoldalú nézetek egyszercsak összeálltak egy egységes egésszé, s megtanuljuk látni az őstörténelmünket – őseink szemével. A kirajzolódott kép lélegzetelállító, és rendkívüli jelentőségű mindannyiunk élete és jövője számára. Maga a történelem világítja meg, kik vagyunk, és mi a feladatunk ebben a világban.

2020. szeptember 2., szerda

Az 500. Hétvezér Est független szemmel

https://youtu.be/4mGhdKoXjlM

Továbbította a 
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Az 500. Hétvezér Est margójára

Tisztelt Fejérek, kedves Boór Ferenc Barátom!

Köszönjük, hogy tegnap, ...

Szeptember 1-én, kedden a Királyok Városában, Székesfehérvárott, az elegáns Hotel Magyar Király szálloda Szent István termében együtt újra megélhettük maradandó közösségi élményként a csodát, Dévai Nagy Kamilla és művésztársai egyedi alkotását, életmű kivonatát, egyben az 500. Hétvezér Esté<t, az esté>k jubileumát, mely a Covid pandémia miatt márciusról lett elhalasztva.

 

A közel telt házas este méltó volt a sikerre ítélt Fejérek szellemiségéhez, Kamilla 52 éves művészi pályafutásához, tanítványai szakmai felkészítéséhez, a magyarságunkhoz kötődő értékrendhez és önzetlen szolgálathoz, amiért érdemes élni és dolgozni!

Köszönjük a szervezést, a lebonyolítást és a művésznő nemzet szolgálatát, melyben egyszerre érezhettük a megismételhetetlen egyediség zsenialitását és a közöttünk való embert, vagyis azt, hogy valóban egy vérből valók vagyunk!

Jó volt ismételten együtt lenni röviddel a Nemzet Trikolórja emlékezetes napja után,melyet szintén Kamilla együtt művész társaival varázsolt felejthetetlen közösségi élménnyé

Reiner Péter
... és nem titkolom magánéleti vonatkozásomat sem, melyben együtt a Fejérekkel és Kamillával csodás és sikeres párkapcsolatom nyolcadik évfordulóját is megünnepelhettem, egyben azzal az élménnyel is szembesültem, amit a páratlan szolidaritás jelent, amikor a Magyar Trikolór napján párom váratlanul komoly bajba kerülve, példátlanul széles segítség nyújtás kedvezményezettjévé válhatott a kölcsönös szeretet és megbecsülés jegyében! ...

Az Isten Áldja Drága Magyar Nemzetünket, ahol igenis érdemes nemzetünk hű tagjaként önzetlenül szolgálni!

Szeretettel és megbecsüléssel (NIF)