Oldalak

2021. szeptember 26., vasárnap

Hétvezér Est a magyar tudósokról az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagjától

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Dr. Sajó-Bohus László atomfizikus: Magyar tudósok, feltalálók
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Dr. Sajó-Bohus László atomfizikus, a Fejér Szövetség elnökének bátyja lesz az 519. Hétvezér Esténk előadó vendége.
 
A Sajó-Bohus család az 1956-os forradalom után, 1957-ben hagyta el Magyarországot, s Bécsen keresztül Venezueláig sodorta őket a sors. László még Magyarországon látta meg a napvilágot, míg öccse, Victor már Venezuelában született.
 
Sajó-Bohus László a Milánói Egyetem elvégzése után technikusként dolgozott Európában mielőtt - ha nem is végleg, de hosszú időre - Caracasba, a venezuelai Simón Bolivar Egyetemen vállalt kutatói állást, ahol hamarosan az atomfizikai tanszék vezetője lett.
 
Doktori fokozatát a Birminghami Egyetemen szerezte, ahol az egyetemi laboratórium vezetését is vállalta. Dolgozott Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség koordinátoraként és az Eötvös Loránd Tudományegyetem vendégprofesszoraként is.

A Fejér Szövetség 2016 óta gondozza néhai Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár és múzeumigazgató Tudománytörténeti Kiállítását, s terjeszti a Kárpát-medence magyarlakta területein Nagycenktől Borszékig illetve Dunaszerdahelytől Pitvarosig, így rendkívül nagy örömmel fogadta Dr. Sajó-Bohus László felajánlását, ismereteinket talán személyes élményeivel is bővítő előadását a magyar tudósokról és találmányaikról. Bizton remélhetünk további kiegészítéseket a kiállítás terjesztéséhez is ettől az előadástól.
 
Várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2021. év Szent Mihály - Földanya - Őszelő - szeptember havának 28. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Dr. Sajó-Bohus László
Magyar tudósok és feltalálók című előadására
 
A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2021. szeptember 19., vasárnap

Sükösdné Schuller Erzsébet újabb könyvének bemutatója az 518. Hétvezér Estén (frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Sükösdné Schuller Erzsébet: Ecsetszerelem - könyvbemutató előadás
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Sükösdné Schuller Erzsébetnek, a "Felsőváros jussa" és a "Janka és József titka" könyvek írójának nem ez az első előadása a Fejér Szövetség Hétvezér Esték című közművelődési és közéleti előadás sorozatának keretében, s mint legutóbb, most is egy könyvének bemutatójával érkezik hozzánk. Már rég terveztük, hogy amint a könyv megjelenik, azonnal programra tűzzük az előadást, azonban - amint sok minden másban, ebben is - korlátot szabott a járványügyi helyzet.
 
A márciusi Vértes Emléktúra alatt már találkozhattak a könyvvel, s vásároltak is néhány példányt a résztvevők, azonban a könyv ismertetésére csak most kerülhetett sor.

Sükösdné Schuller Erzsébetet, mint a Felsőváros avatott krónikását ismerhettük meg korábban, most viszont egy - nem akármilyen - székely legény - vélt, vagy mégis valós - történetével ajándékoz meg minket "Ecsetszerelem" címmel.
 
Előzetesként ajánljuk Vakler Lajos riportját a szerzővel a Fehérvár TV Paletta magazin 2020. decemberi adásában: https://youtu.be/HyDUpDyd5x8
 
Az előadáson a könyv a szerző dedikálásával és kedvezményesen vásárolható.
 
Várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2021. év Szent Mihály - Földanya - Őszelő - szeptember havának 21. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Sükösdné Schuller Erzsébet író
Ecsetszerelem című könyvének bemutató előadására
 
A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2021. szeptember 13., hétfő

517. Hétvezér Est: Miként őrizhetjük meg egészségünket a pandémia alatt? (frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Dr. Weixl Várhegyi László: Egészségünk megőrzése a pandémia alatt
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Dr. Weixl Várhegyi László, természetgyógyász, a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének, valamint a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja lesz a Fejér Szövetség 517. Hétvezér Estjének előadó vendége.

Amint korábbi előadásának beharangozójában is írtuk, előadónk, mint nyugalmazott rendőr alezredes korábban Székesfehérváron élt, de számunkra mégis szinte ismeretlenül „robbant be” a hajdani Botond napi vásáraink előadói jurtájába (felvétel ide kattintva megtekinthető), s szerepelt nagy sikerrel korábban a Hétvezér Esték előadójaként. A népes számú hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta már akkor is tanácsait, amelyeket saját példáján keresztül, fiatalos, sportos megjelenésével, sport eredményeivel tett hitelessé. Dobó atléta világbajnok és több olimpiai arany-, ezüst- és bronzérem tulajdonosa. Veteránként ma is - hasonló eredményességgel - versenyez.
 
Várunk minden régi és új érdeklődőt
 
2021. év Szent Mihály - Földanya - Őszelő - szeptember havának 14. napján (kedden) 18:00 órától
a Királykút Emlékházba
Dr. Weixl Várhegyi László egészségügyi tanácsadó, természetgyógyász
Egészségünk megőrzése a pandémia alatt című előadására
 
mert talán semmi sem az, aminek látszik!
 
A Hétvezér Est rendezősége nevében a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2021. szeptember 9., csütörtök

Fanfár I. (Nagy) Lajos király emlékére a fehérvári Romkertben (frissítve)

https://photos.app.goo.gl/mumxpywjGp5RTXAL7
A 2018. évi megemlékezés galériája /képre kattintva/
Történelmi kegyeleti szertartás Fehérvár hajdani koronázó templomának "Romkertjében" Nagy Lajos apostol magyar király elhunytának 639. évfordulós napján, szeptember 10-én

Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Önkormányzat!
Tisztelt Sajtószerkesztőségek! 
 
Ezúton hívjuk meg Önöket az alábbi történelmi kegyeleti szertartásra:
Pór Antal: Nagy Lajos
 

 2021. szeptember 10. (péntek) 16:30-17:00
a hajdani koronázó templom "Romkertjében"
I. Nagy Lajos apostol magyar király emlékére
kegyeleti szertartást tart a
Fejér Szövetség Alba Regia Civitas Rendje


 
A kegyeleti szertartás tervezett menete:
https://www.youtube.com/watch?v=gTeJzYZ7Dsw
Fanfár Nagy Lajos királyért 2016. szeptember 10-én
16:30-ig Gyülekező a "Romkert" kapujában 
17:00-ig Koszorúzás és mécses gyújtás I. (Nagy) Lajos feltételezett sírhelye, a hajdani Anjou kápolna maradványai előtt elhelyezett emléktáblánál.
 

Az Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség nevében
a Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Emlékezzünk együtt a testvérvárosunkkal újraegyesülés örömünnepére (frissítve)

Tisztelt Fehérvári Polgárok!
Tisztelt Közéleti Szereplők!
Tisztelt Sajtómunkatársak!

Testvérvárosunk, Csíkszereda népe 1940. szeptember 11-én
boldog örömmel köszöntötte a Magyar Királyi Honvédséget
2021. szeptember 11-én lesz 81 éve, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott ún. „második bécsi döntés” következtében Csíkszereda, Székesfehérvár testvérvárosa   - ha csupán 5 évre is, de - békésen visszakerült az anyaország kebelére. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és a nemzeti lobogó alatt bevonuló (a hajdani Nemzeti Hadseregből megalakult) Magyar Királyi Honvédséget 1940. szeptember 11-én köszöntötte Kolozsvár, majd testvérvárosunk,  Csíkszereda lelkes erdélyi és székely magyar népe.

Az Országzászló Védnöki Testület, a Fejér Szövetség és társszervezeteinek tagjai, képviselői ezen alkalomból csendes megemlékezést tartanak Székesfehérvárott, a 2018. június 4-én újraavatott Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél és mécsesekkel világítják ki a székelyföldi és erdélyi el- és visszacsatolt kelet-magyarországi (ún. partiumi) vármegyék címerpajzsait, majd a székely himnusz eléneklésével egyidejűleg húzzák fel, s eresztik újra félárbócra a társadalmi összefogás nemzeti lobogóját, a fehérvári Országzászlót.
Megemlékezés
testvérvárosunk, Csíkszereda hazatérésének 81. évfordulós napján,
2021. 09. 11-én (szombaton) 18:00 órakor
Székesfehérvár Országzászló terén,
az Ereklyés Országzászló és Trianon Emlékműnél

2021. szeptember 5., vasárnap

A film, amit mindőnknek látni kell Trianonról több, mint száz év múltán (képekkel frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Drábik János: 100 évvel Trianon után - két részes film vetítése
 
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!

Egy film, amelyet mindőnknek látni kell több, mint 100 ÉVVEL TRIANON UTÁN!

Film előzetes (I. rész) a képre kattintva


Film előzetes (II. rész) ezen a hivatkozáson

Juhász Zoltán (CMM- Civil Multi Média), a film rendezője lesz a Fejér Szövetség 516. Hétvezér Estjének vendége már 17 órától. A film vetítése előtt nyílik mód beszélgetni a rendezővel a társadalmi támogatásból elkészített dokumentumfilmről, illetve DVD kiadványokat vásárolni. Várunk minden régi és új érdeklődőt

2021. év Szent Mihály - Földanya - Őszelő - szeptember havának 7. napján (kedden)
17:00 órától Juhász Zoltán rendezővel beszélgetésre
18:00 órától Drábik János: 100 évvel Trianon után című filmjének
első székesfehérvári vetítésére