Úgy ragyogott az alkonyi Nap a bösztöri pusztán, mint talán még sosem. Bearanyozta az előttem álló haját, bearanyozta az egész gyülekezetet.
A nagytermetű, kiváló férfiú átszellemülten olvasta föl a magyarok kiáltványát. Minden pontja után dübörgött a taps. A sokaság minden egyes tagjának szíve együtt dobogott.
Aztán a felolvasás után következett a másik vezető. S miközben hirdette az igét, a mögötte álló társ furcsán hunyorogni kezdett. Ráközelített a kamera. Jól láthattuk a szeme sarkából kibuggyanó könnycseppeket.
És ekkor jelent meg a kék ég alatt a szent madár, a magyarok büszkesége. Vitte a hírt széles e világba, vitte, vitte minden tisztaszívű ember lelkébe. Vitte a krisztusi üzenetet.
És a könnycseppek fölszáradtak, hogy újabbaknak adják át helyüket.
Tudjuk: sírni csak a győztesnek szabad…
Miklós a győztesek közé tartozik.
Bakonyi István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése