Székelyek a "felsőházba'"!

Ma, "2010. november 19-én, Budapesten, az Országház Felsőházi termében ülésezik a Székely Nemzeti Tanács (SzNT). Az a Székely Nemzeti Tanács, amelyet két héttel korábban mellőztek a Magyar Állandó Értekezlet munkálatairól. Mindamellett, hogy e kettősségből különböző politikai érdekcsoportok erőpróbája tapintható ki, az SzNT Felsőházi termi ülése korszakos esemény, amiért elismerés illeti a kezdeményezőket és a szándék jóváhagyóit. A magyar Országház Felsőházi termében ülésező Székely
Nemzeti Tanács önmagában szimbolikusan megtestesíti a sajátságos székely- magyar egységet, amelyet az I. Székely – Magyar Világtalálkozó Zárónyilatkozata ekként fogalmaz meg: A székelység önálló nép, amely elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A székely nép mind nyelvében, mind kultúrájában száz százalékosan magyar.

A most ülésező Székely Nemzeti Tanács hét évvel ezelőtt, 2003. október 13-án és 20-án, két lépésben alakult meg. Létrejöttében meghatározó szerepet játszott a Magyarok Világszövetsége, amelyik négy hónappal korábban e szervezet létrejöttét döntően előmozdító autonómia-körutat és konferenciát szervezett Székelyföldön.

A Székely Nemzeti Tanács mai, Felsőházi termi ülése alkalmából, annak sok sikert kívánva, a Magyarok Világszövetsége felidézi a Quo vadis Székelyföld? menetelést és konferenciát.

2003. június 21-én zajlott Csíkszeredában a Quo vadis Székelyföld? konferencia a székely nép jövőjéről, önrendelkezéséről. A konferencia összegzése volt annak a tizenkét napos találkozósorozatnak, amelyet a Magyarok Világszövetsége szervezésében Székelyföld kilenc településén tartottak.

A konferencia népként határozta meg a székelységet, egyértelműen kimondva annak önkormányzási igényét. A találkozósorozat közvetlen következményeként született meg a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, amely életre hívta a Székely Nemzeti Tanácsot. A településnevek székely rovásírással való feltüntetésére felhívás született, ami ma sok településen valósággá vált.

„Székely vagyok, annak a népnek a fia, amely Urunk születése után a negyedik században az ősi Dácia területén telepedett meg, és amely ma az Erdélyi Fejedelemségben él” – Kőrösi Csoma Sándornak ez a Sabathuban/India, 1825. január 28-án kelt, Kennedy századoshoz, a brit alakulatok parancsnokához írt leveléből vett részlet volt a Quo vadis Székelyföld? találkozósorozat és a konferencia jelmondata.

Gyergyószentmiklós, Gyergyócsomafalva, Kovászna, Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Csíkbánkfalva és Csíkszereda volt a találkozók sora.
Az előadásokat Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, Rácz Sándor, az MVSZ Védnöki Testületének akkori tagja, az ’56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke és Dr. Csapó József ex-szenátor, az MVSZ akkori küldötte tartotta. A találkozókon részt vettek az MVSZ akkori erdélyi választott tisztségviselői is: András Imre és Borsos Géza elnökségi tagok és Gazda József, a stratégiai bizottság tagja.

A Quo vadis Székelyföld? menetelés és konferencia után Borsos Géza összehívta Gyergyócsomafalvára az SzNT Kezdeményező Testületének alakuló ülését, majd e testület három hónap alatt megalakította a Székely Nemzeti Tanácsot, amelynek alapító elnöke Csapó József lett.

A Quo vadis Székelyföld? konferencia eredményeként a székelység nem kisebbségként, nem nemzeti közösségként, hanem népként határozta meg magát, mely szerves része a magyar nemzetnek. Indoklásként elhangzott: A székelység rendelkezik mindazokkal az ismérvekkel, melyek a népek sorába emelik: nemzeti öntudat, történelmi örökség és nemzeti szimbólumok, történelmi léptékkel mérhető, általa többségben lakott terület. Ezen túlmenően, a székelység azon kevés népek közé tartozik, mely saját írásmóddal rendelkezik. Önkormányzati hagyományai a falutörvényektől a Székely Alkotmányig terjedően az európai jogalkotást sokszor megelőző, kiemelkedő jegyei a szellemi szuverenitásnak és a nemzeti függetlenségnek.

Az MVSZ Sajtószolgálata újból közzéteszi a konferencia Zárónyilatkozatát.

MVSZ Sajtószolgálat
7092/101118

Quo vadis Székelyföld? Konferencia

Zárónyilatkozat

Emlékezve

arra, hogy az I. világháborút követően létrejövő román állam önkormányzatot ígért az erdélyi magyarságnak, valamint arra, hogy 1919. december 9-én Párizsban, a Társult Főhatalmakkal megkötött szerződésben Románia kötelezettséget vállalt a székelyek autonómiájának szavatolására, mely önkormányzási lehetőség Isten színe előtt minden népet megillet,

üdvözölve

az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében megfogalmazott szándékot a regionális autonómia elveinek jogi érvényesítésére,

emlékeztetve

arra, hogy Székelyföldön – mely föld megközelíti az EU-tagvárományos Szlovénia nagyságát – az összefüggő területen élő székelység 87%-át adja a közel egymillió lelket számláló népességnek,

felidézve

azon gazdag és kikristályosodott rendszert alkotó önkormányzati hagyományokat, amelyek a rendtartó székely települések falutörvényeitől az 1505. november 23-án elfogadott Székely Constitutio-ig terjednek, amely az európai jogalkotást két évszázaddal megelőzve törvényerőre emeli a személy szabadságát,

a Csíkszeredai Konferencia a következőket nyilatkozza:

A történelmi Székelyföldön meghonosult önkormányzást a székely székek szervezettsége és hatásköre testesítette meg. A székek területi autonómiával éltek, saját közigazgatással, sajátos társadalmi felépítéssel és jogokkal.

A székely nép Székelyföldön őshonos, ismeri történelmét, őrzi hagyományait, tudatában van kulturális öröksége gazdagságának és birtokában egy saját írásmódnak, a székely rovásírásnak.

A Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett székelyföldi tanácskozás-sorozat és ennek záró rendezvénye, a Csíkszeredai Konferencia, a székely népnek, mint a magyar nemzet szerves részének magára találását, önkormányzási törekvéseinek megismerését szolgálta és szolgálja.

Ismerve és elismerve az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet nemzeti önazonosság védelmére vonatkozó elveit és dokumentumait, Székelyföld lakosaiként halaszthatatlannak tartjuk a történelmi székely székek alkotta Székelyföld eurórégióvá minősítését és a többségben lévő lakosság nemzeti önazonosságának védelmében, a közigazgatási hatáskörök mellett, sajátos közösségi jogokkal való felruházását, mely területi önkormányzás Székelyföld minden polgárát megilleti. Amikor időszerűvé válik, az Európai Unió biztosítson Székelyföld eurórégió részére a számarányának megfelelő képviseletet az Európai Parlamentben.

Székelyföld őshonos közösségének tagjaiként, el akarjuk nyerni az Európai Unió államaiban gyakorlattá vált, a Nemzeti Kisebbségek Védelmére Vonatkozó Európai Keretegyezményben jogként feltüntetett, és a székelység történelme során már megélt teljes és tényleges egyenlőséget.

Igényeljük a székely székek és a Székelyföld területi autonómiájának törvényerejű statútum általi helyreállítását.

Felszólítjuk az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tagjait, késedelem nélkül kezdeményezzék a települési és a széki nemzeti tanácsok, a Székely Nemzeti Tanács megalakulását, az Agyagfalvi megemlékezés méltó köszöntésére.

Székelyföld autonómiáját csakis együtt, közös akarattal érhetjük el. Legyen ennek az útnak első mérföldköve az Isten ajándékaként elnyert székely rovásírás közkinccsé tétele. Kérjük pedagógusainkat és a szülőket, tanítsák gyermekeinket, hogy sajátítsák el e kincset. Kérjük székely településeink önkormányzati testületeit, hogy a helységtáblákon tüntessék fel a települések nevét a székely rovásírással is.

Csíkszereda, 2003. június 21-én

Isten áldása legyen a munkánkon!

A Quo vadis Székelyföld? Konferencia