Istvánról és a szkíta-kereszténység hagyatékáról

Kedves Olvasóink!

Merthogy reméljük, sokan olvassák e honlapot. A fejérekét, kik hiszik és vallják, hogy a kétszínűségnek nem ellentéte az, ami átlátszó.

Egy tíz éve hallott előadás alapján készült írásból idézünk most tanulságul, miután hamarosan Pünkösdre virrad. Kinek itthon, kinek otthon, ott, a Csíkban, vagy itt, Pilisben. Azután a legnagyobbnak, Nagyboldogasszonyunknak rójuk le majd tiszteletünket, ha már István, a Király, a Szentté avatott épp' e nagy napon ajánlotta a Magyarok Nagyasszonyának, amit felajánlhatott.

S, hogy tisztelni tudjuk az őseinket, kik - persze, nem voltak hibátlanok, de - nem alkottak mást, csak nagyot, olvassuk el ezt is, itt alább, újra, hogy úgy mégse legyünk, mint azok, kik olvasatlanok, vagy ami rosszabb, olvastak épp' valami nagyot, s már nyoma sem marad annak, amit tudtak, vagy tudni véltek, avagy csak akartak! Talán mert épp' csak hittek, s ha hittek, nem gondolkoztak el azon, hogy mi az, mit nem szó vagy írás, de tett és ami abból maradt, az igazol.

S, hogy az alábbiak semmiben, de semmiben sem mondanak ellent annak a regevilágnak, amit Paál Zoltán hagyott ránk abban a sokak által olvashatatlannak, mások által alaptalannak, s a legtöbbek által meg már olvasatlanul is elutasítandónak kikiáltott ARVISURÁ-ban!? Nos, akinek van szeme a látásra és van füle a hallásra, és olvas is, nem csak hallgat vagy hisz csupán a szép szavaknak, annak igazság és egészség lesz ajándéka; ha nem ebből, akkor abból ...

itt vagy máshol, vagy épp egy latin közmondásból:

Timeo hominem unius libri!

"Ami a tényeket illeti, nagyon pontosan lehet tudni, hogy a szentistváni tett egy olyan időpontban zajlott le, amikor két nagy ellenfél volt a páston. Nem is halljuk ezt másképpen hivatalos részről sem; az egyik Koppány, a másik Gyula. Na most úgy szokták ezt nekünk tálalni, hogy Koppány pogány volt, míg Gyulánál ezt nagyon nehéz lenne állítani, úgyhogy nagy zavarban van ez ügyben a "kommentátor".
Nos, hát Koppánynál - merthogy  úgy-e, Koppány nyilvánvalóan pogány volt - akkor az ember megkérdi, hogy

- mégis, mire alapozod ezt?

- Hát, a forrásokra.

- Tényleg?

Koppány egykori területén végzett feltárások egyértelműen igazolták az elmúlt körülbelül tizenöt–húsz évben, hogy az ő idejében, az ő fennhatósága alatt keresztény templomok sora épült.

- Milyen vallású volt Koppány?

- Nemcsak hogy keresztény volt, hanem ugyanolyan judeo–christian (is?) volt, mint Szent István. Még csak azt se lehet mondani, hogy ... de ő a nem-judeo, tehát ő a szkíta kereszténység képviselője volt. Dehogyis. Pontosan ugyanolyan judeo-chiristian volt.

- És Gyula?

- Nos, Gyula is pontosan ugyanolyan judeo–chiristian volt. Semmiféle vallási jellegű probléma nem adódott közöttük.

- Honnan tudjuk?

- Lássuk sorjában! Koppány, ahogyan azt Erdélyi Balázs nagyon szépen kimutatta, méltóságnév, nem egyszerű keresztnév. Koppány aki kapkán, ... az a kapkán, tehát a késői avar fejedelmi név egyenes ági folytatása a magyar nyelvben. Egy avar méltóságnév egy későavar területen. Semmi gond nincs (azaz, hogy nem is volt). Itt már réges-rég kereszténység van (azaz volt és maradt). Az első úgynevezett meghódított - avagy inkább - behódolt avar főnököt Tudunnak (ARV: Zótán-tudunnak) nevezték a beosztása szerint. Maga Nagy Károly tartotta keresztvíz alá az irományok szerint. És az utolsó avar kagánok hangsúlyozottan zsidó–keresztény neveket viseltek; Ábrahám kagán volt. Izsák kagán volt. Ilyen neveket szkíta-keresztény soha nem adott a maga fejedelmeinek. Nem ott volt az eltérés, hogy az egyik szkíta-keresztény, a másik pedig zsidó–keresztény lett volna. Mind a kettő az utóbbi volt. A másikat pedig, Gyulát, Konstantinápolyban maga a császár tartotta keresztvíz alá. Ezt is egykorú forrásból tudjuk. Akkor mi is itt a gond? Hát az a gond, hogy a Koppány-féle kereszténység az avar kereszténység folyamatos továbbélése volt.

- Hol volt ennek a központja?

- Salzburgban. A salzburgi érsek volt (ARV: Fekete Arnó) ennek a kereszténységnek a feje, a térítők pedig (ARV: akkor még) passaui bencések voltak.

- Mit jelent ez?

- Azt, hogy ki volt helyezve a Duna vonalán a kereszténység központja a Kárpát-medencéből (ARV: az Inn-Enns-Encs vonaláig, ha már nem túl az over-ober-óper-Enci-án is!).

- És Gyula?

- Nos, ahogy már mondtam, a Gyula-féle kereszténység bizánci volt.

- Hol volt a központja?

- Hol lett volna, ha nem Konstantinápolyban.

- Akkor mi is történt?

- Megcsinálták 999-re Trianont. Széttépték a Kárpát-medencét, azaz széttépték volna, ha ez véglegesül. Ha a Koppány-, illetve a Gyula-féle vonal tovább erősödött volna, akkor 1920-ban nincs is szükség Trianonra. Széttépték volna - már akkor - a Kárpát-medencét darabokra. Szent Istvánnak sikerült nem egész egy évtized alatt elérni, hogy a Kárpát-medencén belül önálló magyar kereszténység legyen...! Azért gondoljunk csak bele, milyen előzmények után! A Koronát akár így, akár úgy, de a fejére tehette, tehát akár vissza kellett hozni, avagy akár felszínre kellett hozni, de a fejére tehette, és a kereszténység történetében egyedi esetként apostoli rangot kapott (avagy követelt, érdemelt). Ez azt jelenti, hogy Szent István példátlanul nagy tettet hajtott végre, és nem a magyarság ellenében, hanem a magyarság érdekében. Nem fölzárkóztatta a magyarságot Nyugathoz, hanem megmentette a magyarságot attól, hogy szétcincálják egy Nyugathoz és egy Bizánchoz fölzárkóztatott rész-rész Kárpát-medencére. Hatalmas a tette.

- Ezt ünnepeljük (értsd: ünnepeltetik velünk ma) benne?

- Nem. Ezt eddig soha. Azt a mumust ünnepeltetik, ünnepeltették velünk, akit a barokk-kori, Habsburg-indítékú ellenreformációs gyakorlat formált belőle, nem is titkolva, hogy a magyarság megosztása céljából. És vagyunk olyan bambák: engedjük, hogy ma is megosszanak bennünket. Mármost, nekem akárki jön ezzel a koppányos balra, szentistvános jobbra lózunggal, annak azt mondom, takarodjék innen, de gyorsan! Minél hamarabb! Mi ez megint, ez a pimasz, alig leplezett megosztási kísérlet? Nem vagyunk már eléggé megosztva? Itt igenis óriással állunk szemben. Ténylegesen éppen ő mentette meg (itt és akkor) a magyarságot. És ha egyáltalán van különbség az általa patronált vallás, mint kereszténység és a Gyula, illetve Koppány által képviseltek között, hát bármilyen furcsán hangzik, az övé áll közelebb ahhoz, ami magyar volt és lesz, a szkíta-kereszténységhez, amíg lesz itt szkíta-hun-avar-magyar a Kárpát-medencében. (Koppányt nem István, hanem Vecelin győzte le - hogyan lehetett ez, ha Koppánynál volt Atilla ostora-kardja-igazsága?) Ma már nyugodtan el lehet mondani, hogy a szkíta kereszténység a szentistváni térítés után is, legalábbis Károly Róbert koráig, szinte töretlenül élt tovább. Ennek a továbbélésnek a dokumentumait voltaképpen csak a török kiűzése után kezdték módszeresen pusztítani. De vidéken, ahol eldugott helyeken tovább élt — például az apokrif imádságokban, a kazettás mennyezeteken, kicsi templomok faragvány-anyagában — a továbbélés gyönyörűen kimutatható. 1767-ben Gyügye kazettás mennyezetén, a Szamosháton még szőlő és dinnye van jelen két kiemelt jelképként. Ez a manicheizmus két jelvénye, itt nincs visszabeszélés. Az 1700-as évek második felében a szkíta-kereszténység, amelynek oldalága a manicheizmus, ha nem is a fő vonulata, még eleven hatóerő a Kárpát-medencében. Így tessék a szentistváni fordulatot értékelni! Megkíséreltek vele valamit végrehajtatni, de ő bizonyítható módon úgy hajtotta végre, hogy minden, ami érték, tovább tudjon élni. Most ezt én tovább itt nem részletezném, mert akkor holnap ilyenkorig itt ülnénk.

Nagyon lényeges, hogy nem a magyarságnak volt és van erre a fordulatra szüksége, hanem a maradék Európának. Itt szabályszerű áldozathozatalról volt és van szó, amelynek a programja a magyar Szent Koronában is benne foglaltatik. Arról volt és van szó, hogyha Szent István a magyar katonai potenciál csúcsán, amikor egészen egyszerűen nem tudott ellenállni neki se Délen, se Keleten, se Nyugaton fegyveres erő, meghozta azt az áldozatot, hogy magára veszi az általa is nagyon pontosan tudottan ferde, egyoldalú judeo–chiristianizmust, ez csak (mások) a többi érdekében történhetett. Mert ezt csak belülről és példaadással lehetett és lehet valódi szeretetvallássá alakítani.

Mert ez a maga tételrendszerében nem az.
Ez egy kiválasztott nép vallása, amely magának megenged dolgokat, amiket másnak nem enged meg. És megenged mások rovására olyan dolgokat, amiket mi egyáltalán nem engedünk meg, se magunknak, se másoknak. Ezt csak belülről, elfogadva a szabályrendszerét, személyes példaadással lehet megváltani. Ennek a programja rejtezik a magyar Szent Koronában, és ez nyilvánult meg minden király-beavatáskor.

Legyen elég most ennyi a tanulságokból!"

Nos, most sincs vége! Ne fuss el véle! Gondolkozz és járj utána!

Ez a fejérek hagyatéka itt, a megyében, Fejérben. Ez legyen a küldetésed, hogy értsed és megértesd, ha kell a székvárosában, hogy közénk ki tart, ha tart még Fehérvárra. Hogy ki velünk egyetértve, vagy minket megértve, velünk élve, vagy minket elfogadva itt és ott és szerte-széjjel, a Kárpát-honban, azaz innen és azon túl is magyar mitől marad! Talán éppen ott és onnan éled, hol a nap kél minduntalan, hol nem is nyugszik meg egy napnyugatra fordult fordulatban.

Nyomtatásban megjelent Pap Gábor tollából "A Szent Korona nevében" címmel

Fejér Szövetség Sajtószolgálata