Mindenkinek azt tudom csak ajánlani, hogy vegye figyelembe, mikor arról nyilatkozik, hogy honnan is származnak őseink, hogy Árpád népe csak töredéke volt azoknak, akik jöttek, ha az uralkodó házban - mint Árpád-ház - meghatározók is voltak, úgy 4-500 évig. Arról nem is beszélve, hogy hányan voltak azon őseink, akik - ahogy világosan megírta ezt Magyar Adorján is - nem jöttek sehonnan sem, hanem itt éltek és szaporodtak a Kárpát-medencében. Azok tán nem voltak a mi eleink?! Nem ők beszéltek "ó-magyarul" éppen, s adták, mint anyanyelvet tovább, ha már az "árpád atyák", avagy katona vitézei beházasodni jöttek, no meg rendet tartani?!
Olvassuk figyelmesen ezt is, mielőtt elhamarkodottan azt mondanánk, hogy azon szkíták, kiktől a magyar nép származik, Ázsiából, vagy a Közel-Keletről jöttek, s nem fordítva! Hogy miért is? Elgondolkodtatónak legyen most csak ennyi: keresve, s kutatva, ha egyáltalán találni oly' leletet, egyet is, melynek legrégebbi hiteles darabja nem éppen kárpát-medencei! Hmmm?!
Napi őstörténet: Mit bizonyítanak az Árpád-kori személynevek?
2012. május 12. 15:00forrás: Hunhír.info, http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=53554
Mióta az ember fizikai és szellemi fejlődésében odajutott, hogy gondolatait, akaratát már szavakkal értelmesen ki tudta fejezni, nemcsak a környezetében levő természeti tárgyaknak, hanem embertársainak is nevet
adott. Ez a névadás is az egymástól való megkülönböztetést szolgálta. Az ősi név tehát az embereknél személynév volt. Ez a személyt jelölő név lett a kereszténység korában a keresztnév. A vezetéknév pedig arra szolgált, hogy a sok egynevű, vagy egynemű személyt meg lehessen különböztetni egymástól.
Az Árpád-házi királyok idejében még csak személynevek voltak, amelyek előtt indokolt esetben az apa, vagy a falu neve is szerepelt. A személynevek jelentése a legtöbb esetben útmutatásul szolgált arra, hogy valamely személy melyik néphez tartozott. Annak idején az Árpád-kori okmány-gyűjteményeinkből azt is kiírtam, hogy a királyok által a vár-javakkal együtt eladományozott jogtalan, vagy korlátozott jogú szolganépek milyen személyneveket viseltek. De egyúttal kijegyeztem azoknak a személyneveit is, akik a királyoktól birtokadományban részesültek, szóval a teljes jogú földesurak, a nemesek neveit. Olvasóim önmaguk fogják eldönteni, hogy melyik népréteg beszélte akkor azt a nyelvet, amelyet most magyarnak nevezünk. A királyi adományban részesülőknek nevei mellé az oklevél jelzését is kiírom. A Vas megyében történt birtokadományozásokat veszem fel példának. Itt tudniillik, kevesebb volt az egyházi birtok, mint a többi dunántúli megyénél és több a személyi név. II. Endre király Csernuk fia, Istvánnak adta Szecsőd falut (Fej. III-l. 21.). Ugyancsak ő juttatta Uraj falut a Ják nemzetségbeli Andrásnak (Fej. Ill. 1 329.). IV. Béla a következő birtokokat adományozta el Vas megyében: Tiba nevű hívének Gáh falvát (W. VIlI. 59.) Bana nevű hívének Szünőse falvát (HO. IV. 88.). Szünso sumir szó, a mai nyelvünkön szűnő vizet jelent. A Csém
nemzetségnek Övár nevű birtokot (W. VII. 161.), Herrand nevű hívének több meg nem nevezett birtokot, három bizalmas emberének, Moricz tárnokmesternek, Jánosnak és Détának Rum és Buad nevű falvakat (Fej. IV. 3. 44.) és végül István pozsonyi ispánnak Mezdyn falut örök tulajdonjoggal adományozta (HO. II. 4.)
V. István birtokadományozásai a következők: Bana fia Párisnak Káldban juttatott egy részbirtokot (Fej. VII. 3. 30.), Sorok nevű faluból egy várjobbágyot, név szerint Vasast nemesi rangra emelt földjével együtt (W. IX. 6.). A várjobbágyok a köznéphez tartoztak, tehát Vasas neve a köznép nyelvéből való. Osl Jakab is az ő kezéből kapta Alcsép községbeli birtokát. Az Osliak besenyő származásúak voltak. IV. László királytól a következők részesültek birtokadományozásban: András fia, András kapta Hídvég falut (HO. II. 14.), Csapó fia, András kapta Póka-földjét (HO. Ill. 42.). István tárnokmestere és Adorján pincemestere Káldban kaptak földet (HO. VU. 161.). A Ják nemzetség kapta Kovácsi falut (W. IX. 58.). Csiszár fia, Lencs (Leonch) Sorokusztágban és Doroszló fia, Doroszló Rum határában részesültek földadományban. (W. IX. 6.). A Csák nemzetségbeli Renold és Kemény a Rába melletti erdők használatát kapták meg (HO. Ill. 52.), Mocsia (Mochia) ispán megkapta a hűtlen Henrik bán birtokát, Bolda falut. (HO. VIII. 229.) László és Gergely nevű hívei Hőgyészben kaptak birtokot. Herrand étekfogó mester kapta a hűtlen felsőlövői íjászok földjét (W. XII. 111.). Dénes győri püspök a Szabária, a mai Szombathely és Szőlősközti birtokot kapta 1276-ban (W. XII. 168.). Ebed fia, Ják kapta Teszár falut (Fej. VII. II. 69.). A Ják nemzetségbeli Boksa, Péter és Iván kapták Bottyánt (Fej. VII. 3. 72.). Miksa (Mixe) fiai, Péter és István kapták Miskét (HO. IV. 50.). III. Endre Bicsó (Bychov) nevű hívének adta Szarvaskendet (Fej. Ill. 1. 21.). Hartwig fiai számára pedig Hidegségből szakított ki egy részbirtokot (W. XII. 503.). Hahold fia Istvánnak adta Muraszombatot, amelyet akkor Béhnurának neveztek (W. X. 250.). Végül Miklós ispánnak adományozta Alsólendvát (HO. VIlI. 16.). A meghódított köznép és a szolgarendű népréteg pedig ilyen személyneveket viselt:
Acél, Adós, Ajándék, Aludt, Almás, Áldomás, Akadás, Apa, Após, Aratás, Árkos, Árva, Álnok, Áros, Árpa. Bátor, Bogár, Buga, Búza, Bot, Bolt,' Bős, Buta, Butuka, Beled, Bandás, Büdös, Bögyös, Bodor, Borz, Baj, Baja, Béke, Bárány, Bab, Botos, Boda, Boka, Bolhás, Békés, Bősz, Bús, Bizodalom. Csípő, Csima, Cseke, Csúcs, Cseperke, Csokor, Csibe, Csuda, Család, Csuka, Csinos, Csendőr, Csók, Csóka, Csúnya, Csomós, Csonka, Csáb, Csupor.
Dob, Dobos, Doboz, Diós, Dara, Duda, Fiad, Falka, Fodor, Fogas, Féltő, Főerős, Fene, Fele, Feles, Files, Füles, Farkas, Feled, Fegyveres, Foltos, Főd, Fiók, Fias. Ebed, Egyed, Eleség, Emese, Erős, Erdő, Erdőd, Eső, Erdős, Égető, Érző, ÉI, Éles, Érő. Galamb, Galambos, Gombos, Gyenge, Gyűrű, Gyűrke, Gyüge. Hab, Harcos, Haragos, Hazug, Hely, Helyes, Henye, Házas, Hála, Honos, Holdas, Hivatal, Hogyél, Hugyos, Hangya, Hús, Hajmás, Hatalmas, Hímes, Hőseb, Húsvét. Isa, Inas, Iharos, Jólégő, Kokas, Korpás, Kemény, Kenő, Kényes, Kérő, Kese, Kevély, Keserüd, Kereső, Kalandos, Kevereg, Komor, Kéreg, Kérős, Kezed, Karácsony, Kulcs, Kő, Kesely, Kevés, Kíván, Kínos, Keserü, Kása, Kezes, Kék, Kékes, Kozma, Kós. Lenke, Léged, Lölkös, Lőkös, Lug, Lila, Lát, Látás, Látomás.
Magas: Magos, Majd, Mohar, Mese, Megszeg, Mórocz, Mákod, Medve, Maradék, Modor, Modoros, Munka, Munkás, Mező, Nézetes, Nyalka, Nemél, Nemhisz, Ok, Óriás, Oszlop, Ország, Ős, Ölves, Ölbö, Ősöd, Ördög, Patkó, Patak, Posza, Petes, Poczok, Péntek, Patkány, Puha, Póka. Regős, Rugós, Rest, Repes, Ruha, Remény, Részeg, Róka, Soma, Seb, Semijen, Süke, Süket, Sikos, Sólyom, Sok, Sudár, Szóló, Szamár, Szentes, Szerda, Sziget, Széna, Szeret, Szemes, Szerecsen, Szombat, Szomorú, Szőlő, Tálas, Tokos, Torkos, Teke, Tomor, Takaró, Tompa, Tönkös, Tolvaj, Tömör, Tündér, Torma, Tegez, Tekerő. Tarka. Ugod, Utód, Unoka, Utáló, Vendég, Vénbor, Vörös, Vitéz, Vendéges, Vidékes, Vőlegény, Varangy, Vas, Vasas, Vétkes, Vid, Vadas, Vásár, Vese, Zab, Zabos, Zálog, Zeke, Zászló, Zöld.
Külön nőnevek: Aglény, Ajándék, Balzsam, Hitvánd, Legyes, Liliom, Csibe, Csinos, Csók, Csáb, Csúnya, Emese, Féltő, Helyes, Legényes, Halálos, Emlő, Mula, Mező, Szegény, Szemes, Szépe, Szerető, Szerelem, Szerelmes, Szellő, Szálas, Szerecseny, Szeretem, Szomorú, Szombatka, Szentes, Tündér, Viola, Vénvér.
Azt hiszem, hogy felesleges szószaporítás volna, ha erről a tárgykörről többet beszélnék. Maguk a nevek többet mondanak, mint egy könyvtárnyi írás. E nevek viselői pedig kivétel nélkül a meghódított köznéphez tartoztak.
Letagadhatatlanul igaz, hogy a mai magyar nyelv a meghódított népé és nem a hódító katonanépé volt. S ott alakult ki már az ősidőben, a Kárpát-medencében. Tény az is, hogy mindegyik névnek a mai magyar nyelvben van jelentése. Tehát az ősnép a mai nyelvünk ősét beszélte. Ezeket a neveket mind az Árpád-kori Oklevelekből írtam ki, máshonnan vett vagy költött név köztük egy sincs. Ez a tény pedig azt bizonyítja, hogy ezeknek a neveknek az adása, használása, az őstelepes, Árpád hódító népétől szolgává tett népnek a nyelvéből való, mert a hódító urak nyelve a török volt. De ezeket a neveket a meghódított népréteg nemcsak az ősidőben használta, hanem a keresztény középkorban is, szóval Szent István után egészen addig, amíg a keresztény egyháztól használt nevek azokat ki nem szorították, mint a pogányságnak az emlékeit. Az uralkodó felső réteg nevei között elég sok volt a német eredetű. Mekkora beidegzett ragaszkodás kellett a nép részéről ahhoz, hogy ősi neveit még a keresztény korban is oly sokáig meg tudta tartani.
A folytatás - legalábbis az ígéret szerint - hamarosan következik.
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Adalék: arpad-kori-magyar-nevek
Adalék: arpad-kori-magyar-nevek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése