Oldalak

2013. április 27., szombat

Hősök, most gyülekezzetek! Várunk Benneteket is a Bosnyák téren április 30-án!

Üzenet a Nemzeti Összefogás Hőseinek,
azoknak, akik ott voltak április 21-én a Hősök terén

Most gyülekezzetek csak tized annyian, mint egy hete!
A Hazátok, s a házatok függ attól, hogy helyiek művelik-e a helybéli földeket!
Ez köti össze a várost a vidékkel, hogy ott állnak egymás mellett, mikor egymás jogaiért küzdenek!
Követeljétek együtt velünk április 30-án kedden a Bosnyák téren:
El a kezekkel a helyi földektől,
a házainktól, a HAZÁNKTÓL!
A Kajászói Gazdatanács, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség, a Gazdatanácsok Szövetsége

El az idegen kezekkel a helyi földektől!
Tiszta vizet a pohárba!
címmel
2013. április 30-án 18 órától 20 óráig
Szolidaritási és Tiltakozó Megmozdulást
rendez
a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet budapesti székháza előtti téren (Bosnyák tér 5.)
 
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

7 megjegyzés:

  1. Ott leszek, üdv: Sándor

    VálaszTörlés
  2. Végre kezd látszani, valami igazi összefogás!! Már hamarabb kellett volna!

    VálaszTörlés
  3. Egy elégedetlen polgár2013. április 29. 12:42

    Az emberek egy része már tettre kész, csak egy vezető kell, aki mutatja a helyes utat. Remélem országos méretű lesz ez a megmozdulás!

    VálaszTörlés
  4. A vidéki ember TUDJA, hogy mekkora a baj, a városi csak ÉRZI és ÁBRÁNDOZIK, hogy nélküle is megoldódik...

    VálaszTörlés
  5. Ott leszünk, hisze közös a cél!...

    VálaszTörlés
  6. Valóban ott kellene lennie minden embernek. Oly soknak, hogy a közlekedés megbénuljon, oly soknak, hogy a média ne mehessen el mellette szó nélkül. És oly soknak, hogy azok is észrevegyék, akik úgy érzik, őket ez nem érinti. Ébredj MAGYAR!!! Mire vársz még? Ott a helyed!

    VálaszTörlés
  7. Nekem is ott lenne a helyem de már késő,viszont április 21-én ott voltam a hősök terén erre viszont nem nagyon tudtam készülni de biztosan lesz még lehetőség remélem felvétel készült Rolla.

    VálaszTörlés