MVSZ: A közbéke érdekében - avagy Trianon-ellenes áfium - angol fordítás

A Magyarok Világszövetsége 2013. június 4-én Versailles-ban hirdette ki a szervezet Elnöksége által 2013. február 17-én elfogadott felhívást, amelyet a világ magyarságának és minden jóhiszemű embernek rendelkezésére bocsát a trianoni és a párizsi békeparancsok elleni harchoz való segédeszközként. Alább és csatoltan közzétesszük a Trianon-ellenes „áfium” angol fordítását, és arra biztatjuk tagjainkat és híveinket, hogy terjesszék azt minél szélesebb körben, és használják mindennapi vitáikban, valahányszor a trianoni békeparancs igazságtalanságát, tarthatatlanságát szeretnék bizonyítani.

In the Interest of Peace

Appeal of the World Federation of Hungarians

initiated by László Botos

The future of Hungary, mutilated on June 4, 1920, is in jeopardy, and the situation of the Hungarian people is unbearable. The dismemberment of the Hungarian nation has lasted for almost a century without any effectual remedy on the part of the Hungarians, even on an intellectual level.  However, the Eighth Hungarian World Congress and the New Hungarian Definition of the Nation, accepted by this Congress, have in their title created an intellectual base to protest against the Trianon (1920) and Paris (1947) Peace Dictates:  Future in the Spirit of the Holy Crown.

“The most significant contribution of the Hungarian nation to the progress of mankind is embodied in the establishment of the state system, which, in unique measure, places at the center the human respect for all the people living there, without discrimination on grounds of sex, race, nationality or religion.  This state was established by our forefathers on the basis of the Doctrine of the Holy Crown and we call it the country of the Holy Crown”– states the New Hungarian Definition of the Nation, accepted in 2012.

On the 93rd anniversary of the Trianon Peace Dictate, the Hungarians of the World and every well-intentioned person will employ a measure, more effective than any so far, made available to them by two eminent Czech intellectuals, whose arguments coincide with the assessment of the Hungarian World Congress in supporting the untenability of the Trianon Dictate and justice for the Hungarian Nation.  

Rudolf Kučera, a Czech political scientist, in his book: Közép Európa története egy cseh politológus szemével (Central European History from the Point of View of a Czech Political Scientist), published in 2008, quotes a well-known Czech historian, František Palacký: 

„František Palacký, in his book: „Idea státu rakouského” (The Austrian concept of state) evaluates the Hungarian Constitution in the following way:  ’The Hungarian state institution is, in its essence, so sound and blessed that, in my opinion, it would be beneficial for other countries to adopt it.  In it is the living seed of true autonomy, without which civilian and political freedom cannot last long anywhere.  Within it is also the concept of reform and boundless perfectibility, without which every human institution must perish and be destroyed.  From this, we can understand and explain to the Hungarians, (all citizens of Hungary, not just the Magyars) their common love for their own ancient constitution (constitutio avitica) and the unusual energy they expend in upholding and defending it. The Hungarians cannot live happily in a bureaucracy.’ 34  [1] 

What then was this constitution and what was its historical significance?  First of all, we have to state that the Hungarians’ insistence on the continuity of their thousand year-old Constitution created the basis for the existence of the historical Hungarian state.  The main advantage of this constitution was the sharing of power between the rulers and the estates, while, as a matter of fact, the actual „democracy” lay in the broad decentralization and the autonomous state institutions.  First, let us mention the State Assembly, the Parliament, which debated every proposal of the King and elected the Palatine, the King’s vice-regent, from its own ranks, who, with the aid of his council (consilium locumtenentiale) carried out the plans that the king and the estates had together agreed upon.  His deputy, the Lord Chief Justice, presided over the royal courts of appeals, which were called „tabula septemviralis”.  The actual basis of the decentralized state power rested in the counties, the authorized units of public administration in various territories of the kingdom, which were headed by the Lord Lieutenant („comes”), the Deputy Lieutenant and other locally elected officials.  Every county sent two representatives to the State Assembly.  The County Assemblies, in which the free local population took part, elected the body of officials who took care of county business. 

’The laws that were accepted by the State Assembly and sanctioned by the King, were to be announced at the County Assembly, so that the county authorities might execute them.   The measures taken by the state’s highest organizations also had to be announced by the county officers, and the county assembly had the right to protest against those laws which they considered to be offensive (gravaminalis).  They had to submit their objections (representacio) and suspend their execution of these laws until the matter was decided.  If it concerned an unpopular law, the various counties conferred with each other about the substance of their objection.  This was the way that, in Historic Hungary, the people were able to object to unpopular laws and prevent them from being carried out.  This widespread system of county self-government was the invincible shield, with which the Hungarians defended their state self-determination and with which they overruled the unifying endeavors of the rulers.’35  [2]

The struggle of the Hungarians on behalf of their constitution was long and bloody, like every struggle in which they fight for their political freedom.  This struggle belongs in the most glorious pages of European history and, in the future, it should be a part of every school-book that deals with European history.  It has traditions that apply to our struggle for human and civil rights today and which we should adopt instead of the unfounded glorification of the formation of the Central-European nation-states.  The nation-states, in any case, have only temporarily achieved their numerous national endeavors; they have brought freedom to some peoples, while taking it away from others and, what is most important, they have not secured long-term political freedom, nor have they brought peace to Central Europe – which, according to Saint Augustine, is the goal of human society: ’People first of all love peace and this love for peace unites them in a society.’”   

Do we need any more convincing proof than the arguments of František Palacký and Rudolf Kučera to convince us that the country of the Holy Crown, created by the Hungarian nation, did not oppress the minorities living within its borders?

Hardly.  Therefore the demand of the New Hungarian Definition of the Nation is legitimate and due.

„In exchange for the large-scale state arrangements, which made it possible throughout the centuries that in the country of the Holy Crown the peoples who made up the later successor states of Trianon were able to flourish, we expect that these nations establish in their constitution that fact that Hungarian communities, forced by political decisions to be scattered in their states, in the future immutably be considered a part of the Hungarian Nation.”

Accepted by the Praesidium of the World Federation of Hungarians on February 17, 2013, in Budapest

Announced on June 4, 2013 in Versailles at the site of the Trianon Peace Dictate

[1]  Palacký, František: Úvahy a projevy, Melantrich, Praha, 1977, p. 376

[1] Palacký, František: Česká politika, Praha. 1907., Vol.2. Part 1, p. 159

A közbéke érdekében

A Magyarok Világszövetségének

Botos László által kezdeményezett felhívása

Az 1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.

„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.

A trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:

Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)

František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egész­séges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más or­szágokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonó­mia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a re­form és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül min­den emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Eb­ből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrá­cia alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”³⁴ Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapít­suk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonossá­gukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam lét­alapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm or­szágos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségé­vel végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott ter­veket. A decentra­lizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, me­lyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a több­nyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden várme­gye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vár­megye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vár­megyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlés­nek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérel­mesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézé­séig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”³⁵ A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben min­den Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kel­lene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdel­münk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozat­lan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen meg­valósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzet­nek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadsá­got, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.

Kell-e František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem nyomta el a kisebbségben élő népeket?

Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:

„Annak a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk, hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is, és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”

Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten

Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén

MVSZ Sajtószolgálat

7919/130607