Kitörés napja - az emlékezés szabadsága

Február 9.: a Kitörés Napja, az emlékezés szabadsága

Akik nem felejtenek, kis közösségekben emlékeznek meg erről a napról, erről az eseményről. A Fejér Szövetség, mint a korábbi években, az idén is megemlékezett Székesfehérvárott, a Hősök terén az „Elesett Katona” emlékművénél, erről az elhallgatott történelmi eseményről. A csendes megemlékezés célja az volt, hogy az 1944 telén körbezárt Budapest védőinek 1945. február 11-én óriási áldozatokkal végrehajtott kitörésének hőseire és hősi halottaira emlékezzünk. Emlékezni a Budavári Hősökre, akik inkább a biztos halált választották, mintsem megadják magukat.

Nemcsak emlékezni gyűltünk azonban össze, hanem, azért is, hogy erőt merítsünk a hősök példájából. Az 1945 utáni magyar kormányok egyáltalán nem, vagy nem a valós történelmi tények alapján emlékeznek meg a II. világháború magyar katonai és polgári áldozatairól, pedig ezek a Honfitársaink a hazájukat védték és a Hazáért áldozták életüket.

 

Számos példa van arra, hogy a magyar történelem egyes eseményeit a mindenkori politika igyekszik kisajátítani, saját érdekeinek megfelelően magyarázni, vagy elhallgatni. A történelemhamisítóknak üzenjük, hogy igazság csak egy van, amely oszthatatlan és örök!

 

Függetlenül attól, hogy magyar vagy német katonák, vagy önkéntesek, nyilasok, hungaristák vagy civilek voltak, helytálltak két, majd három hadsereggel, körülbelül ötszörös túlerővel szemben, 102 napig úgy, hogy ebből 53 napig teljesen bekerítve harcoltak. A Budapestet védők helytállása tehát vitathatatlan. Rájuk emlékezni nemcsak állampolgári jogunk, hanem kötelességünk is, mindannyiunknak, akik magukat magyarnak, vagy magyar nemzeti érzelműnek nevezik. Mi, akik így gondolunk magunkra, e hősök példájából is merítünk.

 

Úgy gondoljuk, hogy akik idegen hatalom fegyveres ereje ellen harcoltak azzal a céllal, hogy a Hazájukat megvédjék, azok hősnek tekintendők, hiszen legdrágábbat, az életüket adták Hazájuk függetlenségének megőrzése érdekében.

 

A történelemben vannak példák, hogy a győztesek a harc végeztével a legyőzött harcosoknak megadják a tiszteletet. Sőt, amennyiben a legyőzött fél elismerésre méltón harcolt, akkor a hősöknek kijáró kitüntetett kegyeletben részesülnek.

 

Ma egyre több civil úgy gondolja, hogy akik a magyar királyi honvédség kötelékében harcoltak, hősnek tekintendők és mivel Hazánkat védték, ennek megfelelő megemlékezés jár nekik. Ha bárki kétségbe vonja érdemeiket, akkor csak annyit kérdezzünk ezen emberektől, hogy ők készek lennének-e életüket áldozni Hazánkért?

 

A magyar társadalom tekintélyes részének rokona, sőt, sokszor közeli rokona, szomszédja, falubelije vesztette életét a háborúban, a németek oldalán harcolva. Azt a kérdést, hogy ez helyes volt-e vagy sem, NEM MA kell feltenni.

 

Ezért hát emlékezzünk a Hősökre és ne csak évente egyszer a Kitörés Napján, hanem Ünnepeinken is emlékezzünk rájuk! Köztük voltak apáink, nagyapáink, dédapáink, akik előttünk jártak és hősiességből példát mutattak. Idézzük őket és emléküket megemlékezéseinken!

 

A Kitörés Napja mára a meg nem alkuvás és az önfeláldozás jelképe lett!A történelem hamisítóknak pedig Wass Albert veretes mondatait ajánljuk figyelmükbe:

„Likasszák már az égben fönt a rostát

s a csillagok tengelyét olajozzák

szorgalmas angyalok.

És lészen csillagfordulás megint

És miként hirdeti a Biblia:

Megméretik az embernek fia

S ki mint vetett, azonképpen arat.

Mert elfut a víz és csak a kő marad,

de a kő marad.” 

(Wass Albert: Üzenet haza, Bajorerdő, 1948)

A 2014. február 8.-i székesfehérvári megemlékezésen résztvevők az „Elesett Katona” emlékművénél helyezték el koszorújukat és gyertyagyújtással, főhajtással, a hozzátartozók beszámolóinak felidézésével tisztelegtek a Hősök emléke előtt.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat