Oldalak

2014. augusztus 24., vasárnap

Államalapítás ünnepén szemétdomb Szent István király sírja mellett!

A Fejér Szövetség sajtótájékoztatója:
Szemétdomb Szent István király sírja mellett!

Székesfehérvár így köszöntötte a nemzeti ünnepet? 
2014. Augusztus 21.-e, csütörtök 14:00 óra, Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely

Tisztelt Jelenlévők!

Itt a Nemzeti Sírkert és Emlékhely mellett, azért kértük a sajtó munkatársainak megjelenését, hogy a helyszínen tájékoztassuk Önöket és ezen keresztül a közvéleményt arról, hogy a 2013. évi és a 2014. évi koronázási szertartási játékoknak nevezett színházi előadások, immár második éve a Nemzeti Sírkerthez, Emlékhelyhez méltatlan állapotokat, folytatólagos kegyeletsértést valósítanak meg a fehérvári városvezetés aktív, tevőleges közreműködésével.

Mi több, szakemberekre hivatkozva – többek között a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság véleményére – azt állítják, hogy ezek az előadások Székesfehérvár hírnevét öregbítik a nagyvilágban és elősegítik azt, hogy a Nemzeti Sírkert és Emlékhely a magyar nemzet egyik legszentebb és méltón tisztelt történelmi emlékező helyévé váljon.

A szép szavak és szándékok ellenére a valóság - immár második éve - pontosan az ellenkezőjét bizonyítja. E szakrális helyen profán, ide nem illő dolgok történtek meg, visszaesőként megvalósítva a kegyeletsértést. 15 bizonyítottan ide eltemetett királyunk sírján színházba és nem sírkertbe való játékokat rendeznek. S mi több, ennek a folytatását tervezik, szervezik már 2015-re.

Vannak, akik felelős beosztásban arról tájékoztatták a sajtó Tisztelt képviselőit, hogy a tavalyi nagy „sikerre” való tekintettel „meg kellett” idén is rendezni az idei szertartásjátékokat. Az országos média arról írt, hogy Augusztus 16-20 között ismét „szakrális” koronázási szertartásjátékok lesznek Székesfehérváron. A műsorfüzetek már csak Augusztus 16-17-18-ra hirdették az előadásokat.

A valóságban pedig Augusztus 16-án és 17-én két előadást sikerült megtölteni, azokat is számos „tiszteletjeggyel” érkező fehérvári, „kiválasztott” polgárokkal. Ez az üzleti része a dolognak. Számunkra, fehérvári polgárok számára – bár ez sem mellékes, hiszen ezek az elmaradt előadások azt jelentik, hogy nekünk, a városnak ez sok millió adóforintunkba került és veszett kárba - nem ez a legfontosabb tanulság.

Egy ennél sokkal fontosabb tanulsága ennek a kudarcnak az, hogy akik rombolva akarnak építkezni, azok szándékai eleve kudarcra vannak ítélve.

Nem lehet úgy értéket teremteni, hogy nem tiszteljük a múltunkat. Nem lehet semmibe venni ezer éveket, nem lehet szakrális helyeket kegyeletsértően más célokra használni. Nem lehet Nemzeti Emlékhelyen diszkó zenét és West Side Story zenéket játszani, mint tették itt. Nem lehet a Nemzet Emlékezetének Szent helyét szemétdombbá változtatni, mint hogyan ez a gyalázat megtörtént 2014. augusztus 20-án. Erről képek is készültek, amelyet itt mutatunk be.

https://drive.google.com/?tab=wo&authuser=0#allhttps://drive.google.com/?tab=wo&authuser=0#all
A kegyeletsértés és sírgyalázás képei - hogyan fogjuk fel a felfoghatatlant?
Szent István sírhelye mellett halálának és temetésének évfordulóján kegyeletgyakorlás a színpad állványlábazatai alatt/között, szeméthalom és fekete szemetes zsákok között lett volna lehetséges, ha egyáltalán engedélyezték volna (nyers felvétel a képre kattintva megtekinthető)

A bizonyítékokat nem lehet eltüntetni, a kegyeletsértést és gyalázatot nem lehet meg nem történtté tenni! Bárkik is követték el, a felelősök megvannak! Megbocsátásra csak akkor bocsájthatók, ha belátják hibáikat!

E hely, szándékaink szerint hamarosan valódi Nemzeti Emlékhellyé és Nemzeti Zarándoklat helyszínévé válik. Ennek érdekében 2014. augusztus 15-én megvalósult az Első Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklat, amely mostantól fogva szándékaink szerint minden évben visszatérő országos, szakrális esemény lesz.


A HVIM Fejér Megyei Szervezetének tagjai az egyik - a rácserdő alatt még hozzáférhető - sírhelyen gyújtották meg kegyeleti gyertyáikat az Első Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklat zárásaként

Az idelátogató sok ezer zarándok pedig nem állványerdőt, nem szemetet és kegyeletsértést fog itt találni, hanem méltó tisztelettel és áhítattal fog megemlékezni Szent István királyunkról és MINDEN méltó nagy királyunkról.

Tisztelettel:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
felvételünk a sajtótájékoztatóról itt tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=hP4jVBJwFdE&list=UUhdgCTVAVXPKCcqd1sEokYQ 


és a 2011.01.07-én a Fehérvár Rádióban közölt sajtótájékoztatónk itt hallható újra: Fejér Szövetség sajtótájékoztatója

u.i.: Felhívjuk a sajtó képviselőinek figyelmét, az Első Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Zarándoklatot záró ünnepi beszédre, amelyet Szabó Sándor András, a Szent Korona Lovagrend nemzetes lovagja mondott el az egybegyűlteknek. A beszéd teljes terjedelemben a honlapunkon olvasható:
https://docs.google.com/file/d/0B2eX2yV7Hp4dcmR4bHBwMDBjU2lZOVVRdGUwN1dQWlBtX0FN/edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése