Oldalak

2014. augusztus 1., péntek

In memoriam Gortva János

A Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyének kialakításának utolsó símításait végezve, tragikus körülmények között elhunyt tagtársunkat, a pásztói Gortva Jánost, így jellemezte az MVSZ Kárpát-medencei Térségének alelnöke, Bottyán Zoltán, aki egyben pásztói csoportunk elnöke is: Gortva János tiszta, nemzetét szenvedélyesen szerető, érte mindenkor tettre kész igaz magyar ember volt. Sajtószolgálatunk az alábbi képsorra búcsúzik Tőle.

Társadalmi munka a közjóért!
János a Magyar Összetartozás Fogadalmi Helyének
kijelölésénél érvel (középen)…
Lapátolva az emlékmű talapzatának előkészítésénél…
és kiöntésénél.
Harcban a magyar nemzetért!
Székely lobogó alatt, a Székelyek Nagy Menetelésén, 2013. október 26-án…

ugyanott, a baszk lobogó alatt…
Vesszen Trianon! – Tüntetve Trianon ellen,
2013. június 4-én, Versailles-ban, az első sor jobb szélén…
MVSZ Sajtószolgálat
8440/140730


„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése