Szakadt koldus ... avagy a szerelem elfeledett ösvényein

photo credit: Laura / Panoramio

Szakadt koldus sétál az úton…

Szakadt koldus sétál az úton, kezem után nyúl, ha akarom, sorsom megtudhatom. Szemébe nézve tekintetem a végtelenbe szalad, sima arcú, fura alak. Magam sem tudom miért, de hagyom, hogy tenyerem térképén ujja bolyongjon, majd döbbenten rám néz… tán’ valóban tudja a sorsom.

Csak azt mondhatom – kezdi – a maga jövőjét a múltja rejti. Lelke több ezer éve járja a testeket, tud már mindent, mit szelleme tehet. Évezredeken át kutatta a világot, megkapott már minden választ, amire vágyott, járt levegőben és vízen, átsétált házfalakon, lebegett a szélben. Tudja ki volt Nimród, hogy a magyarok fájára mit rótt, ismerte Jézust és megannyi mást, összeszedett már minden tudást… de valamit, valamit még nem tett, ezért még egyszer utoljára megszületett. Miközben a világot kutatta, szeretni elfelejtett. Elszállt az idő, s még nem tanult családja mellett türelmet, alázatot és életen át tartó szerelmet. Mert ha mindezt megtanulta volna, rég nem lenne már szolga, s mit ezer éveken gyűjtött, egyszerre megkapta volna. Maga a tudást választotta az élet helyett, bizony barátom, rossz almából evett. De van még egy, egyetlen utolsó esélye… magában van minden tudás, ne kutassa tovább… csak szeressen igazán végre!

Ezzel kezem elereszti, én zavartan pénzt kezdek keresni, s zsebébe gyűröm, majd lépdelni kezdek, aztán szinte futni, csak érnék már haza, s kezdhetnék szeretni!

Szakadt koldus sétál az úton, megállít olykor valakit és szó szerint ugyanezt neki elmondja… naponta százszor is elmondja a bolondja. Hazudós koldus sétál az úton, s mikor nem látja senki, hangtalan átmegy a falon.

2014.11.07. Földi Ádám
Debrecen

forrás: kulturaliskreativblog.com

Fejér Szövetség Sajtószolgálat